Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. szeptember 7. 07:30 Világ

Orosz atomkatasztrófa, szovjet csönd

Talán soha nem tudjuk meg, hogy mi történt pontosan 2019. augusztus 8-án az arhangelszki atomkísérleti telep közelében. Annyi biztosnak tűnik, hogy a tengeri platformon bekövetkezett baleset Oroszország legsúlyosabb nukleáris katasztrófája a csernobili atomerőmű felrobbanása óta. A szakértők szerint a Vlagyimir Putyin által 2018 tavaszán bemutatott, nukleáris meghajtású rakéta balul elsült tesztje okozta a balesetet. Nem ad okot az örömre, hogy ez a baleset a projekt kudarcát mutatja; már az is ijesztő, hogy egyáltalán próbálkoznak vele.

„Hogy nem szakad rá az ég” – szoktuk mondani, ha valaki rezzenéstelen arccal hazudik. A történelem, úgy tűnik, fölzárkózott ehhez a mondáshoz. A hazug fél ebben az analógiában a hallgatásba burkolózó orosz állam, ami nem hajlandó pontos részleteket közölni az augusztus 8-án, az arhangelszki régióban történt nukleáris balesetről. Az égszakadás pedig egy nukleáris meghajtású csapásmérő fegyver, aminek a NATO-kódneve SSC-X-9 Skyfall.

Skyfall, mint égszakadás.

Az észbontó sikerű HBO-minisorozat, a Csernobil után tálcán kínálják magukat az ijesztő párhuzamok. Oroszországban nukleáris baleset történt, és a hatóságok mindent megtesznek, hogy eltussolják a történteket. A szűkszavú magyarázatokból kevés konkrétum derül ki, így a világ fennmaradó része az aggodalom és a pánik között spekulál arról, hogy mi is történhetett.

Ezért igazán nem hibáztathatja őket senki. A hallgatás okozta űrt csak spekulációval lehet kitölteni, és ehhez nem is kell sok fantázia. A megismerhető tények is épp elég ijesztők.

Atomcsendszerződés

Az orosz védelmi minisztérium első, szűkszavú közleménye szerint a két ember halálát okozó balesetet egy folyékony üzemanyagot használó hajtómű meghibásodása okozta. Ekkor még szó sem volt nukleáris balesetről, de egy videó szerint a sebesülteket kórházba szállító mentőautókat speciális műanyagfóliával bélelték ki, és a mentősök a veszélyes anyagokkal dolgozók speciális védőruháját (hazmat) viselték.

Orosz katona védőruhában egy hadgyakorlaton, 2010-ben. AFP PHOTO / NATALIA KOLESNIKOVA (Photo by NATALIA KOLESNIKOVA / AFP)

Ez egy csütörtöki napon történt. Hétvégére az orosz nukleáris ügynökség, a Roszatom már öt halálos áldozatról és három sebesültről beszélt. Később kiderült, hogy a balesetben legalább tizenöten szenvedhettek súlyos sérülést. A Roszatom azt is elismerte, hogy a hajtóművet egy katonai létesítményben tesztelték, és hogy a meghibásodott hajtómű nemcsak folyékony üzemanyagot, hanem radioaktív izotópokat is használt. Ez egybevág Vjacseszlav Szolovjov, az Orosz Szövetségi Nukleáris Központ igazgatójának megjegyzésével, aki egy videóinterjúban arról beszélt, hogy az áldozatok egy kisméretű, hasadóanyagokra épülő energiaforrás tesztelése közben vesztették életüket.

A baleset után legalább három sebesültet szállítottak a moszkvai Szövetségi Orvosi Biofizikai Központba, ahol ketten életüket vesztették. Később tíz, a sebesülteket ellátó orvost is ugyanitt kezeltek. Bár titoktartási szerződést írattak alá velük, kiszivárgott a hír, hogy az orvosok szervezetében radioaktív izotópokat találtak.

