Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2019. március 19. 14:57 Világ

Sikerbe bukdácsolhatta volna magát May, aztán jött az eddigi legnagyobb fordulat

Most, hogy elérkeztünk arra a pontra, amikorra az eddigi elképzelések szerint véget kellett volna érnie a Nagy-Britanniát lassan három éve teljesen megbénító Brexit-hisztériának, kiderült, hogy még tovább fog tartani, és újra nem látni a végét. Egy ideje már egyre követhetetlenebb, technikai-eljárásjogi vitákba fullad a folyamat, amiből teljes mértékben hiányoznak a tartalmi érvek, viszont egyre gyakoribbak a politikai bosszúból és hasonló, nem túl emelkedett motivációból kiinduló őrült fordulatok.

Az eredeti elképzelés úgy szólt, hogy Nagy-Britannia március 29-én lépne ki az Európai Unióból. A brit parlament legalábbis ezt a menetrendet indította el, amikor 2017 tavaszán megszavazta az EU-ból történő, 50. cikkely szerinti kilépést. Gyorsan nyilvánvalóvá vált viszont, hogy az unióval kötött megállapodás nélkül gazdasági katasztrófa várna a szigetországra, és az is, hogy ebben a megállapodásban – a tárgyalási pozíciók egyenlőtlensége miatt – a briteknek a legtöbb igényüket fel kell adniuk. May kormánya több mint másfél évig tárgyalt az EU-val, ennek végén tavaly novemberben el is jutottak egy brit kapitulációval felérő megállapodáshoz, ezt viszont a brit parlament az utóbbi hetekben kétszer is leszavazta. Ezért a múlt héten már nem tehetett mást a brit a parlament, mint hogy megszavazza a kilépés elhalasztását, ráadásul határozatlan időre. Ha erre rábólint az Európai Tanács, akkor lőttek a március 29-i határidőnek.

A brit kormány ugyanakkor a rengeteg kudarc után éppen most talált rá arra a taktikai fogásra, amivel talán átpréselhette volna a megállapodást. Eszerint most nem a kilépés nélküli Brexittel állították volna párba a Brexit-megállapodást, hanem ellenkezőleg, a Brexit akár végleges elhalasztásával. May csapatában rájöhettek arra, hogy az utolsó pillanatban talán saját megállapodásuk mögé állíthatják a keményvonalas Brexit-pártiakat, ha a másik választás az lenne, hogy egyáltalán nem lépnek ki az unióból. A szavazást a korábbi forgatókönyv szerint ma tartották volna.

A brit parlament alsóházának elnöke, John Bercow viszont egyetlen felszólalással elsüllyesztette ezt a ravasz tervet, amikor

egy 1604. április 2-ig visszavezethető precedensre hivatkozva elutasította a harmadik szavazást.

A ház elnöke szerint a kormány nem vezethet egy tartalmában ugyanolyan javaslatot a parlament elé egymás után háromszor, mivel ezzel leértékeli a parlament döntéseinek súlyát. Bercow tehát kinyilvánította, hogy csak egy tartalmilag más megállapodás kerülhet a parlament elé.

John Bercow az utóbbi hónapokban igazi globális celebbé vált, nem utolsó sorban azért, mert hatalmas lelkesedéssel dübörgi a brit parlament hangzavarában, hogy „ORDAAAH!” („Rendet!”).

A ház elnöke maga egy speciális brit jogintézmény: hagyományosan egy mezei képviselő tölti be ezt a szerepet, aki megválasztása után nem pártpolitikusként, hanem elnökként indul újra egyéni képviselői választókörzetében. Bercow különösen érdekes karakter, hiszen eredetileg a Tory párt képviselőjeként választották meg 1997-ben egy konzervatív körzetben, de ő maga a párt legmérsékeltebb képviselői közé tartozott. Ezért a konzervatívok mellett a munkáspártiak is elfogadhatónak tartották, így választhatták meg 2009-ben a ház elnökének. Azóta folyamatosan újraválasztják, rendre elsöprő többséggel (ez nem meglepő, mivel a nagy pártok nem indítanak kihívót vele szemben).

Ez a szerep a szokásosnál nagyobb függetlenséget ad Bercow-nak, amivel él is. A Brexit körüli vitákban most már sokadszorra fúrja meg a kormány elképzeléseit, és ezt nyíltan vállalja: ilyenkor a végrehajtó hatalom ellensúlyozásának szükségességéről és az alsóház hatalmának hangsúlyozásáról szokott szónokolni.

Elsüllyedt tehát May kormányának utolsó ötlete, amivel megmentették volna a Brexit-megállapodást, és egyelőre senki nem tudja, hogy csütörtökön mit visz az Európai Tanácsba a brit kormány. Az biztosnak tűnik, hogy ezen a héten már nem lesz ügydöntő szavazás a brit alsóházban. Most már az európai vezetőkön múlik, hogy mekkora mozgásteret adnak May-nek, és ebben tekintettel kell lenniük Bercow igényére, miszerint a megállapodásnak tartalmilag másnak kell lennie az eddigiekhez képest.

De szinte kizárt, hogy a britek bénázása hirtelen az EU engedékenységéhez vezetne. Ráadásul nem elképzelhetetlen, hogy a 27 európai kormányfő közül valamelyiknek valami nem fog tetszeni a megállapodás valamelyik pontja vagy a kilépés elhalasztása, és ezért váratlan hirtelenséggel fog kizuhanni a brit gazdaság az unióból. Az idő szorít, és mindenkinek fogytán a türelme. Ráadásul ha az európai parlamenti választásokig (május 23-26.) nem sikerül megoldani a kilépést, akkor Nagy-Britanniában is meg kell tartani a (félig-meddig értelmetlen) szavazást, ami a lehetetlenségig komplikálja a dolgokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÁruhiány vár az angolokra, ha folytatódik a politikai bénázásMegállapodás nélküli Brexit esetén kifogyhatnak a brit boltok olyan romlandó árukból, mint a zöldségek és a friss húsok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Brexit john bercow theresa may Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.