Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. augusztus 18. 17:01 Világ

Van, aki máris euró milliárdokat bukott az olasz hídkatasztrófa miatt

Az olasz kormány a jelek szerint gyorsan le akarja tudni a mostani adatok szerint már 41 halálos áldozatot követelő genovai hídkatasztrófa felelősségének kérdését. Nyilván adja magát, hogy kivizsgálják, milyen szerepe volt a történtekben az adott autópálya-szakaszt kezelő vállalatnak, de nemcsak erről van szó, hanem hogy visszavonják a cég koncesszióját.

Az olasz autópálya-hálózat részben úgy működik, mint Magyarországon az M5-ös és az M6-os: magáncégek felelnek a fenntartásért, csak ott ezek végzik a díjak beszedését is, nem pedig egy állami vállalat. Ami persze nem meglepő, mert az olasz rendszer nem e-matricás, hanem fizetőkapus.

Az olasz autópálya-hálózat jelentős részét az Atlantia nevű cég, illetve annak Autostrade per l’Italia nevű leányvállalata üzemelteti. Az Atlantia legnagyobb részvényese az egyik legismertebb olasz vállalkozódinasztia, a Benetton család. Nagy erők csapnak tehát össze, amikor a kormány fel akarja bontani az Atlantia üzemeltetési szerződését. A vállalat arra hivatkozik, hogy az eljárás elindítás korai, hiszen még semmit nem lehet tudni a tragédia okairól. Az Atlantia anyavállalata hangsúlyozta, hogy az utóbbi 10 évben több mint 10 milliárd eurót költöttek az olasz autópálya-hálózat modernizálására és bővítésére.

Az OECD adatai szerint egyébként Olaszország a hasonló nagyságú európai országokhoz képest nem költ túl sokat úthálózatára.

 

Az olasz kormány persze ezért is az EU pénzügyi szabályait hibáztatja.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA hídkarasztrófát is felhasználja az olasz kormány az EU elleni lázadáshozMatteo Salvini miniszterelnök-helyettes szerint az uniós költségvetési szabályok életeket veszélyeztethetnek, mert nem lehet eleget beruházásokra költeni.

 

A kormány csütörtökön jelentette be, hogy bizottságot hozott létre a katasztrófa okainak kivizsgálására, 30 napon belül le kell tenniük az eredményt az asztalra. A közlekedési miniszter közölte: az eredményeket felhasználják az Autostrade koncessziójának esetleges visszavonása során. Felmerült bírság kiszabása is, ami valószínűleg kevésbé lenne fájdalmas a cég számára, mint az üzemeltetési jog elvesztése.

Giuseppe Conte miniszterelnök azt mondta, nem fogják megvárni a vizsgálat eredményét, már előtte elindítják a szerződés felbontásához vezető folyamatot. Ezt Luigi Mi Maio miniszterelnök-helyettes, az 5 Csillag Mozgalom vezetője azzal toldotta meg, hogy a cég nem kap semmilyen kártérítést, mert nem teljesítette a kötelezettségeit.

A Bloombergnek nyilatkozó professzorok szerint a szerződés felbontásához azt kell bizonyítani, hogy a vállalat súlyosan elhanyagolta a karbantartást, de még akkor is kártérítést kell fizetni számára.

A kormányzati reakció ismeretében nem meglepő, hogy a csütörtöki kereskedésben az Atlantia részvényei megdöntötték a korábbi negatív rekordot, egyetlen nap alatt 22 százalékot veszítettek az értékükből. Kedd és csütörtök dél között a vállalat piaci értéke 5,4 milliárd euróval csökkent. A cég kötvényeinek értéke szintén megszenvedte a történéseket.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb ezer olasz híd lehet hasonlóan rossz állapotban, mint a leszakadt genovai viaduktA második világháborút követő újjáépítési lázban elképesztő gyorsasággal készült el több ezer hasonló híd Olaszországban, amelyeket a mai napig használnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Atlantia Autostrade Benetton Genova katasztrófa Olaszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.