Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. szeptember 4. 15:30 Világ

Az ingázás közbeni emailezésnek is bele kellene számítania a munkaidőbe

A munkahelyükre ingázók olyan gyakran töltik emailezéssel az oda- és a hazaútjukat, hogy az utazás idejének is bele kellene számítania a munkaidőbe egy brit egyetem kutatói szerint – írja a BBC.

A University of West England tanulmánya megállapította, hogy a vonaton elérhető wifi és a mobiltelefonok elterjedése meghosszabbította a munkaidőt. A felmérésbe 5000 Londonba ingázó vonatutast vontak be, és kiderült, hogy a vonat wifijét használó ingázók 54 százaléka munkaemaileket küldött, sokan pedig a saját internetkapcsolatukat használták ugyanerre.

Azok, akik éppen úton voltak a munkahelyükre, a friss emaileiket olvasták, míg hazafele a rendes munkaidőben be nem fejezett feladatokkal foglalkoztak.

Sokan úgy látják, hogy az utazás amúgy is üres időtöltés lenne, ezért kezdenek el foglalkozni a munkával már a vonaton. A kutatás ugyanakkor felveti a kérdést, hogy a munka-magánélet egyensúlya szempontjából egészséges-e, ha a munkaidőn kívüli emailezésekkel meghosszabbítjuk a munkaidőt. És ha már meghosszabbítjuk, akkor nem kellene-e munkaidőként elismerni?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA munka világa gyarmatosította a magánéletünket

Persze, ha a munkáltatók bele is mennének a dologba, az biztos, hogy jobban ellenőrizni akarnák, hogy mit csinál a dolgozó, mielőtt beér az irodába.

Az okostelefonok és más könnyen hordozható elektronikus eszközök, valamint az internetelérés javulása miatt a munka és a magánélet közötti határ szinte teljesen elmosódott, és ebben a helyzetben a kettő közti egyensúly is könnyen felborulhat. Mivel a munkaidőt már szinte sehol nem lehet percre pontosan mérni, ezért a munkaadókon, a dolgozókon és az állami szabályozáson is múlik, hogy hol húzzuk meg a határt, mikor van vége a munkának és mikortól kezdődik a szabadidő.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem szétválasztani, hanem egybeolvasztani kellene a munkát és a magánéletetA munkaügyi guru azt mondja, nem érdemes ellenkezni, inkább alkalmazkodni kellene az elkerülhetetlenhez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Egyesült Királyság ingázás munka munka-magánélet egyensúly Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2023. december 6. 12:07 Közélet, Világ

Extrém módon túl sok Covid-oltást rendeltünk, vagy ránk tukmálta az EU, de kifizetni nem akarjuk

Magyarország azt állítja, az ukrán-háború miatt nem tud 23 milliárd forintot kifizetni arra a hárommillió Pfizer vakcinára, amit valamilyen formában feleslegesen rendelt meg.

Stubnya Bence
2023. december 6. 09:41 Világ

Egy ideig működött, de mostanra hatástalanná vált az ársapka az orosz nyersolajon

Egy friss jelentés szerint az orosz olajszállítmányok csaknem felét olyan tankereken szállították az elmúlt egy évben, amelyen nem szállíthatták volna.

Váczi István
2023. december 4. 15:31 Közélet, Világ

Nem tud úgy táncolni Ukrajna, ahogy Orbán Viktor fütyül

Eddig nem volt sapka az ukránokon, de az sem számít, hogy most már van.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.