Megtisztelő figyelmet szentel László Csaba a kirobbanó kínai fejlődés tanulságairól szóló elemzésemnek. Alábbiakban ellenvetéseire szeretnék reagálni. Eltérve azonban vitapartnerem gyakorlatától, a hazai közéleti viták színvonalának emelése érdekében nem fogom csúsztatásként megbélyegezni a tévedéseit. Vegyük ezeket sorra.
Mit mivel hasonlítunk?
Érdekes volt olvasni, hogy László Csaba szerint Magyarországot Kína egészével kellene összehasonlítani, mivel más olvasóim pont azt kérték számon, hogy hogyan lehetne már egy kontinens méretű országot a kis Magyarországhoz mérni. Utóbbiakkal értek egyet. Világgazdasági súlyát tekintve Kína megfelelője az Európai Unió, Magyarországot pedig bizony az egyes tartományokkal érdemes összemérni, ahogy azt teszem a cikkemben. Egy ilyen összehasonlításban pedig nyilván nem a sikertelen Hszincsiang tartományt fogom elemezni, amikor Kínának – vitapartnerem által is elismert módon – sok kiugróan sikeres tartománya van. Tőlük érdemes tanulni.
Hogyan mérjük a sikert?
Semmiképpen sem abszolút fejlettségek összehasonlításával, ahogy azt László Csaba teszi. Ezzel a logikával egy egyetemre járó tizenéves csodagyerekre azt mondhatnánk, hogy buta és sikertelen, mert a huszonöt éves végzős többet tud nála. Természetesen minden ország fejlődését a saját kezdőszintjéhez kell viszonyítani. Míg az egy főre jutó kínai GDP 1990 óta megtízszereződött, addig a magyar még csak meg sem duplázódott (2011-es dollárban mérve, vásárlóerő paritáson, a Világbank adatai szerint):
Nem kell megvárjuk, hogy megelőzzön minket ahhoz, hogy meggyőződjünk Kína világtörténelmileg egyedülálló gazdasági kiugrásáról. A fejlődési övezetei már el is érték a kelet-európai szintet, és 700 millióan emelkedtek ki a szegénységből.
Kulturális útfüggőség, nemzetkarakterológia
László Csaba azt mondja: a liberálisok szerint a megfelelő „liberális” recept bevezetésével bármely országban sikeres fejlődés érhető el. Magyarországon bizony a rendszerváltás utáni négy parlamenti ciklusból háromban kormányon voltak a liberálisok. Miért nem vezették be a megfelelő motivációs környezetet, ha a kultúra nem akadály? Vagy nem tudták bevezetni, vagy a magyar nép kulturális elmaradottságból adódóan nem megfelelően reagált? Ez az a tézis, amit az idők során olyan vezető liberális értelmiségiek fogalmaztak meg, mint Mihályi Péter, Csepeli György, Tóth István György és sokan mások. Ilyenkor kerül elő a híres Inglehart-Welzel térkép, melyet liberális körökben előszeretettel köröztetnek annak bizonyítékaként, hogy a magyarok általuk hosszú távon változtathatatlannak látott értékrendszere nem teszi őket alkalmassá a kapitalizmusra és a demokráciára. Vagy kárhoztatják a magyarok munkaetikáját, mint a magát ordoliberálisnak tartó Csaba László teszi itt, vagy nem megfelelő szabálykövetését, ahogy szintén Csaba László teszi itt.
Ám alapvetően örülhetünk, hogy egyetértünk vitapartnerünkkel: a társadalom értékrendje jó kormányzással alakítható. Remélhetőleg majd legközelebb sikerül.
Piac vs. állam
Nem, Kína nem a liberális piacgazdaság sikersztorija. Az természetesen nem kétséges, hogy a katasztrofális maói Nagy Ugrástól, a falanszter jellegű tervutasítástól és a romboló kulturális forradalomtól el kellett távolodni. Be kellett vezetni a megfelelő motivációs rendszert, melynek fontos eleme a piac, a magántulajdon. Pont ez a bizonyíték arra, hogy ugyanaz a kultúra, amely egyszer éhínséget hoz létre, képes a prosperitásra, ha az embereket megfelelő ösztönzők veszik körül.
