Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. március 26. 16:11 Világ

Öt közgazdasági lecke Kínáról

A politikában már hosszú ideje és úgy tűnik nem teljesen eredménytelenül zajlik az a karaktergyilkos folyamat, amelyben minden „rosszért” a népnyúzó, gonosz liberálisokat teszik felelőssé. A közgazdász szakma kissé lemaradt ebben a versenyben, de a tátongó űrt egy rövid cikk erejéig megpróbálta múlt héten Pogátsa Zoltán betölteni a G7-en, aki a kínai gazdasági csoda apropóján szedi le öt leckében a keresztvizet a liberálisokról, különösen ezek kelet-európai képviselőiről.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖt kínai lecke liberálisoknakVan néhány liberális közgazdasági alapvetés, amit alapjaiban cáfolt meg Kína felemelkedése. Lehet, hogy át kéne gondolni ezeket?

Az állítások súlya és a cikk hossza már önmagában sejteti, hogy nem mély szakmai elemzésre kell készülnünk. A végeredmény így is sokkoló. A cikkben vannak ugyan magyarázatok a demokrácia kellemességéről vagy a korrupció szörnyűségéről, de a laikus olvasónak az a benyomása támadhat, hogy az uralkodó liberális közgazdasági ajánlások helyett a gazdasági fejlődés, sőt csoda receptje a külföldi tőkét elutasító, állami befolyáson alapuló, korrupt diktatúra rendszere lenne. Több emberen teszteltem és nem vagyok egyedül ezzel az olvasattal.

A bírált cikk a politikából már jól ismert módszert alkalmazza. Tulajdoníts az ellenfeleidnek olyan állításokat, nézeteket, amiket a józan ész alapján pillanatok alatt lehet cáfolni és az ellenfél erkölcsileg, szakmailag már meg is semmisíttetett. Az, hogy ezen állításokat az érintettek soha nem mondták, vagy csak egy szűk kisebbségük, vagy teljesen más történelmi közegben, korban képviselték, már ne feszélyezzen bennünket. Elvégre nem a mi dolgunk, hogy minden liberális gondolat mellé állítsunk egy gondolatértelmezőt. Vagy az is lehet, hogy csak én nem olvastam azt a liberális kiáltványt, amit minden mérvadó liberális közgazdász aláírt az elmúlt 100 évben?

A cikk felvezetésekor a szerző a magyar sikertelen felzárkózással szemben állítja példának Kína egyes régióinak elképesztő fejlődését. Peking nagyrégió, Jangce, Gyöngy folyó deltája. Félreértések elkerülése végett szeretném előre rögzíteni, hogy Kína a 70-es évek végén megindult, Teng Hsziao-ping-féle reformok után valóban a gazdaságtörténet egyik leglátványosabb fejlődését produkálta. Egyes területei a világ legfejlettebb régiói közé emelkedtek.

A reális helyzetértékelés érdekében azonban nem árt néhány tényt rögzíteni. A vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó GDP tekintetében Magyarország a 45., míg Kína még mindig csak 79. a világon, és éppen eléri a világátlagot. (2017-es adatok alapján.) A magyar mutató 74 százalékkal magasabb a kínai egy főre jutó GDP-nél. A kínai példa mögött még mindig nagyon nagy területi és társadalmi különbségek vannak, és félrevezető, sőt szakmailag nem szerencsés egy ország néhány régiójának jellemzőit az egész országra érvényes megállapításként feltüntetni. Mi is megtehetnénk, hogy Budapest V. kerületét vagy a győri Audi gyárat a magyar gazdaság egészének példájaként használjuk. Érezzük, hogy ez nem lenne korrekt.

Egy gyors számításból is látszik, hogy ha Kínában fenntartható maradna a 6 százalékos növekedés és mi 3 százalékot tudnánk átlagban elérni, akkor Kína az egy főre jutó GDP-t tekintve 2037-ben hagyna le minket, az USA-t pedig 2051-ben érnék utol, ha az USA növekedését csak 2 százalékra becsülnénk. De vajon fenntartható-e még közel 20 évig az évi átlagos 6 százalékos növekedés? Aligha hiszem, de egy tényező a kínai növekedésben mindenképpen különleges hatásokkal járt. Ez a tényező a méret. A hatalmas kínai népesség miatt ez a növekedés a világ második legnagyobb gazdaságává tette Kínát, aminek következtében százmilliók emelkedtek ki a mélyszegénységből és Kína gazdasági ereje alapján is visszakerült a világ nagyhatalmainak asztalához.

