Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. október 25. 09:01 Világ

Drámaian lelassult az internet terjedése a világban

2015 óta drámain lelassult az internet elterjedése a világban, derült ki egy egyelőre nem publikus jelentésből, amit a Guardian szerzett meg. Ezek alapján a digitális forradalom még több milliárd szegény és elszigetelten élő ember számára távoli álom marad.

A jelentést a világháló feltalálója, Sir Tim Berners-Lee által alapított Web Foundation nevű szervezet készítette az ENSZ adatai alapján, és hivatalosan csak jövő hónapban teszik közzé.

Míg 2007-ben 19 százalékkal nőtt az internetfelhasználók köre, addig 2017-ben csak 6 százalékkal, derült ki az adatokból. A jelentést készítő kutatók szerint ez a növekedési ütem aggasztóan alacsony, és az, hogy sokan még mindig nem férnek hozzá az internethez, csak tovább növeli az így is nagy egyenlőtlenségeket a világban.

Az ENSZ 2014-ben úgy becsülte, hogy 2017-re a világ lakosságának fele online lesz, azonban a lassulás miatt ez a cél várhatóan csak 2019 májusára fog teljesülni.

Akkor pedig már csak néhány hónap lesz hátra 2020-ig, amely évre azt a fenntartható fejlődési célt tűzte ki az ENSZ, hogy a világon mindenki számára elérhetőnek kell lennie a megfizethető internetnek. A szervezet definíciója szerint akkor online valaki, ha bármilyen eszközről, bárhol legalább egyszer internetezett a megelőző 3 hónapban.

 

Ha 2005 és 2017 között is fennmaradt volna a 11 százalék közeli átlagos növekedés, akkor most több mint félmilliárd emberrel több internetezne. Nagyjából 3,8 milliárd ember éli az életét internet nélkül ma a világban, akiknek többsége nő. A szegény városi területeken gyakran előfordul, hogy kétszer annyi férfi fér hozzá az internethez, mint nő.

Amellett, hogy internet nélkül a gazdasági lehetőségekről sem tájékozódik olyan jól az ember, az online vitákból, a tanulástól és más társadalmi csoportoktól is el van vágva, illetve a digitális kormányzati szolgáltatásokat sem tudja igénybe venni. Mivel az élet egyre több területén jelen van a digitalizáció, a világhálón kívüli népesség a társadalomtól is elszakad.

Az idei adatok decemberben jelennek meg, ám várhatóan az internetpenetráció növekedésének további lassulását mutatja majd. Az ENSZ egyik illetékes munkatársa szerint sokkal olcsóbb internetre van szükség, hogy az irány megváltozzon.

Számos tanulmány bebizonyította, hogy az internethozzáférés serkenti a gazdasági növekedést.

A Kaliforniai Egyetem egy 2012-es tanulmánya szerint, ahol 10 százalékkal nő a szélessávú internet hozzáférés a fejlődő országokban, ott 1,35 százalékkal nő a GDP. A Deloitte ugyanebben az évben arról írt, hogy a mobiladat-használat duplázásával az egy főre eső GDP fél százalékponttal nő.

A fő probléma, hogy az internettel nem rendelkezők jelentős része olyan eldugott helyeken él a világban, ahol nagyon drága lenne az internet bevezetése. A telekomszolgáltatók pedig már csak azért sem kötik be ezekre helyekre az internetet, mert a befektetésük nem térülne meg, mivel a helyi lakosság vásárlóereje nagyon alacsony.

Ám nem csak a pénz tarthatja távol az embereket a nettől, sokan nincsenek is birtokában az alapvető digitális képességeknek sem, így nem is tudnák vagy akarnák használni azt.

A nemek közötti fizetésbeli különbségek nagyban hozzájárulnak a nemek internethasználata közötti réshez, de nem ez az egyetlen tényező. A nők a gazdasági egyenlőtlenségek és a társadalmi normák miatt is gyakrabban kimaradnak, sok közösségben a világon például a nők maguk nem is birtokolhatnak semmit, még egy mobiltelefont sem.

Vagyis a technológia önmagában nem egy csodafegyver, ami megoldja az egyenlőtlenségeket, előtte sok más problémát is meg kell oldani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ensz fejlődő országok internet Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.