De a tagadás már enélkül is értelmetlen lett volna. A baleset a 185 ezer lakosú Szeverodvinszk közelében történt, egy tengeri platformon, nem messze az Északi-sarkkörtől. A sugárzásmérő állomások a baleset idején azonnal látható kiugrást mutattak, amiről a város hivatalos honlapján is beszámoltak. Bár a cikk másnapra eltűnt, a lakosság azonnal felvásárolta a gyógyszertárakban az összes jódtablettát, amivel a radioaktív sugárzás ellen lehet védekezni. A Greenpeace követelte, hogy az orosz hatóságok adjanak rá magyarázatot, miért nőtt a hússzorosára a háttérsugárzás értéke a baleset után.*A megnövekedett háttérsugárzás még akkor sem jelent közvetlen életveszélyt, ha a normális érték hússzorosára nő. Not great, not terrible, ahogy a művelt szovjet mondja. A csernobili reaktorbalesetnél a háttérsugárzás a hétezerszeresére nőtt – ez valóban életveszélyes érték. De ekkora növekedés még nem jelent különösebb kockázatot. Az egyesült királyságbeli Conrwall megyében – ahol sosem végeztek atomkísérleteket – a háttérsugárzás háromszorosa a normálisnak, ugyanis a környékbeli kőzeteknek az átlagosnál jóval magasabb az urántartalma.

Augusztus 13-án, öt nappal a baleset után a közeli falu, Njonoksa lakosságát ideiglenesen evakuálták. Az arhangelszki kormányzó, Igor Orlov szerint az átmeneti kilakoltatás nem evakuálás volt, hanem rutineljárás. Bár ez tipikus posztkommunista szófacsarásnak tűnik, tényleg ez a szomorú valóság: már korábban is volt rá példa, hogy egy félresikerült rakétakísérlet során a meghibásodott eszköz a falu egyik házába csapódott. És ahol rakéták potyognak az égből, ott csakugyan lehet rutineljárás az evakuálás.

De nem csak Njonoskát ürítették ki: a baleset 250 négyzetkilométeres hatósugarában hajóforgalmi tilalmat rendeltek el. Ez alól csak egy kivétel akadt, a nukleáris üzemanyagot szállító Szerebrjanka, ami – a műholdfelvételek tanúsága szerint – már a katasztrófa előtti napokban is a helyszínen tartózkodott. A Szerebrjanka nem egy hétköznapi tanker: ezzel szokták begyűjteni a Novaja Zemlja-i atomkísérleti terep környékén a radioaktív hulladékot. Az orosz hatóságok alighanem tudták, hogy szükség lesz rá.

A történtek alapján ez nem egy új Csernobil. De a hatóságok hallgatása pont ugyanolyan.

Árulkodó izotópok

Az atomkísérleteket tiltó nemzetközi egyezmény*Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty Organization, CTBTO ügynökségeinek több mérőállomásuk is van: csak Oroszországban nyolc van belőlük. A mérési eredményeikre azonban bajosan támaszkodhatnánk, mivel ezek közül öt a baleset után elhallgatott. Ez tovább hevítette a spekulációkat, hogy az orosz állam titokban nukleáris fegyvereket tesztel. A CTBTO szóvivője a Nature-nek elmondta, hogy a leállt mérőállomások közül kettő ismét üzembe lépett, és már zajlik az adatok visszamenőleges begyűjtése.

A légköri mérések során izotópok között bárium-, stroncium- és lantánizotópokat mutattak ki. Ez nukleáris balesetre utal, mivel ezek az izotópok az uránatomok hasadásakor fellépő láncreakció melléktermékei. Claire Corkhill, a Sheffieldi Egyetem atomtudósa a Nature-nek azt mondta, hogy ilyen izotópok szabadulnak föl egy atomerőmű reaktormagjának felrobbanásakor is. Marco Kaltofen, a Worchester Polytechnic Institute szakértője is hasonló véleményen van. Elmondása szerint egy reaktormag robbanása – az eddig felsorolt izotópokon kívül – radioaktív jód és cézium felszabadulásával is jár. Reaktormag-robbanásra gyanakszik Borisz Zsujkov, a moszkvai Tudományos Akadémia radióizotópokkal foglalkozó részlegének vezetője is. Becslései szerint ha a baleset során a reaktor külső burka sérült volna meg, és nem a reaktormag, akkor a kiszabaduló nemesgázok – a maghasadás melléktermékei – már azelőtt elbomlottak volna, hogy a szeverodvinszki mérőállomás észlelte volna őket.