Lássuk akkor az öt leckét.

1. számú csúsztatás: „Kulturális útfüggőség.”

A szerző véleménye, hogy a liberálisok szerint „nemzetkarakterológiai” okok miatt nem tudnak egyes régiók, pl. Kelet Európa, Afrika, Latin Amerika gazdaságilag kielégítően fejlődni. Erre cáfolt rá szerinte Kína, amikor ugyanaz a nép Mao alatt éhezett, majd a reformok után pedig óriási növekedést ért el. Teljes félreértés. Pontosan a liberális közgazdászok megközelítése, hogy hisznek a kapitalizmusban, a piac gazdaságfejlesztő, mindenható szerepében. Állítólag a gonosz neoliberálisok azok, akik szerint, ha háttérbe szorítjuk az államot, mindent privatizálunk, mindent a versenynek rendelünk alá, akkor eljön a kánaán. Ezt a receptet pedig egységesen szeretnék minden országra alkalmazni, függetlenül a nemzetkarakterológiától. Lásd a szerző által is említett Chilét, ahol jelenleg is a legmagasabb az egy főre jutó GDP Latin Amerikában. De hivatkozhatok Észak és Dél Korea, az NSZK és NDK példájára is. Nemzetkarakterológiai alapon nehezen magyarázható a látványos fejlődésbeli különbség, elvégre egy ország, egy nép, egy nyelv, egy gazdaság vált a történelem egy pontján ketté és indult el teljesen különböző irányba. A végeredményt pedig mindannyian ismerjük.

A maoista gazdaságpolitika után épp a külföldi nyitás, a szabadpiac, a kapitalizmus mechanizmusainak óvatos bevezetése indította be látványosan a kínai gazdasági fejlődést. A nemzetkarakterológia terepére tévedve pedig ehhez hozzájárult a kínai nép szorgalma, százezrek, milliók vállalkozó készsége. Pontosan a liberálisok azok, akik szerint nincsenek eleve elrendeltetett „nemzetkarakterológián” alapuló kudarcos országok. Ha követik a liberális receptet, akkor bárki sikeres lehet.

2. számú csúsztatás: „Nincs hazai tőke”

Hosszú magyarázat helyett csak idézném Pogátsa Zoltánt, aki szerint „a felzárkózáshoz nem szükségeltetik külföldi működő tőke.” Ez az állítás 2-300 évvel vagy 2-3000 évvel ezelőtt talán igaz lehetett, de a mai globalizált világban egyszerűen értelmezhetetlen. A növekedéshez, felzárkózáshoz a legfejlettebb technológiára, tudásra van szükség. Az elmúlt száz évben a bezárkózásra épülő gazdasági modellek nem sok sikert tudnak felmutatni. Észak-Korea, Kuba, Venezuela – ma is aktuális példák. Elvileg a technológiát, tudást meg is lehetne venni. Kérdés, hogy egy szegény országban van-e rá elegendő erőforrás, de rossz hírem van. Az Apple, az Audi, az Airbus, a Samsung, a Toyota és a többi multi soha nem fogja eladni a technológiáját, tudását senkinek. Nincs az a pénz. Lehet ezen szomorkodni, de a világgazdaság így működik.

A szerzővel ellentétben a kínaiak ezt már a hetvenes évek végén is tudták. A gazdasági reformok először a különleges gazdasági övezetekben indultak meg, ahol az egyik legfontosabb lépés a külföldi működő tőke (FDI) beáramlását megakadályozó korlátok lebontása volt. A nyitás hatására a külföldi tőke pedig beözönlött. Kedvező gazdasági szabályozás, olcsó, szakképzett munkaerő és mindenek felett a milliárdos népességű kínai piac ígérete. Mindenki ott akart lenni. Azok a régiók, amelyeket példaként hozott fel a szerző, részben ezekből a különleges gazdasági övezetekből nőttek ki.

Ez volt a kezdet, de a külföldi működő tőkének a mai napig fontos szerepe van. Az FDI állomány 2017-es adatai alapján Kína 1514 milliárd dollárral az országok között a negyedik helyen van. A statisztikai számbavétel nehézségeit mutatja, hogy Hollandia az első, ami egyértelműen a holland adótervezési lehetőségek által motivált holding rendszernek köszönhető. A valós FDI alapján szerintem csak az USA és az Egyesült Királyság van Kína előtt. Még egy apró statisztikai érdekesség: ezen a listán helyezés nélkül, de szerepel Hong Kong is 1901 milliárd dollárral. Azonban már a mérete alapján is kizárható, hogy ez a tőke mind ott hasznosuljon. Ennek a jó része valószínűleg hitelként, de Kínában köt ki. A tajvani befektetők például a politikai bizonytalanságok miatt köztudottan Hong Kongon át fektetnek be Kínába. Nem alaptalan az a feltételezés sem, hogy emiatt a valós FDI számok alapján Kína már második lenne.

