Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. október 16. 19:20 Világ

Kevesebb és drágább lesz a sör, ha nem teszünk a klímaváltozás ellen

A klímaváltozással járó extrém időjárás hatására jelentősen vissza fog esni az árpatermés a világban, ami sörhiányhoz és a sör drágulásához vezet, állítja egy friss tanulmány, ami a Nature biológiai szakfolyóiratában jelent meg.

A szélsőséges hőhullámok és a szárazság egyre inkább rontani fogják a globális árpatermést a tanulmány szerint, ami egyben azt is jelenti, hogy a világ legnépszerűbb alkoholos italának az egyik gyakori összetevőjéből is hiány lehet. Az előrejelzések alapján legnagyobb sörgyártó nemzeteket érinti ez majd a legjobban az előrejelzések szerint, beleértve Belgiumot, Csehországot és Írországot.

A kutatók szerint a klímaváltozás életveszélyes hatásai – mint az áradások és viharok – mellett a sörhiány problémája eltörpülhet, azonban az biztos, hogy világszerte milliók életminőségét érintené, ugyanis a sör szeretete a legtöbb kultúrában közös.

A kutatás fő üzenete, hogy ha azt akarjuk, hogy meccsnézés közben továbbra is sört ihassunk, akkor tenni kell a klímaváltozás ellen.

A tanulmányban az éghajlat modellezésével több forgatókönyv szerint is megvizsgálták, hogy a szélsőséges időjárás milyen hatással lehet az árpatermésre a következő 80 évben. Aztán közgazdasági modellek segítségével megbecsülték azt is, hogy ez hogyan hatna a sörkínálatra és a sörárakra a különböző országokban. Arra jutottak, hogy amennyiben nem esik vissza a széndioxid-kibocsátás, Írországban, Belgiumban és Csehországban harmadával is visszaeshet a sörfogyasztás, míg az Egyesült Királyságban negyedével kevesebb sör fogyhat, az Egyesült Államokban pedig 14 százalékkal kevesebb üveget bonthatnak ki.

Kínában, a világ jelenlegi legnagyobb sörfogyasztó országában 9 százalékkal esik majd vissza a fogyasztás. Ausztráliában csak 7 százalékkal csökkenhet a sörfogyasztás, mert az kevés ország közül az egyik, ahol a klímaváltozás megkönnyítheti az árpatermesztést néhány régióban. Globálisan a fogyasztás 16 százalékkal eshet vissza.

Még akkor is, ha a legjobb klíma-forgatókönyv valósul meg, és gyorsan és jelentősen visszaszorítjuk az üvegházhatású gázokat, az Írországban, Belgiumban és Csehországban elfogyasztott sörmennyiség 9-13 százalékkal eshet vissza, és hasonló lehet ez az arány Kanadában és Németországban is.

Az árakat nézve a legrosszabb forgatókönyvet a lengyel bánnák a legjobban, ugyanis akkor a sörárak náluk megötszöröződnének, miközben Írországban, Belgiumban és Csehországban az árak duplázódnának. Ezeket az országokat érintené a leghátrányosabban az árpatermés visszaesése, mivel sok sört gyártanak és isznak, miközben a sörárpa legnagyobb részét importálják.

A globális árpatermésnek nagyjából csak a hatodát használja fel a söripar, a legnagyobb részét az állatállomány eszi meg. A kutatók azonban az árpapiac vizsgálata során megállapították, hogy amikor alacsonyabb a kínálat, akkor az állatállomány élvez prioritást. Vagyis, ha jelentősen visszaesik az árpatermés, akkor a sörárpa kínálat aránytalanul nagy mértékben eshet vissza, ami miatt egyes régiókban drámaian visszaeshet a sörfogyasztás és megugorhat a sörár.

A tanulmány egyik készítője felhívta a figyelmet, hogy a számítások nem pontos előrejelzésként szolgálnak, hanem csak illusztrálni kívánják a klímaváltozás hatásait. A tanulmányból egyértelműen kiderül, hogy a globális felmelegedés drágítani fogja a sört és az ritkább termék is lesz emiatt.

Az sem nagyon opció, hogy más gabonafélét, mint például búzát használjanak majd a sörfőzéshez, mivel minden növény termését mérsékli majd az extrém időjárás. A sör mellett ezért más „luxustermékek” is ritkábban lesznek elérhetően és drágulnak majd, beleértve a csokit, a kávét és a teát.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ klímaváltozás sör sörfogyasztás sörfőzés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Mészáros R. Tamás
2025. április 24. 06:05 Világ

Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?

A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.