Mivel a hatóságok hallgatásba burkolóznak, kérdéses, hogy sikerül-e olyan közvetett bizonyítékokat találni, amiből következtethetnénk a történtekre.*A nyomozást megkönnyítheti, ha sikerül mintát venni a radioaktív alapanyagokból, például a baleset idején a környén tartózkodó autók légszűrőiről. (Kaltofen és munkatársai most is ezen dolgoznak.) A begyűjtött mintákat össze lehet vetni a fukusimai reaktorbaleset során beszennyeződött objektumok sugárzási értékeivel – feltéve, hogy még a radioaktív izotópok bomlása előtt sikerül begyűjteni őket. Eközben Pellegrino kutatócsoportja az elhunyt tudósok munkásságát vizsgálja: elemezni fogják a közösségimédia-használatukat, a nyilvános publikációikat és a tudományos konferenciákon tartott előadásaikat, mivel ezekből következtetni lehetne rá, hogy min dolgoztak a haláluk előtt.

A Moscow Times nem megerősített forrásokra hivatkozva augusztus 16-án azt írta, hogy a betegeket ellátó orvosok izomszövetéből cézium-137 izotópokat mutattak ki. Reaktormag-robbanásra utalhat az is, hogy a norvégiai Svanhovdban, 700 kilométerre a baleset helyszínétől egy nukleáris ügynökség kiugró a jód-131 izotóp kiugró koncentrációját mérte a robbanás után. Igaz, ez csak spekuláció: Corkhill szerint ugyanilyen jódizotópok szabadulnak föl a radionuklid orvosi eszközök használatakor is.

Aszimmetrikus atomháború

Anne Pellegrino, a kaliforniai James Martin Center munkatársa szerint a balesetet egy nukleáris meghajtású távirányítású robotrepülőgép – pongyola, civil kifejezéssel: cirkálórakéta – meghibásodása okozta. Pellegrino azt mondta, hogy

„a hipotézisünk szerint katasztrofális meghibásodást szenvedett egy orosz fejlesztésű atommeghajtású cirkálórakéta [cruise missile], amire az oroszok Burevesztnyikként, a NATO Skyfallként hivatkozik.”

Az, hogy Oroszország atommeghajtású interkontinentális rakétát fejleszt, nem légből kapott feltételezés. 2018 tavaszán maga Vlagyimir Putyin jelentette be a Skyfall-projektet. Az akkor bemutatott, az amerikai rakétavédelmi rendszer kicselezésére tervezett csapásmérő rendszernek a 9M730 Burevesztnyik (Viharmadár) nevű rakéta csak az egyik pillére: ez egy több harci eszközből álló arzenál, amivel úgynevezett aszimmetrikus hadviselést lehetne folytatni.

A 2018-as konferencián az arzenál összes tagját bemutatták:

  • az Avangardot, a hiperszonikus rakétát, ami a felső légkörben repülve a hangsebesség hússzorosát is elérheti, és nukleáris robbanófejet is szállíthat;
  • a Kh-47M2 Kinzhalt, a vadászgépekről indítható, manőverezésre is képes hiperszonikus rakétát, aminek a szállítására már felkészítettek 10 MiG-31S repülőgépet;
  • az RS-28 Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM);
  • a Poszeidónt, ami egy víz alatt haladó, tengeralattjárókról indítható drón, valójában egy villámgyors, atommeghajtású torpedó;
  • a Pereszvetet, ami egy nagy energiájú lézerfegyver, és rakéta-elhárításra használnák;
  • és persze a Burevesztnyiket, ami a csapásmérő arzenál leghalálosabb eleme.

A Burevesztnyik a távvezérlésű robotrepülőgépek rugalmasságát egyesítené az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) nagy hatótávolságával és rombolóerejével. A hagyományos cirkálórakéták ugyanis menet közben is pályát módosíthatnak, de mivel hagyományos rakéta-üzemanyaggal működnek, ez korlátozza a hatótávolságukat: nagyjából ezer kilométerre lévő célpontok ellen vethetők be. Az ICBM-ek – ahogy azt az interkontinentális szó is sejteti – ennél jóval messzebbre juthatnak, de a röppályájuk statikus, így könnyű célpontot nyújtanak a rakétaelhárító rendszereknek.

Egy ilyen haditechnikai eszköz felrúgná az eddigi status quo-t. A hidegháború idején azért sikerült elkerülni a totális atomháborút, mert a résztvevő felek tudták, hogy a támadásra érkező ellentámadás végül mindkét oldal teljes pusztulásával járna. Ez a MAD (Mutually Assured Destruction) doktrína: a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve. A hagyományos atomarzenállal egyik fél sem merte megkockáztatni az atomcsapást. Ez egy befagyott sakk-matt helyzet, de garantálja a világbékét.