Mielőtt a leegyszerűsített és elvtelen külföldi tőke imádat bűnébe esnék, két nagyon fontos szempontot meg kell említenem. Az egyik, hogy a külföldi tőke korlátok és megfelelő kontrol nélküli beengedése valóban komoly veszélyekkel járhat egy ország számára. Ha az állam nem tudja megfelelő szabályozókkal biztosítani a szükséges kontrolt vagy hagyja magát foglyul ejteni, akkor az nagyon sokba kerülhet egy országnak. Erre már számtalan példát láthattunk a gazdaságtörténetben. Kínában úgy tűnik, hogy ezeket a csapdákat jórészt sikerült elkerülni.

A másik fontos szempont, ahol viszont csak megerősíteni tudom a szerző véleményét, hogy a kínai növekedésben meghatározó szerepe volt a jelentős megtakarítási hajlandóságnak. Azt állítani viszont, hogy a külföldi működő tőkének semmilyen szerepe nem volt a kínai gazdasági modellben, az a tények teljes figyelmen kívül hagyását jelenti.

Végezetül egy konkrét példa. Komolyan gondolhatja bárki is, hogy felnőhettek volna azok az óriási kínai mobiltelefon gyártó cégek (Huawei, ZTE, Xiaomi), ha a mobil telefongyártás kezdeteitől az Apple-től kezdve szinte mindenki nem Kínában gyártotta volna a telefonjait? Technológia és tudás transzfer – a kínaiak ebben tényleg egyedülállóan hatékonyak.

3. számú csúsztatás: „A piac minden, az állam legyen minimális”

A liberális közgazdászok soha nem tagadták az állam szükségességét, és mindig arra törekedtek, hogy az állam csak azokat a feladatokat lássa el, amelyeket a magánszféra nem, vagy csak sokkal rosszabb hatékonysággal tud ellátni. A pontos mértéket pedig nagyon nehéz eltalálni, és bőven lehet találni rá példákat, ahol az állam inkompetenciája a piaci kudarcok kezelésében súlyos gazdasági, társadalmi veszteségeket okozott. Mint ahogyan még több esetet ismerünk, hogy az állam túlhatalma milyen károkat tud okozni.

Ennek jellemző példája az egész szovjet blokk történelme. A Szovjetunió szétesése után Oroszországban nem meglepő módon a másik irányba lengett ki az inga és igazi vadkeleti kapitalizmus alakult ki, ahol az állam hathatós segítségével szétrabolták az országot. Ennek hatásait Oroszország még évtizedekig fogja nyögni. Az sem vitatható, hogy 1990 után Kelet-Közép Európában sem sikerült mindig megtalálni az optimális egyensúlyt az állami szerepvállalásban és abban is biztos vagyok, hogy évtizedek, évszázadok múltán is lesz miért vitatkozni erről a kérdésről.

Az állam szerepét illetően érdemes elgondolkodni azon is, hogy a fejlődés különböző fázisaiban mindig ugyanaz az állami szerepvállalás a hatékony? Teng Hsziao-ping reformja óta eltelt 40 év.

A kínai gazdaság fejlődését távolabbról figyelve, úgy látom, hogy egyre több kérdés merül fel az állam szerepéről. Biztos, hogy jó, ha teljesen állami kézben van a bankszektor és a prudens hitelezéssel szemben egyéb tényezők határozzák meg a hitelezési politikát? Biztos, hogy jó, ha cégek ezrei, tízezrei vannak állami tulajdonban és ezek a cégek bármilyen hatékonyság mellett fennmaradnak, mert az állam megmenti őket? Lehet, hogy érdemes lenne Kínában is újra és gyakrabban olvasni Kornai János munkáit a puha költségvetési korlát pusztító hatásairól?

4. számú csúsztatás: „A korrupció ellehetetleníti a fejlődést.”

