Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. április 3. 16:58 Világ

Malajzia példájából kiderül, mivel jár, ha kilenc éven át lop egy miniszterelnök

Tavaly májusban váratlan fordulat történt Malajziában, amikor a parlamenti választáson megbukott az addigi miniszterelnök, Najib Razak. Mivel előtte senki sem gondolta volna, hogy változás következhet be az ország vezetésében, egy-két héten belül már Najib és családjának lefoglalt vagyontárgyait és készpénzét talicskázták ki a rendőrök több tízmillió forintos luxustáskákba csomagolva a lakásaikból. A gyanú ugyanis az volt, hogy a volt kormányfő közpénzek elsikkasztásával halmozta fel a javait, amit a hirtelen vereség miatt még csak nem is volt ideje elrejteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBorsózni fog a hátad az áthallásoktól, ahogy ezeket a malajziai híreket olvasodIlyen az, amikor egy ország autokrata vezetője megbukik, pedig azt hitte, hogy tényleg soha nem váltható le.

Azóta már javában zajlanak a perek a volt miniszterelnök ellen, egész pontosan 42 vádpontban gyanúsított. Ezek nagy része az 1MDB*1Malaysia Development Berhad alapba befolyt pénzek ellopásával kapcsolatos. Ezt Najib még 2009-ben indította, azt ígérve, hogy a befektetésekkel a maláj gazdaságot fogják fellendíteni. Ehhez képest úgy néz ki, az elnök leginkább fényűzésre fordította az általa személyesen felügyelt alapban lévő vagyont – például 250 millió dollárért megépíttette a helikopterleszállóval, moziteremmel, medencével, fürdő- és szaunarészleggel ellátott 92 méter hosszú luxusjachtot, az Equanimity-t.

Az állam tavaly május óta a volt kormányfő elleni vádemelések mellett a felhalmozott vagyontárgyak értékesítésével is próbálja enyhíteni közel a tíz évig tartó sikkasztássorozat nyomán keletkezett károkat. Az Equanimity*A szó azt az egykedvű nyugalmi állapotot jelenti, amire a buddhisták törekednek. például már tavaly eladósorba került, és bár a BBC értesülései szerint a szűk potenciális vevőkör ellenére egész nagy volt az érdeklődés iránta, alig akadt 100 millió dollár feletti ajánlat.

Végül alig az eredeti ár felét, 126 millió dollárt tudott a maláj kormány elkérni a jachtért,

amit még csak nem is Najib, hanem az egyik pénzügyi tanácsadója, Jho Low használt. Igaz, a nyomozás eddigi eredményei szerint a kínai-maláj üzletember szakértelme és intellektusa nélkülözhetetlen volt az 1MDB alapon keresztül történő pénzszivattyúzás módszerének kidolgozásában.

Az elnök ellen indult perekkel kapcsolatos első komoly tárgyalás a héten kezdődött. Először azokat az ügyeket tisztázzák a bíróság előtt, amikor vélhetően Najib dollármilliókat utalt át gyakorlatilag saját magának az 1MDB és a hozzá köthető cégek bankszámláiról. Najib egyelőre nem ismerte el bűnösségét, Low-t pedig még nem sikerült a törvényszék elé idézni.

Az ügyben nem csak a maláj hatóságok vizsgálódnak, legalább hat további országban indult nyomozás. A vádlottak között Najib és felesége, illetve Jho Low mellett van még Tim Leissner, a Goldman Sachs bankára – aki már tavaly ősszel bűnösnek vallotta magát – és persze még sokan mások. Sőt, maga az óriásbank is gyanúba keveredett, a maláj kormány ellene is pert indított. David M. Solomon, a Goldman Sachs vezérigazgatója tagadja, hogy bármilyen törvénytelenséget elkövettek volna az üggyel kapcsolatban, mindenesetre erőteljes védekezésre készülnek.

Végül, de nem utolsó sorban – bár a közvetlen érintettségük nem merült fel -, a  Jho Low-val való jó kapcsolatuk miatt több hollywoodi sztár nevét is felemlegette a sajtó. Leonardo DiCaprio például, amikor beszédet mondott a Wall Street farkasa című filmben nyújtott alakításáért járó Golden Globe-díj átvételekor, Low-nak is köszönetet mondott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Jho Low korrupció Malajzia Najib Razak sikkasztás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.