Csakhogy egy végtelen hatótávolságú rakéta, amely a hangsebesség háromszorosával repülhet, menet közben módosíthat a röppályáján, és radarszint alatt repülhet, minden rakétaelhárító rendszert kicselezhet. Mivel több nukleáris robbanófejet szállít, út közben elképesztő pusztítást végezhet.

Hát ezért nevezte Putyin az aszimmetrikus hadviselés eszközének a Burevesztnyiket: mert egy ilyen fegyverrel ki lehet lépni a MAD doktrína sakk-mattjából.

Papírforma szerint a Burevesztnyik torlósugár-hajtóművéhez (ramjet) az atommaghasadáskor felszabaduló energia adná a tolóerőt. A ramjetek kompresszor nélküli hajtóművek: nincs bennük mozgó alkatrész, így a kompressziót a hajtóműbe nagy sebességgel beáramló levegő összesűrűsödése biztosítja. Ehhez persze szuperszonikus sebességet kell elérni, de Putyin elmondása szerint a Burevesztnyik a hangsebesség háromszorosánál is gyorsabban repülhet. Legalábbis papíron – mert a mostani baleset azt sejteti, hogy a fejlesztés közel sincs olyan előrehaladott állapotban, mint azt Putyin láttatni szeretné.

Been there, don’t do that

Adja magát a kérdés: ha egy interkontinentális cirkálórakéta ekkora előnyt ad egy atomhatalomnak egy másikkal szemben, miért kellett eddig várni a rendszerbe állítására? Pedig ez az ötlet nem új: már az amerikaiak is kísérleteztek egy hasonló rakétával az 1950-es években. De azon túl, hogy igen bonyolult – ha nem éppen lehetetlen – egy kisméretű reaktorral meghajtani egy nukleáris rakétát, egy ilyen eszköznek nemcsak a bevetése, hanem a tesztelése is életveszélyes lenne. A Kennedy-kormány nem véletlenül fújta le a Pluto-projektet: túl brutálisnak és nehezen megvalósíthatónak ítélték.

Az amerikai atommeghajtású rakéta fejlesztési neve SLAM (Supersonic Low Altitude Missile) volt. A mozdony méretű rakéta lett volna minden idők legpusztítóbb nukleáris fegyvere. A torlósugár-hajtóműves rakétát folyékony üzemanyaggal meghajtott rakétamotor juttatta volna a levegőbe; ezután kapcsolt volna be a torlósugár-hajtómű, ahol a beáramló hőt a nukleáris reaktor biztosította volna. Mivel a talajhoz közeledve egyre nő a légellenállás, minél közelebb repül egy rakéta a tengerszinthez, annál több üzemanyagot éget el. A SLAM-nek ez sem lett volna probléma: néhány kilogrammnyi hasadóanyag energiája akár napokon át a levegőben tarthatta volna a rakétát. Ezért a rendszert eleve úgy tervezték, hogy a radarszint alatt, 300 méteres magasságban repüljön, 3,5 Mach-val, azaz a hangsebesség három és félszeresével.

A pusztítás már az első nukleáris robbanófej kioldása előtt megkezdődött volna. A szuperszonikus lökéshullám fákat és épületeket döntött volna ki, megölve mindenkit, aki a rakéta útját keresztezi. A 150 decibeles hangnyomás önmagában is képes ölni, de a dobhártyákat biztosan beszakítja – és ha valami csoda folytán ezt valaki túléli, a radioaktív hajtóműből felszabaduló sugárzás végezte volna el a mészárosmunkát.

A csapásmérés csak ezután jött volna. A SLAM a nukleáris fegyvereket szállító bombázók és a pilóta nélküli repülőgépek életveszélyes hibridje volt. Minden SLAM rakéta 26 hidrogénbombát szállított volna, amik külön-külön is százszor nagyobb pusztítást végeztek volna, mint a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák. Az előre programozott röppályán haladva a SLAM elpotyogtatta volna mind a huszonhat hidrogénbombát, majd becsapódott volna a végső célpontba – és közben lerombolt épületeket, óriási gombafelhőket, a sugárzás miatt lakhatatlanná váló területeket, és a radioaktivitástól haldokló áldozatokat hagyott volna maga után.

