Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. július 22. 16:06 Világ

Pörög a gazdaság, de így is 40 millió amerikai szorul élelmiszersegélyre

Az Egyesült Államokban laza a szociális védőháló, az amerikaiak főleg a saját maguk által kötött piaci biztosításokra számíthatnak, ha egészségügyi kiadásokról vagy a nyugdíjról van szó. Mégis, épp az USA-ban van egy nagyon különös, a harmincas évek vége óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de máig működő segélyezési program: akiknek egyáltalán nincs vagy csak nagyon kicsi a jövedelmük, élelmiszerjegyeket kaphatnak.

A program célja eredetileg az volt, hogy a farmokon keletkezett terménytöbbletet a rászoruló városi lakosság számára hozzáférhetővé tegye a háborús években. Ma már a farmerek mellett a kiskereskedők is elfogadhatják az utalványokat, és a megvásárolható termékek köre is szélesebb lett, részben az élelmiszeripari és a kereskedelmi cégek lobbitevékenységének köszönhetően. Az utalványokat pedig persze ma már nem papírformában, hanem elektronikusan kapják a kedvezményezettek.

Hogy miért fontos ez most számunkra? Azért, mert az utalványokat igénylők száma jó fokmérője az amerikai társadalom anyagi helyzetének. A Bloomberg szerint 1969 decembere óta nem volt olyan alacsony a munkanélküli ellátásért folyamodók száma az USA-ban, mint most, ami alapján arra számíthatnánk, hogy az élelmezési ellátást is egyre kevésbé igénylik. A kedvező tendenciák meg is mutatkoznak az élelmiszerjegyeket nézve: hat éve, a világgazdasági válság idején még rekordszinten állt a segélyezettek száma 47,8 millió fővel, azonban áprilisra 39,6 millióra csökkent ez az érték – a Bloomberg viszont arra figyelmeztet, hogy ez még mindig nagyon magas, ami meg is látszik az alábbi grafikonon.

 

 

Tehát a szokatlanul kedvező munkaerő-piaci helyzet ellenére még mindig jóval a 2008-ban kitört válság előtti szint felett van a rászorulók száma és aránya. A paradoxnak tűnő jelenség oka a Bloomberg szerint nem más, mint hogy az amerikai reáljövedelmek visszaestek, méghozzá jelentősen. Hiába próbálta Trump adócsökkentésekkel javítani a dolgozók béreit, ez az adatok tükrében úgy látszik, hogy egyáltalán nem járt sikerrel. A gazdasági szakújság által hivatkozott adatok szerint a fizetések értéke jóval elmarad a 2006-ban mért szinthez képest.

 

 A Bloomgberg szakértője szerint még korai messzemenő következtetéseket levonni Trump adóreformjával kapcsolatban, de valószínűleg nem voltak alaptalanok azok a kritikák, amelyek szerint a változások igazából a leggazdagabbaknak kedveztek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok Donald Trump élelmiszerjegy munkaerőpiac segély Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2023. november 27. 15:04 Világ

Jókora földgázmező segíthet majd újjáépíteni a Gázai övezetet

Ha egyszer véget érnek a harcok, egy jövőbeli gázai kormányzat számára fontos bevételi forrás lehet az Izrael szerint is a palesztinokat illető gázkincs.

Váczi István
2023. november 22. 13:16 Világ

Olyan súlyosak az orosz veszteségek, mintha százával halnának a férfiak egy-egy magyar városban

Egy orosz város hivatalos veszteséglistája alapján reálisnak tűnnek azok a becslések, hogy a háború halottjainak száma már elérheti az orosz lakosság egy ezrelékét.

Váczi István
2023. november 19. 04:34 Világ

Elveszett év jöhet az ukrajnai háborúban

Mindenki azt keresi, hogyan lehetne túllépni az állóháborún, de nem látszik erre gyors megoldás.

Fontos

Nagy Zsolt
2023. november 28. 17:58 Közélet

Szélerőmű a közeli jövőben nem, szivattyús erőmű viszont épülhet Magyarországon

Leporolták, visszatették, megint leporolták - újabb fejezethez érkezik a régóta meg nem valósuló magyar szivattyús erőmű projekt.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.