Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2019. november 9. 12:54 Tech, Világ

Hidrogénes buszvillamosokat vásárolna Európa legrosszabb levegőjű fővárosa

Szkopje Európa legszennyezettebb levegőjű fővárosa. Ezen szeretne változtatni a főpolgármester, a szociáldemokrata Petre Silegov, aki az Sdk.mk cikke szerint nemrég bejelentette, hogy hidrogénhajtású, „nem kötött pályán közlekedő villamosok” beszerzésére ír ki közbeszerzést.

Észak-Macedónia fővárosában a terv szerint 60 darab 24 méter hosszú buszvillamos jár majd, csúcsidőben egymást 3-4 percenként követve. Egy járművön nagyjából 200-an tudnak majd egyszerre utazni. A nem kötött pályás villamosokat nagyjából egy busz-villamos hibridként kell elképzelni: a buszhoz hasonlóan kerekei vannak, de egyébként a kialakítása a villamoséhoz hasonló.

Mivel kínai járműipari innovációról van szó, érdemes megjegyezni: előfordult már korábban, hogy valami nem annak bizonyult, aminek beharangozták. Például amikor látványos tesztvideókról adtak hírt még a komolyan vehető nyugati lapok is, amiken a kínai alagútbusz volt látható, amely alatt autók haladtak át. Az alagútbusz átverés volt: egyrészt kiderült, hogy valójában vonat volt, másrészt, hogy nem is fértek volna el alatta a kínai utakon járó legnagyobb járművek. A fejlesztő cég honlapja eltűnt, a vezérigazgatót és a cég 31 alkalmazottját letartóztatták, a prototípust pedig elzárták egy garázsba.

Ez alapján a buszvillamosokról szóló híreket is érdemes fenntartásokkal kezelni, bár ezúttal több az arra utaló jel, hogy működő koncepcióról lehet szó. A teljesen megbízható tudományos cikkeket publikáló The Converstationön egy ausztrál professzor, Peter Newman érvelt amellett, hogy az alapján, amit Kínában látott a buszvillamosokból, ausztrál városokban is érdemes lenne a beszerzésen elgondolkodni. A Youtube-on emellett több videón is látható működés közben a jármű Kínában, valamint katari tesztről is van felvétel.

Szkopjéban nincs metró és villamos, a tömegközlekedés jelenleg kizárólag buszközlekedést jelent. Évek óta szó van arról, hogy villamosvonalakat alakítanának ki, azonban Silegov bejelentése alapján a 280 – más források szerint 350-370 – millió eurós, hagyományos villamosvonalak kiépítésére vonatkozó eredeti tervet megváltoztatták, mert a nem kötött pályás villamosok beszerzését 180 millió euróval olcsóbban lehet megoldani.

A terv szerint a főváros két főútvonalán indítanák el az új járatokat, ahol ettől kezdve nem is járnának buszok. A közbeszerzés nyertesét tavasszal hirdethetik ki. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen cégek pályázatait várják a tenderre. Silegov szerint az első járat 2020-ban indulhat el, és 2021-re már mindkét tervezett útvonalon járnának az hidrogénhajtású buszvillamosok.

Ezeknek a járműveknek Silegov szerint az az előnyük, hogy egyrészt csak párát bocsátanak ki, így nem szennyezik a levegőt, másrészt az új járatoknak mindössze egy külön sávot kell leválasztani a már meglévő útból, ahol csak a villamos járna, ezért spórolni lehet a sínek elhagyásával. A nem kötött pályás villamosok egyetlen hátránya, hogy amíg a hagyományos villamosokat átlagosan 30 év után kell cserélni, a hidrogénes buszvillamosok csak 20-25 évig bírják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHidrogénhajtású vonat járhat egy osztrák síterepre, a világon elsőkéntÜzemanyagcellás vonatokat állítanak forgalomba négy éven belül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ busz észak-macedónia szkopje tömegközlekedés villamos Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2025. április 1. 14:51 Tech, Vállalat

Jöhetnek a pénztárgépek, amelyek már csak kérésre adnak papíros nyugtát

Az online pénztárgépet 2028 közepéig minden kereskedőnek e-pénztárgépre kell majd cserélnie, ezek már csak külön kérésre fogják kinyomtatni a nyugtát és az áfás számlát.

Torontáli Zoltán
2025. március 3. 06:01 Tech, Vállalat

Világító kutyanyakörvektől jutott milliárdos regionális webshopig három magyar testvér

A pendrive, a longboard és a rovartelep nem jött be, a kutyatáp viszont nagyon, ez a Vargyas testvérek tanulságos útja a nullától az egymilliárdig.

Vámosi Ágoston
2025. február 15. 17:41 Tech

Magyarországon alig ismert márkák hajtják a világ okostelefon-piacát

Az Apple és a Samsung egyaránt visszaesett, a hasító kínai márkáknak köszönhetően azonban tavaly újra nőttek az eladások.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.