Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. augusztus 30. 16:14 Világ

Az olajpiacot sokkoló lépéssel fenyegetnek az irániak

Irán megakadályozza az olajexportot a Hormuzi-szoroson keresztül, ha saját szállítmányai nem haladhatnak ott át – jelentette ki az iráni vezérkari főnök a Bloomberg tudósítása szerint. A fenyegetés ugyan nem először hangzik el, de egyre nő a jelentősége, ahogy közeledik az a novemberi időpont, amikor a fokozatosan újra életbe lépő amerikai szankciók már kiterjednek az ország olajiparára is.

A kőolaj Irán messze legfontosabb bevételi forrása, és exportja nagymértékben felfutott azt követően, hogy feloldották a szankciókat az országgal szemben a 2015-ös atommegállapodás után. Ennek keretében Irán vállalata, hogy nemzetközi ellenőrzés alá helyezi nukleáris létesítményeit, így garantálható, hogy valóban nem állít elő atombombát.

Ez így is történt, azonban Donald Trump amerikai elnök – Izrael és Szaúd-Arábia nagy örömére – úgy ítélte meg, hogy Irán nem tartotta be a megállapodást, és egyébként is beavatkozik egy sor térségbeli katonai konfliktusba, amit megengedhetetlennek tart. Ezért elkezdte újra életbe léptetni a büntetőintézkedéseket. Európa hiába nem ért ezzel egyet, az amerikai pénzügyi rendszer ereje, fontossága miatt aligha lesz olyan európai vállalat, amely szembe mer helyezkedni az amerikai intézkedésekkel.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyorsabban megroppanhat a dolláralapú világrend, mint sokan gondolnákAmerika világhatalmi szerepének fontos pillére a dollár hegemóniája a világ pénzügyi rendszerében, de egyre több ország szeretne ettől megszabadulni.

 

Az amerikai kormány célja, hogy az iráni olajexport megszűnjön, ami tönkrevágná az ország gazdaságát. Ez azonban nem a Hormuzi-szoros amerikai lezárásának formájában valósulna meg, hanem az iráni olaj minden potenciális vásárlójának elrettentésével. Az iráni tankerek tehát csak közvetett okok miatt nem használhatják majd a hajózási útvonalat (persze csak akkor, ha az amerikai törekvés sikeres lesz).

Az ilyen hírekre azért kapják fel mindig a fejüket a világ sok országában, mert a Hormuzi-szoroson halad át a világ tengeri kőolajforgalmának 30 százaléka, Irán mellett Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar és az Egyesült Arab Emírségek szénhidrogén-exportjának egész vagy jelentős része. A Perzsa-öbölt és az Arab-tengert összekötő szoros északi partja Iránhoz, a déli Ománhoz tartozik.

A szoros lezárása sokkolná az olajpiacot, minden bizonnyal drasztikus áremelkedéshez vezetne. Mivel azonban a fenyegetés nem először hangzik el, az olaj árfolyama csütörtökön csak szerény mértékben emelkedett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Trump Hormuzi-szoros Irán olajexport usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. március 20. 09:03 Világ

A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja

Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.