Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. július 26. 14:31 Világ

Tényleg elkezdték építeni az 500 milliárd dolláros kirakatprojektet

Két évvel ezelőtt jelentette be a szaúdi koronaherceg, hogy 500 milliárd dolláros ráfordítással különleges gazdasági övezetet hoz létre országa északnyugati részén, de azóta keveset lehetett hallani a projektről. Bár a megvalósulását továbbra sem lehet biztosra venni, valami mégis elindult.

Mint a Bloomberg helyszíni riportjából kiderül, jelenleg leginkább csak álmos falvak terpeszkednek abban a 26,5 ezer négyzetkilométeres, azaz több mint negyed magyarországnyi térségben, ahol az – új nemzetközi és a jövő arab kifejezéseinek összevonásából alkotott szóval – Neomnak elkeresztelt ipari-turisztikai fejlesztéssorozatnak kell megvalósulnia. 2030-ra a régió a tervek szerint már évi 100 milliárd dollárnyi értéket állít majd elő. (Ez a jelenlegi magyar GDP nagyjából háromnegyede.)

A szárazföldön Jordániával, az Akabai-öblön keresztül pedig Egyiptommal határos vidék hagyományosan elhanyagolt térsége volt az olajból dúsgazdaggá vált országnak. Az áramellátást csak a 80-as években építették ki, sok út pedig manapság is nélkülözi a szilárd burkolatot.

A terveknek egyrészt része rengeteg infrastruktúrafejlesztés, egy hatalmas kikötő, új – köztük Egyiptomba vezető – utak, repülőterek, szállodák, ipari övezetek és tucatnyi kisebb város megépítése. Másrészt egyfajta reformövezetként lazább szabályok lesznek érvényben, mint az ország más részein, bár például alkoholhoz lehet, hogy így sem jutnak majd a turisták.

Egy szaúdi nemzeti park bejárata. Fotó: AFP/Europress

Ez még persze odébb van, hiszen sokan eleve azt is megkérdőjelezik, lesz-e bármi az egészből. Az utóbbi egy év nem annyira Mohamed bin Szalmán reformterveinek megvalósításáról szólt, mint a koronaherceg keze nyomát viselő konfliktusokról, a szaúdi elit megregulázásától kezdve a humanitárius katasztrófába torkolló jemeni háborún át Dzsamál Hasogdzsi újságíró megöletéséig. Ezek nyomán megerősödtek a spekulációk, hogy vajon biztosan ő örökli-e a trónt, ha idős és beteg apja, Szalmán király meghal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk107 milliárd dollárt gyűjtöttek be a bebörtönzött gazdagoktólGyőzelmet hirdetett a szaúdi koronaherceg a korrupció elleni háborúban. 87 embertől 107 milliárd dollárnak megfelelő összeget gyűjtöttek be.

Az amerikai hírügynökség cikkéből mindenesetre kiderül, hogy vannak olyan építkezések, amelyek már elkezdődtek, a Neom Bay repteret pedig júniusban megnyitották a menetrend szerinti járatok előtt. Neves külföldi cégek azonban egyelőre – legalábbis publikusan – nem kötelezték el magukat az itteni beruházás mellett.

A jelenleg is a térségben lakó több tízezer ember jó része ambivalensen áll a projekthez. Egyrészt lehetőséget látnak benne, az építőmunkások beáramlása miatt például máris jól jártak azok, akik lakóingatlanokat adnak bérbe. Pénzkiadó automaták és egy éjjel-nappal működő kórház is csak azóta van, hogy elkezdődtek az építkezések. A gazdaság fejlesztése szintén ígéretesen hangzik, és az állam azt ígéri, hogy segít olyan szakmákat kitanulni, amelyekre szükség lesz.

Másrészt viszont sokan tartanak attól, hogy az állam kisajátítja majd a házukat, földjüket, mert kell a hely a nagyszabású építkezéseknek. Nem is alaptalan ez a félelem, mert a jelenlegi hivatalos becslés szerint 20 ezer embernek kell majd elköltöznie.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJachtot díszíthet a világ legdrágább festményeAz Artnet.com szakportál értesülései szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös Serene nevű szuperjachtjának fedélzetén tartják a Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundi című festményt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Mohamed bin Szalmán neom Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.