Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. augusztus 24. 14:52 Élet, Világ

A felelős alkoholfogyasztás valójában nem lehet az italgyártók érdeke

Az alkoholos italok gyártói és forgalmazói általában azt állítják, hogy céljuk egy olyan világ, amelyet a felelős alkoholfogyasztás jellemez, és az alkoholizmus, illetve a nagyfogyasztók visszaszorulnak. Felelős fogyasztás alatt általában a mérsékelt és kevésbé rendszeres italozást értik.

Kommunikációs szempontból ez jó taktika, hiszen így az iparág az alkoholprobléma megoldásának része, és nem okozója. Egy 27 ezer fős angol minta alapján azonban kutatók megnézték, hogy milyen realitása van ennek a törekvésnek.

Az adatok szerint az Egyesült Királyságban értékesített alkoholos italok 77 százalékát a népességnek az a 25 százaléka itta meg, amely többet fogyaszt a felelősnek nevezhető mértéknél. A helyi szakmai álláspont szerint a határ heti hat pintnél (átszámolva összesen 3,4 liternél) sör vagy 1,5 üveg bornál van.

Ennél is fontosabb azonban, hogy

az iparág bevételének 68 százaléka származik az említett 25 százalékos csoporttól.

A helyzet pedig sokkal rosszabb, ha a nagyivókat nézzük, vagyis azokat a férfiakat, akik 3,5-szer isznak többet a felelős határértéknél, és azokat a nőket, akik 2,5-szer haladják meg a határt. Ebbe a körbe ugyan csak a népesség 4 százaléka tartozik, ők azonban az összes bevétel 23 százalékát adják.

Ezek után kiszámolták, hogy ha mindenki a felelős határértékre csökkentené a fogyasztását, akkor milyen áron kellene adni az italokat ahhoz, hogy a piac bevétele a jelenlegi szinten maradjon. Durva közelítéssel az lett az eredmény, hogy a sörözőben 75 százalékkal kellene emelni az árakat, a boltokban pedig majdnem a duplájába kerülne egy üveg bor.

Mivel ekkora áremelés a gyakorlatban nem képzelhető el, a felelős fogyasztás széleskörű elterjedése azt jelentené, hogy az iparág jelentős részének tönkre kellene mennie.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ alkohol alkoholfogyasztás bevétel felelős alkoholfogyasztás ivás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

G7.hu
2025. március 14. 15:08 Élet

Bucsky Péter, a G7 újságírója kapta a Tarnói Gizella-díjat

A G7 külső munkatársa, Bucsky Péter nyerte el a Tarnói Gizella emlékére alapított, a gazdasági újságírás kiemelkedő teljesítményeiért járó jutalmat.

Torontáli Zoltán
2025. március 13. 06:04 Élet

Uniós pénzből jól megtolták az eddig tetszhalott magyar állami élelmiszervédjegyet

Elvileg öt éve létezik a Kiváló Minőségű Élelmiszer minősítés, de egyelőre alig van mögötte tartalom, jelenleg 150 terméken használhatják a védjegyet.

Torontáli Zoltán
2025. március 11. 06:03 Élet, Vállalat

Az lett a veszte a falusi kisboltosnak, hogy felvette az állami támogatást

Mérgező egyveleg lett az állami ingyenpénzből, az árstopból és a rezsicsökkentésből, vagyis a sorozatos állami piactorzításból.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 17:12 Adat, Világ

Kelet-Európa elfogyóban van, és egyelőre sehol sem találják a folyamat ellenszerét

Szinte minden ország ugyanazokkal a problémákkal küzd, Horvátországban már minisztériumot is létrehoztak a népesedési válság kezelésére.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.