A szerző javára kell írnom, hogy bevezető mondatában leszögezi, hogy „a korrupció káros és igazságtalan.” Utána viszont lelkesen bizonygatja, hogy a korrupció hiánya nem a felzárkózás feltétele. A logikai bukfenc itt a közgazdaságtanból ismert az „alternatív költség” (opportunity cost) fogalmának figyelmen kívül hagyásában van. Való igaz, hogy a korrupció része a kínai gazdasági fejlődésnek, de biztosan merem állítani, hogy enélkül még gyorsabb lehetett volna a növekedés. Évi 8-10 százalék növekedés mellett ez keveseket zavart, de ettől ez még egy elveszített növekedés. Valószínűleg nem véletlen, hogy a csökkenő növekedés időszakában előkerült a korrupció ellenes harc. Nem gondolnám, hogy a már hivatkozott liberális kiáltványban vastag betűvel szerepelne, hogy „a korrupció ellehetetleníti a fejlődést”. Ezért felesleges bírálni a liberálisokat. De az remélem benne van, hogy „a korrupció általában hátráltatja a hosszú távú gazdasági fejlődést”. Ezt pedig szerintem nem lehet elégszer ismételni. Különösen Magyarországon.

5. számú csúsztatás: „A demokrácia és a kapitalizmus szorosan összetartoznak.”

Ez az állítás tipikus inszinuáció. A liberálisok ezt soha nem mondták. Elég nagy butaság lenne, hiszen a gazdaságtörténet számtalan olyan közismert esetről tud, amikor egy diktatúrában kapitalizmus van vagy egy diktatúrában komoly és tartós gazdasági növekedés van. Ezzel nem érdemes vitatkozni. Pogátsa Zoltán itt jól kitalált egy álláspontot, amit sikeresen meg is cáfolt, pedig például ő maga is utal rá, hogy a chicagói liberális közgazdászok milyen jól megsegítették Pinochet diktatórikus rezsimjét Chilében. Ha azt gondolták volna, hogy diktatúrában nem lehet kapitalizmust csinálni, akkor biztos nem mentek volna oda lejáratni magukat.

Érdemes ismét a Szovjetunióra utalni, amelyik demokrácia nélkül talpon maradt a 20-as években a külső támadások ellenére, első számú győztesként fejezte be a II. világháborút, a világ második számú katonai hatalmává vált és először küldött embert az űrbe. De a gazdasági rendszere hosszú távon mégis alulmaradt a demokráciákban működő kapitalizmussal szemben. Ma Oroszország gazdasági teljesítménye nagyjából Hollandiának felel meg, de diktatúrában sikerült évtizedekig tartós gazdasági növekedést produkálnia a gazdaságtörténetben extenzív növekedési modellként ismert módszerrel, amely alapvetően új erőforrások bevonására épül. (Munkaerő, föld, természeti erőforrások)

Az extenzív növekedési modell a kínai fejlődésnek is meghatározó eleme. Több száz millió új munkaerő szabadult fel vidéken azáltal, hogy a mezőgazdasági reformok következtében ugrásszerűen nőtt meg a kínai mezőgazdaság hatékonysága és az így munka nélkül maradó emberek elindultak a különleges gazdasági övezetekbe, a növekedési gócpontokba. Még egyszer hangsúlyozom: százmilliókról beszélünk.

A kérdés valójában úgy merül fel, hogy egy demokratikus országban jobbak-e a gazdasági fejlődés feltételei? Ennek a kérdésnek már van értelme. Érdemes rajta vitatkozni s ez már nem csak arról szól, ahogyan azt a szerző is megállapítja, hogy „demokráciában jobb élni.” Ezt a kérdést rengetegen kutatják és nem hinném, hogy valaha teljesen le lehet zárni ezt a vitát.

Nézzük megint az vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó GDP-t. Az olaj-országokat leszámítva egyedül Szingapúr van a lista első 35 helyén, akiről kijelenthető, hogy demokráciának nehezen minősíthető. Cserébe viszont nincs korrupció.

Akár itt be is fejezhetnénk, de érdemes még pár szót szólni a kapitalizmus alapvető működéséről és annak feltételeiről. Tulajdonjogok biztonsága, szerződések kikényszeríthetősége, ezt garantáló független igazságszolgáltatás, verseny és ezt biztosító állami szabályozás és felügyelet, a vállalkozás szabadsága. Ezeknek a feltételeknek a biztosítása elengedhetetlen egy jól működő kapitalizmusban. Most nyugodtan gondolja végig a tisztelt olvasó, hogy egy demokráciában vagy egy diktatúrában lát-e nagyobb esélyt ezen feltételek teljesülésére. Egy diktatúrában vagy egy demokráciában merné-e inkább a megtakarításait egy vállalkozás indításába fektetni? Ez a valódi kérdés és az erre adott válasz határozza meg, hogy egy demokráciában vagy egy diktatúrában lesz-e hatékonyabb a kapitalizmus működése. Szerintem a válasz nem lehet kérdéses.

