Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. augusztus 27. 10:37 Világ

Egy kis kapitalizmus segíti a kommunista diktatúra túlélését

Észak-Koreában az állam ugyan rátelepszik az élet szinte összes színterére, a piacok működését azonban legalábbis eltűri, mert jelentős bevétele származik a tevékenységükből. Egy washingtoni és egy szöuli kutatóintézet közös tanulmánya szerint hivatalos jóváhagyással 436 piac működik, amelyekből adók és bérleti díjak formájában közel 57 millió dollárnak (mintegy 16 milliárd forint) megfelelő hasznot húz az állam.

Az első piacok még 2002-ben jelentek meg a kínai–észak-koreai határ mentén, majd felgyorsult a fejlődésük Kim Dzsongun 2011-es hatalomra kerülése után, az új diktátor ugyanis óvatos gazdasági reformokkal kezdett kísérletezni – idézi fel cikkében a Quartz.

Ennek megfelelően volt időszak, amikor a piacok spontán fejlődtek, mert egyre többen igyekeztek némi mellékjövedelemre szert téve javítani saját maguk és családjuk túlélési esélyeit. Máskor az állam bátorította a piacozást, hogy így enyhítsen valamelyest a szociális feszültségeken. Ha viszont a vezetés úgy ítélte meg, hogy kezd kicsúszni a kezéből az ellenőrzés, akkor korlátozta a tevékenységet.

Tavaly a dél-koreai hírszerző szolgálat vezetője azt mondta, hogy északon a lakosság 40 százaléka végez valamilyen magángazdasági tevékenységet. A mostani tanulmányban a szerzők által elért 36 észak-koreaiból 26-an azt mondták, hogy lényegében a teljes jövedelmük a piacozásból származik.

Mostanában valószínűleg az állam nem keménykedik annyira, hiszen a jelentősen szigorított nemzetközi szankciók miatt erősen visszaestek Észak-Korea külkereskedelmi bevételei. A dél-koreai jegybank szerint emiatt tavaly vissza is esett Észak-Korea gazdasága. Vagyis a phenjani költségvetés most aligha nélkülözheti a piacok által biztosított bevételeket.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉszak-Koreában titokban már pont virágzásnak indult volna a kapitalizmus, amikor beért az atomprogramSzabályok nélküli, félillegális gazdaság jött létre rövid idő alatt. Valószínűleg innen volt pénze Kim Dzsongun rezsimjének az atomfegyverekre, de most a vállalkozókon csattanhat az ostor.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ észak-korea kim dzsongun kommunizmus piac szankciók Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Mészáros R. Tamás
2023. november 28. 04:34 Világ

Makacs jelzálogok és megtakarítások miatt nem hat a kamatpolitika – kérdés, hogy meddig

A korábbi évtized alacsony jelzálog- és kötvénykamatai, a járvány alatti megtakarítások és az iparpolitika is ellentart.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.