Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. szeptember 27. 14:32 Élet, Világ

Titokban tarthatják, mire költenek havi 1,4 millió forintot az európai parlamenti képviselők

A közpénzek átlátható költéséért küzdő európai szervezeteknek elég nagy csapást jelent az Európai Unió Bíróságának most hozott állásfoglalása. A testület ugyanis helyben hagyta az Európai Parlament korábbi véleményét, amely szerint a képviselőknek nem kell tételesen elszámolniuk a költségeikkel.

Egy EP képviselő havi bruttó 8611 eurót keres, amit kiegészít egy nyugdíjbiztosítás. Amikor a politikusok kikerülnek a parlamentből, az ott eltöltött munkaidejüktől függően jogosultak egy átmeneti juttatásra, amely legfeljebb 206 ezer euró (67 millió forint) lehet.

A havi bért kiegészíti egy 4416 eurós, azaz körülbelül 1,4 millió forintos általános költségkeret is, amiből elsősorban a saját országukban lévő irodájukat tartják fenn. A bíróság mostani döntése arra vonatkozik, hogy ennek elköltését nem kell számlákkal igazolni. E költségkereten kívül egyébként a képviselők első osztályon való utazásait is kifizetik, és napi 313 eurót vehetnek fel szállásköltségként azokra a napokra, amikor Brüsszelben vagy Strasbourgban dolgoznak.

A Guardian szerint a képviselők döntő többsége a maximális költségkeretet igénybe veszi, és elenyésző azoknak az aránya, akik visszafizetnek az összegből. Oknyomozó újságírók korábban 249 olyan szellemirodát azonosítottak be, amelyben a képviselők nem is dolgoztak.

A bíróság azzal érvelt, hogy a tételes elszámolás nem a szükséges és méltányos mértékben avatkozna be a képviselők magánszférájába.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ Európai Parlament Európai Unió Bírósága képviselő költség Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.