Bár egy totális háborúban, ahol az ellenfél teljes megsemmisítése a cél, a SLAM hatékony eszköz lehetett volna, a rendszer fejlesztését leállították. Nem volt rá garancia, hogy sikerül egy kisméretű atomreaktort a rakétatestbe építeni, és már a tesztelés is problémákba ütközött volna:

ugyan hol lehetett volna kipróbálni egy olyan rakétát, ami már a röppályáján haladva is mindent elpusztít?

A fejlesztésnek szerencsére keresztbe tett, hogy fölfedezték, mennyire veszélyes a radioaktív sugárzás, így az amerikaiak inkább az ICBM-ek fejlesztésére koncentráltak. Az elrettentéshez az is elég volt, hogy egy termonukleáris robbanófejet juttathatnak Oroszország területére, alig fél óra alatt.

Mese vagy valóság?

Putyin a világpusztító fegyver fél évszázados tervét porolta le – az már más kérdés, hogy sikerül-e rendszerbe állítható rakétát fejlesztenie belőle.

Elméletileg (ezt a szót még sokat fogjuk használni) nem kizárt. A radioaktív izotópok olyan instabil atomok, amik sugárzás közben energiát bocsátanak ki. Ahhoz, hogy ezt rakéták meghajtására használják, szükség van egy nukleáris reaktorra, ami elég kicsi ahhoz, hogy elférjen a rakétatestben. Ha ezt sikerül kivitelezni – és ez egy nagy ha, mert eddig nem sikerült –, a sugárzás energiája felhevítheti a folyékony üzemanyagot. A rakéta gyakorlatilag úgy működne, mint egy repülő atomerőmű, csak a felhasznált hasadóanyag mennyisége különbözik.*A Csernobilban felrobbant RBMK reaktort 200 tonnányi urán-dioxiddal üzemeltették; egy rakétát néhány kilogrammnyi nukleáris üzemanyag is meghajthat.

A szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az oroszok egy úgynevezett radioizotópos termoelektromos generátoron (RTG) dolgoztak, ami elektromossággá alakítja a radioaktív bomlás során felszabaduló hőt. Az RTG-k többféle izotóppal üzemeltethetők: plutónium-238-cal – ez táplálta a NASA marsjáróját, a Curiosityt is –, a füstérzékelőkben használt amerícium-241-gyel, illetve polónium-210-zel, amivel az orosz kémet, Alexander Litvinyenkót mérgezték meg. A stroncium-90 is szóba jöhet: ezt amerikai és orosz RTG-kben is egyaránt használták, és a szeverodvinszki gammasugárzás mértékéből is leginkább erre lehet következtetni.

A másik lehetőség, hogy egy nukleáris hőgenerátoros meghajtót (nuclear thermal reactor, NTR) teszteltek; a hatóságok reakciójából is erre következtethetünk. Az NTR-ek a radioaktív bomlás során hőt bocsátanak ki, amivel felhevíthető a hajtóanyagként használt folyékony hidrogén. A rendszerek szilárd uránmagvas rendszerre, folyékony radioizotópokat tartalmazó reaktormagra, illetve gáz halmazállapotú uránra épülhetnek; ezeket elméletileg fel lehet használni nagy hatótávolságú rakéták meghajtására.

Elméletileg. Ezt muszáj hangsúlyozni, mert még senkinek sem sikerült NTR meghajtású rakétát rendszerbe állítania.

Lehetséges, persze, hogy az oroszok nem is ezzel próbálkoztak. Michael Kofman, a washingtoni CNA elemzőközpont kutatója szerint az sem zárható ki, hogy a sugárzás nem egy sikertelen Skyfall-teszt eredménye volt, hanem egy másik, az atommaghasadás elvét hasznosító titkos katonai projekt során történt baleset.

A sikertelen Skyfall-teszt ellen szól az is, hogy a reaktornak elég könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy a rakéta a levegőbe emelhesse. Nem használhatnak több száz tonnás betonszarkofágokat a sugárzás leárnyékolására, mint az atomerőműveknél. Mindez viszont a rakétán dolgozó személyzetet is veszélybe sodorná, akik valószínűleg jól ismerik ezeket a kockázatokat. Csak egy öngyilkos hajlamú atomtudós vagy rakétamérnök közelítene meg egy ilyen szörnyeteget.

