Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. január 14. 15:28 Világ

Nagyvállalati áldozatot szedett az éghajlatváltozás

Napok óta beszéltek róla, de egy felügyeleti beadvány nyomán már biztosra vehető, hogy a kaliforniai erdőtüzek miatt január végéig csődvédelembe menekül az állam egyik jelentős közszolgáltató vállalata, a Pacific Gas and Electric Company (PG&E). A New York Times cikke szerint az értékpapír-piaci felügyeletnek eljuttatott dokumentumban az szerepel, hogy a csődvédelem az egyetlen mód a társaság pénzügyi stabilitásának helyreállítására és a szolgáltatás fenntartására.

A tőzsdén jegyzett közszolgáltató helyzete a 2017-18-as, rekordméretű erdőtüzek miatt rendült meg. A kaliforniai törvények szerint, ha bebizonyosodik, hogy a PG&E hálózatából indult ki egy tűz, akkor a szeretteiket és/vagy értékeiket elveszítő károsultak akkor is kártérítést követelhetnek a cégtől, ha az az előírásoknak megfelelően üzemeltette a rendszerét. Azaz hiába végezte el a szükséges karbantartásokat, ha egy leszakadt vezetéke miatt kapott lángra az erdő, akkor fizetnie kell.

Márpedig hatalmas összegekről van szó. A 2017-es és a tavalyi erdőtüzek miatt összesen 30 milliárd dolláros kötelezettsége keletkezhet a cégnek, amely meghaladja a biztosítási keretének és az eszközeinek az értékét. Ennek megfelelően a társaság tőzsdei árfolyama már a tüzek tavaly novemberi kezdete óta mélyrepülésben van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIszonyatos pénzek égnek el az erdőtüzekben, és ez egyre rosszabb lesz az éghajlatváltozás miattCsak az Egyesült Államokban több száz milliárd dollárnyi kárt okoznak az erdőtüzek, és ebben nem is nagyon várható javulás.

A cégvezetés a tavaly novemberi hatalmas erdőtűz óta dolgozik a túlélést szolgáló terveken. Ilyen lenne a földgázrészleg eladása, illetve lobbizott annak a törvénytervezetnek az elfogadásáért, amely megengedné, hogy a kártérítési kötelezettségeket áthárítsa a fogyasztókra. Egyelőre azonban nem fogadták el ezt a jogszabályt.

A nagy 2017-es és 2018-as tüzek okát még nem határozták meg, de tavalyelőtt volt néhány olyan kisebb tűz, amelynél már hivatalosan bebizonyosodott a PG&E felelőssége. Az is rossz jel, hogy a cég beszámolt egy berendezésének hibájáról pont ott és akkor, ahol és amikor a tavalyi tűz elkezdődött.

A céget sokan már azért is kritizálták, amiért nem kapcsolta le az áramszolgáltatást azokon a helyeken és időben, amikor az extrém szárazság erős széllel párosult. Ez ugyanis különösen kedvez a tüzek létrejöttének, ha például egy kidőlő fa leszakít egy vezetéket. Az sem vet jó fényt a vállalatra, hogy megoldatlan biztonsági problémák okoztak 2010-ben egy halálos gázvezeték-robbanást a hálózatában.

A bíróságok előtt minden bizonnyal kiderül, mennyiben felelős a vállalat a történtekért, az viszont egyértelmű, hogy a klímaváltozás kedvez az erdőtüzeknek. Az utóbbi évtized nagyobb részében aszály volt Kaliforniában, a száraz időszakok hosszabbakká és szélsőségesebbekké váltak, így az államra mindig is jellemző erdőtüzek sokkal nagyobb területre terjedtek ki, mint korábban. Azaz túlzás nélkül mondható, hogy a PG&E, 

Kalifornia legnagyobb magántulajdonú közszolgáltatója részben a klímaváltozás miatt ment csődbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz erdőtüzek felgyorsíthatják a klímaváltozást, miközben a klímaváltozás miatt több az erdőtűzKutatók aggódnak, hogy az erdőtüzekből származó szén-dioxid kibocsátás nem várt mértékben tovább gyorsíthatja a globális felmelegedést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ csőd erdőtüzek kalifornia pg&e Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.