Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. március 8. 16:10 Világ

Az olajból és gázból meggazdagodott norvégok kiszállnak az olajipari befektetésekből

Norvégia, Nyugat-Európa legnagyobb olaj és gázkitermelő országa kezdettől fogva nem költi el azonnal, hanem befekteti az állami olaj- és gázmezők termeléséből származó pénzt, és csak a hozamból vesz ki az állami szükségleteknek megfelelően. A befektetési alapot a jövőre célozva Állami Nyugdíjalapnak nevezik, és a vagyona jelenleg 1000 milliárd dollár, azaz jelenlegi árfolyamon 281 ezer milliárd forint körül van. Ez durván hétszerese a magyar GDP-nek.

A norvégok most úgy döntöttek, hogy kiszállnak minden kisebb olajipari befektetésükből, ami azt jelenti, hogy 8 milliárd dollár értékben adnak el 134 cég részvényeiből. Három kivétel marad, igaz, ezek pont a legnagyobb olajipari társaságok: a Shell, a BP és a Total. Ugyancsak független a döntéstől, hogy a norvég állami olajvállalat az Equinor (korábban Statoil) többsége állami kézben marad.

A fosszilis energiahordozókból való kiszállást azzal indokolják, hogy az ország vagyonát függetlenebbé szeretnék tenni a szektor jövőjétől, de cáfolják, hogy a részvények várható értékcsökkenése miatt menekülnének ki az iparágból – írja a BBC.

A kormány döntését a norvég parlamentnek még jóvá kell hagynia, mint ahogy arról is minden évben parlamenti döntés szükséges, hogy a hozamból mennyit vesznek ki az állami jóléti kiadások fedezésére.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogyan lett olajbányászból világverő innovatív klímakutató nemzet a norvég?Kristin Danielsen, a Norvég Kutatási Tanács nemzetközi igazgatója elmondja.

Az alap mindig átlátható módon fektette be az állami pénzeket, és erkölcsi megfontolásokra is többször hivatkozott a döntéseinél, a dohányiparba például ezért nem szállt be. Az viszont érdekes morális csavar a történetben, hogy pont az olajból szerzett pénzeket vonják (nagyjából) ki a világ olajiparából, részben igazodva a környezettudatosság elveihez, de közben a norvég mezők kitermelése akár külső cégeknek adott jogokkal, és állami háttérrel is folytatódik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ befektetés gáz környezetvédelem norvégia olaj Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.