Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. szeptember 27. 15:29 Világ

A politika káros az egészségre

Hihetetlennek tűnik, de az Egyesült Államokban a közelmúltban mérték fel először tudományos alapossággal, hogyan hat az egészségre a politikai folyamatok figyelemmel kísérése. Így amikor a Kaliforniai, illetve a Nebraskai Egyetem kutatói úgy döntöttek, utánanéznek a kérdésnek, először is meg kellett alkotniuk a módszertant.

Mivel az esetleges negatív hatásokra voltak kíváncsiak, úgy döntöttek, hogy az anonim alkoholisták, illetve szerencsejátékosok kérdőíveit veszik alapul, amelyek eredetileg annak eldöntésére szolgálnak, hogy függő-e valaki. Így a 32 kérdés arra irányult, hogy a politika figyelemmel kísérése hogyan hat a válaszolók testi és lelki egészségére, vezetett-e olyan cselekedetekhez, amelyeket később megbántak, illetve sérült-e a társadalmi életük, megszokott életvezetésük.

A reprezentatív kutatásban résztvevő 800 ember közül:

  • 11,5 százalék mondta azt, hogy a politika ártott a (testi) egészségének,
  • 31,8 százalékot felidegesített, ha a hírekben a sajátjával ellentétes véleményekkel találkozott,
  • 29,3 százalék dühbe gurult politikai fejlemények miatt,
  • 20 százalék számolt be arról, hogy az ellentétes politikai vélemény miatt megromlott egy barátsága,
  • 22,1 százalék pedig úgy ítélte meg, hogy túl sokat foglalkozik azzal, ki győz.

A válaszolók ötöde nem tudott elaludni politikai ügyek miatt, ugyanennyien számoltak be fáradtságról, kétötöde pedig azt mondta, hogy stresszelik a fejlemények.

„Az emberek 4 százaléka azt mondta, hogy öngyilkosságra is gondolt a politika miatt. Ez 10 millió felnőttet jelent”

tette hozzá a kutatást vezető Kevin Smith. A stressz 40 százalékos aránya is elég megdöbbentő, mert ennek káros hatását már rengeteg vizsgálat kimutatta, egyebek mellett a magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatát is növeli.

Mivel a megfigyelt időszak részben a 2016-os kampány időszakára esett (ekkor választották Donald Trumpot elnökké), nem meglepő módon a magukat baloldalra sorolók számoltak be nagyobb arányban stresszről. Tudományos alapossággal persze csak jövőbeli vizsgálatok mutathatják be, hogy egy fordított kimenetelű választás vajon ugyanígy hatna-e a jobboldali, republikánus szimpatizánsokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárom éve a feje tetejére állt világpolitika. De valójában miért?Hirtelen szexista és rasszista lett a fehér munkásosztály, vagy rájöttek, hogy cserben hagyták őket a munkaerőpiacon? Nem csak a következő választásokat, hanem a globalizáció sorsát is eldöntheti a válasz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ barátság egészség politika stressz Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. február 5. 18:30 Világ

Megvalósuló összeesküvés-elmélet? Ukrán érdek, hogy menjenek bányászni amerikai cégek

Úgy tűnik, mintha kiárusítaná országát az ukrán elnök, de a szóban forgó lelőhelyek vagy orosz megszállás alá kerültek, vagy tőke és szaktudás kell a kiaknázásukhoz.

Vámosi Ágoston
2025. február 5. 15:03 Világ

Itthon cégek kísérleteznek vele, a spanyol kormány viszont országosan rövidítené a munkahetet

A munkaidő-csökkentés több nyugat-európai országban is napirenden van. A spanyol javaslatnak viszont először át kell mennie a parlamenten, ahol a kormánypártnak nincs többsége.

Váczi István
2025. február 5. 13:44 Világ

Amit Trump szeretne, azért a NATO szétbombázta Szerbiát

Saját mércéjéhez képest is hajmeresztő ötlettel állt elő az amerikai elnök a Gázai övezet jövőjével kapcsolatban, de nehéz elképzelni a megvalósulását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.