Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. szeptember 3. 12:21 Világ

Egy francia városban ingyenessé tették a tömegközlekedést, és ez nagyon bejött nekik

A La Manche csatorna partján, a belga határ közelében fekvő Dunkerque leginkább a második világháború egyik legjelentősebb hadműveletéről ismert. A legészakibb francia városnál menekítették ki a brit és francia csapatokat 1940 májusában. A harcokban szinte teljesen elpusztult a város, majd a háború után ipari központként építették újjá olajfinomítókkal és nagyobb acélgyárral.

A 90 ezres város újabban zöld beruházásokkal próbálja átpozicionálni magát. A tengerbe egy jelentős szélerőmű farmot építenek, míg a városközpontot a gyalogosok érdekében szabják át.

Tavaly szeptemberben pedig az egész tömegközlekedést átalakították. Negyven százalékkal nőtt a buszok száma, útvonalakat hosszabbítottak meg, expressz járatokat vezettek be és az egész rendszert ingyenessé tették. Nemcsak a városi, hanem a környékbeli településekre járó vonalakat is ingyenesek lettek, összesen 200 ezer embert kiszolgálva. A buszozásért pedig a helyiek mellett az ide utazóknak sem kell fizetnie.

Egy ingyenesen használható busz. Fotó: AFP

Az ingyenes tömegközlekedés ötlete a 2014-ben polgármesterré választott, szélsőbaloldali Patrice Vergriete-től származik. Ahogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában szinte mindenhol, Dunkerque-ben is az autós közlekedésnek rendelték alá a városfejlesztést a huszadik század második felében. Ennek az lett az eredménye, hogy a francia városban a városi buszok gyakran szinte teljesen üresek voltak, mint számos másik nyugati kisvárosban.

A jegyeladások a rendszer működtetésének mindössze tíz százalékát fedezték. A 2014-ben kinevezett polgármester ezt azonban nem problémának, hanem inkább lehetőségnek látta: a város komolyabb bevételkiesés nélkül tehette ingyenessé a tömegközlekedést.


Összefoglaló a rendszerről. 

Az első év több pozitív eredményt is hozott. Hétvégén duplájára nőtt a buszokat használók száma, hétköznapokon pedig 60 százalékkal nőtt. Egy felmérés szerint a Dunkerque-iek fele többször vagy sokkal többször használja a buszokat, mint korábban. A többet buszozók fele pedig azt mondta, hogy autózás helyett kezdtek el rendszeresen buszozni.

A megkérdezettek öt százaléka pedig vagy eladta az autóját, vagy mégsem vett magának egy második autót. “Az autóm kezdett kiöregedni, nagyobb javításokat igényelt, de azt mondtam magamnak, hogy jön az új buszrendszer, meglátom, hogy működik. Végül rájöttem, hogy nincs is szükségem autóra” – mondta egy helyi nyugdíjas a France 24 állami médium beszámolója szerint.

Az ingyenes tömegközlekedés modelljét számos környékbeli város teszteli. Az 50 kilométerre fekvő Calais-ban 2020-tól vezetik be, nagyrészt a sárga mellényesek tavalyi tüntetései hatására, amelyen többek között a jobb állami szolgáltatásokért léptek fel. Az északi iparvidék egyik leginkább elszegényedett városa, Valenciennes a 25 éven aluliaknak teszi ingyenessé a tömegközlekedést egy 20 eurós regisztrációs díj ellenében. A közép-nyugati Chateauroux és Niort buszjárataiért már évek óta nem kell fizetni.

Anne Hidalgo párizsi főpolgármester (balra) októberben tesztelte a tömegközlekedést Patrice Vergriete helyi polgármester társaságában. Fotó: AFP

A Dunkerque-i modellt még a párizsi polgármester, Anne Hidalgo is személyesen tanulmányozta tavaly októberben. Pár hónappal később Párizsban kiterjesztették az ingyenes utazás korhatárát a 11 évnél fiatalabbakra.

A világon egyre több helyen lehet ingyen használni a tömegközlekedést, amelynek fontos szerepe lehet a klímaváltozás mérséklésében. A legismertebb példa az észt Tallin, ahol a világ első fővárosai közül elsőként lett ingyenes a tömegközlekedés 2013-ban. Észtország pedig most azon verseng Luxemburggal, hogy melyikük lehet az első ország, ahol nem kell fizetni az utazásért.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz észt fővárosban ingyenes a tömegközlekedés, és így is nyereséggel jönnek ki belőleBudapesten ez 65 milliárd forintba kerülne. De nálunk már most is ingyen tömegközlekedhet országosan százmillió európai nyugdíjas.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Franciaország ingyenes tömegközlekedés közösségi közlekedés tömegközlekedés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 06:08 Világ

Elég-e Európa védelmében 290 francia atomtöltet 4300 orosz ellen?

A kérdés sok kutatója szerint az elrettentés szempontjából nem számít, melyik ország hány töltettel bír, de a technológia fejlődése felboríthatja ezt.

Fontos

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.

Torontáli Zoltán
2025. május 10. 06:04 Közélet

Ígéretekre épül a védekezés a száj- és körömfájás járvány ellen, nem nyugodtak a gazdák

Az állattartók most kénytelenek úgy üzletelni, hogy a járvány kapcsán tett kormányzati ígéretek mögött még nincsenek jogi garanciák.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 17:39 Adat, Közélet

Európa aljáról kellene felemelni jövőre a magyar egészségügy finanszírozását

A magyar egészségügyre a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut a GDP arányában, miközben az igény az ellátásra egyre magasabb.