Ám a Kína által követett minta nem a washingtoni konszenzus liberális modellje, hanem a kis tigrisek távol-keleti fejlesztő állama. Totális privatizáció, sokkterápia, szabad tőkeáramlás, éjjeliőr állam és konzervatív fiskális politika helyett állami tervezés, széleskörű iparpolitika, bőkezű állami támogatások a hazai bajnokoknak, kizárólag állami bankrendszer, mesterségesen gyenge árfolyam, tőkekontroll, megszorítások helyett gigantikus anticiklikus keresletélénkítés. Valamint egypártrendszer és mindent átható korrupció. Nem, ezek nem a liberális szabad piacgazdasági ideáljai. Ha ezek közül csak egy-kettő előfordult elvétve Kelet-Európában, a liberálisok azonnal ágáltak ellene, hogy az ellehetetleníti a fejlődést. 1978 és 2016 között Kína 9,8 százalékos éves átlagos növekedést produkált mindezekkel együtt…
A külföldi tőke szerepe
A kínai sikertörténetben kétségtelenül szerepet játszott a működő tőke, pontosan azon a módon, ahogy azt László Csaba leírja. Az érvélésem azonban nem ezzel szállt vitába, hanem avval a rendszerváltáskor meghatározó liberális nézettel, mely szerint azért szükséges a kelet-európai országoknak a külföldi működő tőkére építenie a kapitalizmus modelljüket, mert egy szegény országban nem képződik elég megtakarítás.
Külföldi működő tőke függő modellnek hívja ezt a kapitalizmus válfajaival foglalkozó szakirodalom. És rendkívül sikertelen modell, szemben a kínaival, amely saját megtakarításokra és hazai tulajdonú cégekre épít – mely tényben szerencsére ismét csak egyetértünk László Csabával. Bizony lehetett volna és még mindig lehetne Kelet-Európában is dominánsan hazai tulajdonú, hazai megtakarításokból finanszírozott kapitalizmust csinálni.
Demokrácia és kapitalizmus
Először is szögezzük le: egyetértünk László Csabával, demokráciában jobb élni, mint diktatúrában. Ez azonban önérték. Nem azért jobb élni, mert gyorsabb gazdasági növekedést produkál.
És azt is szögezzük le: de bizony, a liberálisok összekötötték a szabadságot és a kapitalizmust! Hogy csak a leghíresebbeket említsük: Hayek Constitution of Liberty (A szabadság alkotmánya) című műve, vagy Milton Friedman Kapitalizmus és szabadság című könyve, melyben nemcsak amellett érvel, hogy a szabad piac előfeltétele a szabad demokráciának, hanem a fordított kapcsolat mellett is.
László Csaba azzal érvel, hogy a fejlett kapitalizmusok között csupán Szingapúr diktatúra. Ez tény. Azonban az is tény, hogy a nagy gazdasági kiugrást produkáló országok többsége nem volt demokrácia, amikor a globális gazdaságon belül előre tört. Akkor lett demokrácia, amikor egy bizonyos fejlettséget elért, kialakult egy megfelelően széles középosztály, és az kivívta a demokráciát. Kína nem demokratikus körülmények közt elért világtörténelmi rekord növekedéséről már elég szó esett. Dél-Koreában 1987-ig despotikus uralom volt, ahogy Tajvanon is nagyjából ugyanaddig. Mindkét ország bombasztikus fejlődést ért el, ahogy a máig nem demokratikus Szingapúr is. Még Japánban is csupán egyetlen egy párt kormányzott egészen 1993-ig. És pontosan ezek az említett országok a gazdasági kiugrás világrekorderei, egytől-egyig nem demokratikus körülmények között. De említhetnénk korábbi periódusokat is, mondjuk a korai kapitalizmus kialakulását Flandriában, majd Angliában vagy Németország felzárkózását Bismarck alatt stb.
László Csaba felteszi a kérdést: demokratikus jogállamban vagy diktatúrában invesztálnának-e inkább a befektetők? Majd meg is válaszolja saját cikkében fentebb: maga mutatja be, hogy nemcsak a kínai hazai megtakarításokat fektetik itt be, de a külföldi működő tőke is dől a nem demokratikus Kínába.
A demokrácia és a gazdasági kiugrás kapcsolatát azért érdemes megértenie a liberális felső középosztálynak, mert számára a szabadság önérték. Nem így vannak ezzel az alsóbb osztályok. Ha számukra elzáródnak a biztonság, a boldogulás, a társadalmi mobilitás csatornái, akkor nem kötődnek a demokratikus berendezkedéshez. Pontosan ez történt a 2010 előtti Magyarországon.
Nem az a tanulság, hogy korrupt diktatúrát kell csinálni a növekedéshez, hanem hogy gazdasági jólétet hozó kapitalizmusmodellel kell összekötni a demokráciát,
ahogy azt mondjuk a skandinávok tették. A liberális kelet-európai modell nem volt sikeres.
Orbán háttérből menedzselt látszatdemokráciáját pontosan az legitimálja, hogy a megelőző korszak gazdasági összeomlásához képest munkahelyeket, emelkedő béreket és stabilitást garantál. Valószínűleg egyetértünk László Csabával, hogy fenntarthatatlan módon, de bizony hatásosan. Ezen érdemes elgondolkodnia a liberálisoknak.
Világ
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak
A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.
Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre
Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?
Fontos
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni
Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.
