Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. szeptember 12. 14:13 Világ

Megrendült a szaúdiak uralkodó pozíciója az olajpiacon

Hosszú időn keresztül nem volt kérdés, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb kőolajexportőre. Nem vezette ugyan feltétlenül a kitermelési statisztikát, de mivel odahaza aránylag keveset használt fel, a felszínre hozott mennyiség döntő részét exportálhatta.

Már-már szokásos módon ezt is az amerikai palaolaj-forradalom változtatta meg. A kifejezés olyan új technológiák alkalmazását jelenti, amelyekkel korábban kitermelhetetlen olajmezőkön is felszínre tudják hozni a nyersanyagot.*A repesztéses, vízszintes fúrásokat is alkalmazó eljárással olyan kőzetekből is ki tudják nyerni az olajat és a gázt, ahol a korábbi függőleges fúrással nem mentek semmire.

A Nemzetközi Energia Ügynökség által most nyilvánosságra hozott statisztika szerint júniusban az Egyesült Államok közel napi 9 millió hordó olajat exportált, amivel lehagyta Szaúd-Arábiát. Utóbbi szándékosan visszafogta exportját az olajárak növelése érdekében, míg az orosz kivitelt a Barátság kőolajvezeték szennyeződése hátráltatta – idézi az ügynökséget a Bloomberg.

Az amerikai elsőség egyelőre nem volt hosszú életű, júliusban és augusztusban is visszaszerezték a szaúdiak az első helyet. Az amerikai exportot a Kínával vívott kereskedelmi háború, valamint a hurrikánok is hátráltatták.

A közeljövőben azonban valószínűleg ismét lesznek olyan hónapok, amikor az USA meg tudja szerezni az első helyet. Fokozatosan kiépül ugyanis az az infrastruktúra, amely a Texas és Új-Mexikó államokban kitermelt palaolaj exportálását segíti. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint ennek köszönhetően

napi 13 millió hordóra nőhet az amerikai kivitel.

Közben a szaúdiak – más OPEC*Kőolaj-exportáló Országok Szervezete-tagokkal és az oroszokkal együtt – továbbra is korlátozzák a saját exportjukat az árak növelése vagy legalább szinten tartása érdekében. Ám az előző számból látszik, hogy pokolian nehéz dolguk lesz, miközben pontosan tisztában vannak azzal: ha csökkentik kitermelésüket a magasabb ár érdekében, akkor piaci részesedést veszítenek az amerikai termelőkkel szemben.

Az idézett exportstatisztika egyébként a bruttó számokat takarja, vagyis az országból kiszállított mennyiséget. A nettó, az importot is figyelembe vevő számsor egész mást mutatna, az Egyesült Államok ugyanis – részben a specializált finomítói miatt – rengeteg kőolajat importál. Hetven év után tavaly decemberben történt meg először, hogy a nettó amerikai olajstatisztika pozitívumot mutatott, ám ez azóta egyre inkább megszokottá válik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlyan dolog történt az olajpiacon, amire 70 éve nem volt példaLegutóbb nem sokkal a második világháború vége után volt példa arra, hogy az Egyesült Államok több olajat és olajterméket adjon el külföldön, mint amennyit vásárol. Múlt héten ez ismét megtörtént.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ egyesült államok olajexport palaolaj Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. március 20. 09:03 Világ

A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja

Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.