Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 30. 14:52 Világ

Megirigyelték Orbán médiasikereit a lengyel barátai

Lengyelország az Egyesült Államok legfontosabb közép-kelet-európai szövetségesének számít, és a mostani lengyel kormány igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Nem sokkal hatalomra kerülése után visszavonta elődje döntését az európai harci helikopterek beszerzéséről, hogy amerikai gyártmányt válasszon helyettük. Még az is felmerült, hogy Lengyelország minden költséget fizet, csak állomásozzon a területén egy amerikai páncélos hadosztály.

Ennek megfelelően meglehetősen ritkának számítanak a nyilvános viták a két ország között. Az egyik ilyen alkalom annak a törvénynek az elfogadása volt, amely igyekezett betiltani minden, a lengyelek zsidókkal szemben elkövetett atrocitásairól szóló, a második világháború időszakát érintő megnyilvánulást.

Most pedig amiatt alakult ki konfliktus, hogy a lengyel kormány szeretné nagyrészt nemzeti kézben látni a médiát és a bankszektort. Ez ismerősen hangzik idehaza is, Orbán Viktor miniszterelnök pár éve hirdette meg, hogy ez a két ágazat, továbbá az energetika és a kiskereskedelem kerüljön többségében magyar kézbe.

Az utóbbit leszámítva ez azóta meg is valósult, ami együtt járt a kormánybarát média térnyerésével.

Lengyelországban most az okoz gondot, hogy a két nagy magántévé egyike, a TVN amerikai kézben van, a Discovery Inc. érdekeltsége. Így a szólásszabadság érvényesülésére amúgy is kényes amerikai illetékeseknek pláne nem tetszik, ha piszkálják a csatornát. Tavaly a lengyel médiahatóság azért bírságolta meg a TVN-t, mert szerinte nem megfelelően tudósított a kormányellenes tüntetésekről. Az amerikai kormányzat és cégek részéről érkező panaszok nyomán végül ejtették a büntetést.

Most pedig a Bloomberg tudósítása szerint az okozott konfliktust, hogy az Egyesült Államok varsói nagykövete levelet írt a lengyel miniszterelnöknek, miután lengyel nyomozók behatoltak a TVN egyik operatőrének otthonába. A csatorna tényfeltáró riportot sugárzott arról, hogyan ünneplik lengyel szélsőjobboldaliak Adolf Hitler születésnapját, kormánypárti hivatalnokok viszont azt követelték, vizsgálják ki, hogy nem megrendezett jelenetekről van-e szó.

A lengyel kormány igyekszik csökkenteni az eset jelentőségét, de a szenátus szintén kormánypárti elnöke nem fogta vissza magát, egy lapinterjúban arról beszélt, hogy egy nagykövetnek nem dolga, hogy újságírókat és vállalatokat védjen. A politikus azt is kifejtette, hogy 

egészségtelen dolog a külföldi tulajdon a médiában, ahol a többségében lengyel tulajdon a kívánatos, akárcsak a bankrendszerben.

A Fidesz szoros szövetségesének számító lengyel kormánypárt képviselői rendszeresen hangoztatják, hogy a külföldi tulajdonban lévő médiumok elfogultak a kormánnyal szemben. Olyan szabályozást szorgalmaznak, amely kiszorítaná ezeket az országból.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Discovery egyesült államok Lengyelország média TVN Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.