Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. április 30. 16:36 Világ

Egyszerű oka van annak, hogy még drágább olajat akar a legfontosabb termelő

Rengeteget emelkedtek az olajárak tavaly december óta, ám a világ első számú exportőre, Szaúd-Arábia még mindig nem elégedett. Pedig Donald Trump amerikai elnök már megelőlegezte, hogy a szaúdiak belementek a kitermelés növelésébe az iráni szankciók szigorításával párhuzamosan, miután az utóbbi lépés múlt héten féléves rekordra vitte fel a világpiaci árat.

A szaúdiak azonban csak azt vállalták, hogy az iráni olajat pótolják bármely vevőnél. Az energetikai miniszter arról beszélt, hogy tartják magukat a decemberi kitermeléscsökkentési megállapodáshoz, és azt akár az év végéig is kiterjeszthetik.

Ahogy a Bloomberg cikkéből is kiderül, a szaúdiak jó okkal akarnak még a mostaninál is magasabb árakat. (Az amerikai könnyűolaj hordója jelenleg 65 dollár körül áll). A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn frissítette számítását, amely azt mutatja, hogy egyes olajtermelő országoknak milyen árakra van szükségük ahhoz, hogy a költségvetésük kiegyensúlyozott legyen.*Oroszországban törvény írja elő, hogy 40 dolláros olajárral kell tervezni a költségvetést. Ha ennél drágább, akkor az ennek köszönhető többlet az állami tartalékalapba kerül.

 

Szaúd-Arábia esetében a korábbi, szeptemberi számítás 73 dollárt hozott ki, a mostani viszont 85 dollárt. Sőt, az amerikai hírügynökség térségre szakosodott közgazdásza szerint valójában ennél is 10 dollárral magasabb ez az összeg, csak az IMF valószínűleg azzal számol, hogy az állami olajvállalat, az Aramco többet fizet be a költségvetésbe.

Szaúd-Arábiának már csak azért is szüksége van a nagyobb bevételekre, mert növekvő lakosság mellett fenn kell tartani a társadalmi békét, miközben végre kellene hajtani olyan beruházásokat, amelyek az olajbevételektől való függést enyhítik a jövőben. Az idei költségvetés a kiadások 7 százalékos növelését irányozta elő, 4,2 százalékos GDP-arányos hiány mellett. A tervek szerint 2023-ra kellene elérni a hiány nélküli állapotot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzertefoszlott a világ legnagyobb olajmezőjének legendájaA szaúdi Ghawar olajmezőről sokáig azt gondolták, hogy napi 5-6 millió hordó kőolajat is ki lehet belőle termelni, de kiderült, hogy ennél csak harmadával kevesebbet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hiány költségvetés olajár Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.