„Értem, értem. Miért nem dobunk rájuk atomot? Afrika partjainál kialakulnak, és miközben haladnak az Atlanti-óceánon keresztül, ledobjuk a bombát a hurrikán szemébe, és ettől megszűnik. Miért nem csináljuk ezt?” – kérdezte az Axios szerint Donald Trump egyik alkalommal az amerikai nemzetbiztonsági tanács találkozóján, ahol elnökségének első évében visszatérően előhozta a témát.
A tervből végül nem lett semmi, de az újság visszaidézi, hogyan fagyott meg a levegő a helységben, ahol Trump először bedobta ezt az ötletet. Az Axios még talált is egy magát megnevezni nem kívánó forrást, aki megvédte az elnök felvetését. „A cél, tehát megvédeni az amerikai szárazföldet a katasztrófától, nem rossz. A cél nem rossz” – mondta, hozzátéve, hogy mennyire jó, hogy ez az elnök fel meri tenni a „kemény kérdéseket“.
A hurrikánok – és a más kontinenseken pusztító megfelelőik, a ciklonok és a tájfunok – egyre gyakoribbak az éghajlatváltozás korában, és hatalmas károkat okoznak. A 2005-ös Katrina és a tavalyelőtti Harvey hurrikán például az éves magyar GDP-vel összevethető kárral járt az USA déli partvidékén. Ezért jogosan merülhet fel, hogy az emberek valahogyan megvédjék magukat, és megpróbálják megváltoztatni ezeknek a természeti jelenségeknek az útját. (Persze logikusabb lehet az építési szabványok szigorítása, a biztosítások szélesebb körű terjedésének segítése és az evakuációra való felkészülés, bár ez jóval kevésbé látványos, mint egy atombomba.)
Az amerikai kormány az ötvenes évek végén – a nem sokkal korábban hadrendbe állított atomarzenáltól megrészegülve – komolyan eljátszott az ötlettel. Pár éve megjelent egy cikk a National Geographic-ban, ami visszaidézi ezt a felvetést. Eszerint a hírhedt Plowshare-program 1959-es konferenciáján dobta be Jack W. Reed meteorológus, hogy egy tengeralattjáró eljuttathatna egy 20 megatonnás bombát a hurrikán közepébe, amelyet szerinte ez jelentősen lelassítana. (Ez volt a program, aminek a keretében többek között egy alaszkai kikötő vagy az új Panama-csatorna kirobbantásánál, illetve bányászati vagy útépítési projekteknél gondolkodtak el az atomfegyverek „békés felhasználásán”.) A tanulmányát itt el lehet olvasni eredetiben.
De az ötlettel vannak problémák, kezdve azzal, hogy
a nukleáris szennyeződés a hurrikán óriási erejű szelei segítségével hatalmas területen terjedne szét, éppen ott, amit óvni szerettek volna.
Másrészt nem is működne. Mint az amerikai légkör- és óceánkutató hatóság (NOAA) megállapítja a „Miért nem pusztíthatjuk el a trópusi viharokat atombombával” című oldalán, a hurrikánok elképesztő energiát adnak le, amelyekhez képest a legnagyobb hidrogénbomba is eltörpül, ráadásul az alapproblémán, tehát a hurrikán szemének alacsony nyomásán nem változtat semmit. (A hurrikánok lényegében úgy működnek, hogy a meleg, nedves levegő az alacsony nyomású központ felé kezd áramlani óriási erővel és rengeteg csapadék leadásával.) Ahhoz, hogy egy 5-ös szintű hurrikán 2-es szintűvé lassuljon, félmilliárd tonna súlyú levegőt kellene hirtelen a hurrikán szemébe juttatni, ami nem realisztikus.
Az amerikai kormány mindenesetre gyorsan elvetette az ötletet az ötvenes évek végén, elsősorban arra hivatkozva, hogy akkoriban már nemzetközi téren a légköri atomtesztek ellen foglalt állást az USA. Most már egyébként nemzetközi szerződés is tiltja a 150 kilotonnánál nagyobb bombák (nem katonai) használatát, tesztelését. Ettől függetlenül a közbeszédbe utat talált az „atomot a hurrikánra” elgondolás, és a chemtrailhez vagy a Bermuda-háromszöghöz hasonlóan makacs módon beragadt oda, végül utat találva az amerikai elnök gondolataihoz is.
