Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2018. november 13. 11:48 Világ

Megpróbálta lefizettetni magát a lengyel pénzügyi felügyelet vezetője, és erről hangfelvétel is készült

A lengyel pénzügyi felügyelet vezetője, Marek Charzanowski megpróbált jelentős összegű kenőpénzt kihúzni egy bankárból, hogy cserébe elnézőbb legyen a felügyelet a bank ügyeiben – derül ki a Gazeta Wyborcza és a Financial Times cikkeiből. Az esetről a bankár hangfelvételt is készített, tehát a Lengyelországot megrengető 2014 nyári titkos hangfelvétel-ügy után – amiből idén októberben újabb felvétel került elő a mostani a miniszterelnökről – megint egy titkos hanganyag okoz botrányt.

A Getin Noble bank lengyel vezetője, Leszek Czarnecki azt állítja, hogy a felügyelet vezetője magánbeszélgetésre hívta még március végén, ahová eleve háromféle lehallgató eszközzel felszerelkezve ment el. A három eszközből egy – a lehallgatásgátló technológia dacára – működésben maradt, ezért rögzíteni tudta, hogy Charzanowski

“támogatást… és védelmet”

ígért. Cserébe azt kérte, hogy a bank vegye fel egy ügyvédjét, akinek munkadíjként fizesse ki a bank saját tőkéjének 1 százalékát. Ez 40 millió zlotyi, ami nem kevés pénz, 3 milliárd forintnak felel meg. (A Financial Times szerint ezzel szemben a piaci kapitalizáció 1 százalékát kérte a felügyeleti vezető, ez nagyjából harmadekkora összeg.) A vezető így fogalmaz a felvételen: “Nem tudom, hogy ez megfelel-e neked. Beszélhetsz vele. Ugyanakkor nekem úgy tűnik, hogy bizonyos szempontból ez motiváló lehet a mostani helyzetben, és egy teljes intézményről, illetve annak átalakításáról beszélünk.”

A lengyelországi Getin Noble egyébként egyáltalán nincs jó állapotban, 2016 óta veszteséges. Az mindenesetre tény, hogy a bajban jutott banknak nagyon fontos, hogy a felügyeleti szervvel jó kapcsolata legyen. Lengyelországban önálló szervezetként működik a pénzügyi felügyelet, a KNF (ellentétben Magyarországgal, ahol 2013-ban a Magyar Nemzeti Bank beolvasztotta magába a PSZÁF-ot). A felügyelet szóvivője szerint nem a szervezet vezetője próbálkozott nyílt korrupcióval, hanem a bankár próbálja zsarolni a felügyeletet; a szóvivő szerint az is ezt igazolja, hogy a bankár nem tett rögtön bejelentést – igaz, éppen a KNF-nél kellett volna bejelentést tennie. 

A hangfelvétel ugyan elég egyértelmű, ám gyengíti az ügyet, hogy a felügyeleti vezető nem szóban mondta a várt kifizetés összegét, hanem inkább rutinosan egy papírlapra írta, és azt csúsztatta át az asztalon a bankárnak. Charzanowski egyébként közgazdász tanárként dolgozott egészen az utóbbi évekig, amikor is a most hatalmon lévő Jog és Igazságosság párt vezetői újabb és újabb monetáris, majd felügyeleti vezetői pozíciókba nevezték ki.

Világ korrupció Lengyelország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

2019. február 14. 17:37 Világ

Várhatjuk-e az államtól, hogy megmentsen minket a természeti katasztrófától?

Van egy titka az államilag finanszírozott kutatás-fejlesztésnek, amire a piac nem képes. Hogy hagyja a kutatókat hibázni.

Torontáli Zoltán
2019. február 14. 15:24 Világ

A Tesco bezár 30 lengyel üzletet, és nem tart nyitva éjjel Szlovákiában

Lengyelországban a boltszám csökkenése négy éve megy, Szlovákiában nem éri meg az éjjeli nyitva tartás.

Váczi István
2019. február 13. 11:38 Világ

Óriási aranybánya lapul a szigeten, amely a világ legújabb országa lehet

58 milliárd dollárt ér a bougainville-i bányában lévő arany és réz, de a függetlenségre készülő sziget nem akarja, hogy a korábbi üzemeltető visszatérjen.

Fontos

Torontáli Zoltán
2019. február 15. 10:00 Vállalat

A kamionosok után a buszosoknál is kitörhet a kelet-nyugati európai csata

Az Európai Parlament lényegében helybenhagyta azt a javaslatcsomagot, amely alaposan átrendezheti a buszos közlekedést az unióban.

Wiedemann Tamás
2019. február 14. 11:01 Közélet

Titokzatos szoftver dönt a gyanús napelemes pályázatok nyerteseiről az állami tulajdonú MFB Banknál

A bank szerint ezzel a rendszerrel nem lehet visszaélni, mert a szoftver nem korrupt. De a furfangos jogi magyarázat szerint ellenőrizni sem lehet a programot. Így még gyanúsabb lett a tavalyi egynapos naperőmű-pályázat.

Váczi István
2019. február 13. 16:44 Vállalat

Dupla vagy semmit játszik a Suzuki a botrányos kirúgással

Jogi értelemben valószínűleg bukó helyzetbe hozta magát a Magyar Suzuki, de saját szempontjából ésszerű lépés lehetett: ha nincs szakszervezet, nem lesz sztrájk és „audis” béremelés.