Természetesen, mint majdnem mindenhol, itt is van kivétel. Szingapúr: fogadjuk el, hogy ott a különböző tényezőknek egy olyan különleges együtt állása jött létre, ami kivételes eredménnyel járt. De nem gondolnám, hogy Szingapúr lenne a fő szabály. Amennyiben elfogadjuk, hogy a politikai berendezkedésnek lehet köze egy ország gazdasági fejlődéséhez, akkor nem gondolnám, hogy megkérdőjelezhető, hogy az esetek többségében a demokrácia nyújt kedvezőbb kereteket a gazdasági fejlődéshez. A demokrácia kialakulásának, fenntartásának, működésének elemzése is külön tudományág, és ebbe belemenni messze meghaladná ennek a cikknek a kereteit.

Kína ahhoz képest, hogy honnan indult, bámulatos gazdasági növekedést mutatott be az elmúlt negyven évben. De ahogy korábban már jeleztem, a vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó GDP-ben még mindig csak 79. a világon. Még hosszú út áll Kína előtt. Lehet, hogy a mai politikai és gazdasági modell kellően hatékony és rugalmas lesz ahhoz, hogy minden szinten felzárkózzon a világ élvonalához és Szingapúr mellett a másik kivételes országgá váljon abban a tekintetben, hogy demokrácia nélkül is be lehet kerülni a legfejlettebb országok közé.

Európa közepén Magyarországon, 29 évvel a rendszerváltás után megnyugtató lenne, ha nem kellene bizonygatni, hogy demokráciában nemcsak jobb élni, de a gazdasági fejlődés feltételrendszere is kedvezőbb. Érdemes tanulni a kínai tapasztalatokból, de jó lenne, ha ez nem a külföldi működőtőke ellenesség, a túlzott állami központosítás, a széleskörben elterjedt korrupció, vagy a demokrácia visszaszorításának népszerűsítését eredményezné. Szerintem nem ez az igazi leckéje a kínai fejlődésnek.

Pogátsa Zoltán szerint a kínai csoda el kellene, hogy gondolkoztassa a kelet-európai piaci liberálisokat. Ő azért gyorsan megelőlegezte a választ. „De nem fogja” Lehet, hogy egyedül vagyok, de én megpróbáltam az írását és a kínai gazdaságról meglévő ismereteimet átgondolni. Erre jutottam.

Világ Kína Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2019. április 18. 09:56 Világ

Egy Wizz Air-méretű légitársaság omlik éppen össze

Hetek óta tartó haláltusa után felfüggesztette összes járatának közlekedését a Jet Airways, India legnagyobb magántulajdonú légitársasága.

Váczi István
2019. április 17. 15:33 Világ

Az adócsalások leleplezőit is jobban védik majd, pedig Magyarország megpróbálta megfúrni

Megszavazta az Európai Parlament, hogy szerte az EU-an erős és egységes védelem illesse meg a visszaéléseket leleplezőket.

Fabók Bálint
2019. április 16. 13:26 Világ

A Notre Dame kigyulladása a magyar műemlékek sebezhetőségére is rámutat

A kiemelt védettség alatt álló építmények biztosítása nagyon bonyolult kérdés, amelyre Magyarországon sincs bevett gyakorlat.

Fontos

Avatar
2019. április 17. 17:03 Közélet, Vállalat

A multik és a járadékszedők árnyékában élnek a magyar vállalkozások, de van remény

Egy kisebb válság közeledik, ami az államtól függő cégek és a multik meggyengítésével még jót is tehet a saját teljesítményükre alapozó magyar vállalkozásoknak.

Tóth István János
2019. április 16. 17:39 Közélet

Két példa a történelemből, ami megmutatja, miért nincs tudomány szabadság nélkül

Évszázados károkat okozhat Magyarországnak a pusztítás, amit a kormány most a kutatóhálózatoknál véghezvisz.

Jandó Zoltán
2019. április 16. 07:02 Közélet, Vállalat

Andy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnek

Egy 20 milliárdos előleg miatt teljesen másképp néztek ki a kereskedelmi tévé tulajdonosi viszonyai az utóbbi években, mint ahogy eddig tudtuk. A TV2 legutóbbi eladásának igazi története.