A Skyfall-baleset koncepciójának az is ellentmond, hogy ekkora rakétákat általában szárazföldről indítanak, nem tengeri platformokról. Hogy akkor mi okozhatta a balesetet? Erről megint csak spekulálni lehet, de lehetett atommeghajtású torpedó, esetleg egy víz alatti létesítményekhez vagy űrbéli használatra tervezett nukleáris reaktor. Oroszország egyébként éppen augusztusban bocsátotta vízre az úszó atomerőművét, amit annak kritikusai “Csernobil jégen” és “Atomtitanic” néven szoktak emlegetni.

Mindez a lehető legrosszabbkor történik: az Egyesült Államok augusztus 2-án kihátrált a középhatótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről szóló egyezményből, arra hivatkozva, hogy az oroszok nem teljesítették az egyezményben foglaltakat. Putyin viszont azzal érvel, hogy a Burevesztnyik megépítésére is azért van szükség, mert az Egyesült Államok 2002-ben felmondta az 1972-es rakétavédelmi egyezményt, az Anti-Ballistic Missile Treaty-t.

Csak akkor félelmetes, ha működik

Bárhogy is legózunk az ok-okozati összefüggésekkel, egy dolog biztos: ha az orosz állam titkolózik egy nukleáris balesettel kapcsolatban, annak jó oka kell, hogy legyen. És mi másról hallgatnának, mint a Burevesztnyik sikertelen tesztjéről?

Egy békés célra szánt reaktor felrobbanása tragikus esemény, de nincs értelme hadititokként kezelni. Azt viszont az 1964-es Dr. Strangelove óta tudjuk, hogy egy elrettentésre szánt tömegpusztító fegyver csak akkor igazán félelmetes, ha mindenki tud a létezéséről. A Burevesztnyik pont ilyen fegyver: ha sikerül rendszerbe állítani, az újrapozicionálhatja Oroszország helyét az atomhatalmak sakkjátszmájában. Ha sikerül. De ha kudarcot vall, az óriási arcvesztést jelent, amit a választásokra készülő Putyin nem engedhet meg magának.

A teljes igazságot talán sosem tudjuk meg; csak annyit, amennyit a szovjet csöndből, szakértői spekulációkból és az izotópmintákból összerakhatunk magunknak.

Világ atomfegyver atomreaktor Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2019. október 18. 10:40 Világ

Szárnyal a Dacia, a Skodánál teljesen kiakadtak, hogy a román márkával kellene versenyezniük

Győzelmi jelentés érkezett Bukarestből, miközben áll a bál Prágában. Nagyon megy a román autópiac és a Dacia is, a Skoda viszont elégedetlen azzal a szereppel, amibe a VW megpróbálja belekényszeríteni.

Torontáli Zoltán
2019. október 18. 06:59 Világ

Egyetlen ábrából kiderült, mennyire egymásra van utalva Nyugat- és Kelet-Európa

Félmillió keleti kamionsofőr jár rendszeresen dolgozni arra a területre, ahol az áruk döntő többségét fuvarozni kell, őket szeretnék lenyelni a nyugat-európai munkaadók.

Avatar
2019. október 15. 19:18 Világ

Parmezán a Boeing ellen

A globalizációt az államok tartják fenn, adófizetői pénzekből. Szétverni viszont szándékosan sem lehet, hiába próbálkozik kitartóan Trump elnök.

Fontos

Avatar
2019. október 19. 15:02 Tech

A kínaiak megvették a játékvilágot, és egyre jobban éreztetik hatalmukat

Kína csápjai most már a World of Warcraft Azerothjáig vagy a League of Legends Runeterra nevű világáig is elérnek.

Jandó Zoltán
2019. október 19. 07:29 Közélet

Verseny nélkül kaphatnak nagy munkákat Paks II telkén Mészáros Lőrinc cégei

Mészáros Lőrinc megszerzett egy céget, ami megnyert egy négy nappal később kiírt paksi közbeszerzést, majd még egyet, most pedig jöhet a harmadik és negyedik is.

Fabók Bálint
2019. október 18. 13:21 Élet, Közélet

Elsőként Hódmezővásárhelyen lesz ingyenes a tömegközlekedés Magyarországon

Márki-Zay Péter egy Facebook-komment hatására tenné ingyenessé a szinte mindig üres buszok használatát, mivel a jegybevételek a költségek tizedét sem érik el.