Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. augusztus 13. 13:41 Élet, Világ

A vezető energetikai elemző sem tudott a Balatonra elektromos autóval eljutni Párizsból

Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdász-elemzője elhatározta, hogy hibrid autójával úgy fog elutazni párizsi munkahelyéről a Balatonhoz, hogy közben nem éget benzint, vagyis úgy tesz, mintha tisztán elektromos autója lenne.

Az út, amelyet egy LinkedIn bejegyzésben örökített meg, igencsak kalandosra sikerült, és kiválóan mutatja az Európán átívelő elektromos mobilitás meglehetősen korlátozott lehetőségeit.

Varró utazásának fontosabb állomásai dióhéjban a következők:

  • Reims és Metz között a Google által jelzett töltőpont a valóságban nem létezett, ezért továbbhajtott.
  • Luxembourgban egy barátjánál pihent meg, de a környéken nem volt töltőpont, ezért a WC-ablakon keresztül kellett kilógatnia a kábelt, hogy a lakásból az autót elérje.
  • Németországban a Mannheim közelében lévő Exxon töltőponton egy QR-kódos, kötelező azonosítási rendszert talált, amely francia SIM-kártyával használhatatlannak bizonyult. Az egyébként segítőkész kútkezelőknek ötletük sem volt a probléma megoldására. “Nem emlékszem, hogy regisztrálnom kellett volna, hogy az Exxonnál benzint vegyek. Csak odamentem és megvettem, szóval mi a csudáért kell bárkinek regisztrálni, hogy elektromos áramot vegyen?” – teszi fel a kérdést Varró.
  • Egy Nürnberg előtti OMV kúton 10 percig kellett manővereznie a Toyota Priusszal, amíg a kábelt csatlakoztatni tudta, mert túl rövid volt. Az áram kilométerre vetített ára pedig magasabb volt, mintha benzint tankolt volna.
  • Egy következő Shell kútnál két, nem elektromos BMW elfoglalta a töltőpontot, vélhetően azért, mert kényelmesen közel volt az étteremhez. Itt már benzint kellett tankolnia.
  • Bécsben barátoknál állt meg, ám az ő harmadik emeleti lakásukból nem tudta a kábelt az autóig húzni. Egy közeli bevásárlóközpont garázsában azonban minden gond nélkül tölteni tudott, amíg egy cappuccino mellett üldögélt.
  • Sopron és a Balaton között egyetlen kézenfekvő töltőpontot sem talált, valószínűnek tartja, hogy azok csak a kastélyszállók és golfpályák parkolóiban működnek, vélhetően a vendégek részére.

Varró szerint az elektromos mobilitás csak akkor fogja legyőzni az olajalapút, ha a megszokott komfortot és szolgáltatási színvonalat nyújtja, ahelyett hogy arról papolna a felhasználóknak, hogy miért lenne szükség az életmódjuk megváltoztatására.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ elektromos autó Európa mobilitás töltőállomás utazás Varró László Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.