Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. július 1. 07:31 Világ

A nők is kérnek fizetésemelést, csak ritkábban kapják meg, mint a férfiak

A nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ezt tudjuk. De miért? Egy új tanulmány szerint a nők ugyanolyan gyakran kérnek fizetésemelést, mint a férfiak, ennek ellenére ritkábban kapják meg. A kutatást a szerzők a Harvard Business Review-ban foglalták össze.

A nemek fizetései közötti különbséget pontosan nem lehet meghatározni, ám amikor azonos iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók fizetéseit hasonlítják össze ugyanabban a foglalkozásban, a munkaközgazdászok becsléseinek többsége 10 és 20 százalék közé teszi ezt. Arra viszont, hogy miért van ekkora különbség, nincs egyértelmű magyarázat.

Az egyik gyakori érv, hogy a nők ritkábban kezdeményeznek bértárgyalást, és inkább elfogadják, amit ajánlanak nekik – erre jutott több korábbi tanulmány is.

Ám az új, részletesebb adatbázist vizsgáló tanulmány ezzel ellentétes eredményre jutott. A kutatás konklúziója, hogy a nők ugyanolyan gyakran kérnek emelést, azonban ők sokkal ritkábban járnak sikerrel, mint férfi társaik.

A felmérés 2014-ben készült Ausztráliában, ahol 4600 véletlenszerűen kiválasztott munkavállalót kérdeztek meg 800 munkahelyről. Ugyan ez csak egy ország, valójában többféle kultúra keveredik a szigetországban (britek, délkelet-ázsiaiak, amerikaiak és európaiak is). A korábbi felmérésekkel ellentetben ebben az interjúalanyokat részletesen megkérdezték a motivációikról, a viselkedésükről és a történetükről, ezért a kutatók arra is magyarázatot találhattak, hogy a férfiak és a nők miért viselkedtek úgy, ahogy.

Próbáltál magasabb fizetést elérni mióta itt dolgozol? Sikeres voltál? Miért nem próbáltál magadnak magasabb fizetést kérni mióta itt dolgozol? Aggódtál amiatt, hogy ez negatív hatással lesz a főnököddel való kapcsolatodra? Ilyen kérdéseket tettek fel a dolgozóknak.

Az eredmények szerint a fizetésemelést kérő nők az esetek 15 százalékában, míg a férfiak az esetek 20 százalékában kaptak emelést.

Ez ugyan elsőre szerény különbségnek tűnhet, egy élethosszon át tényleg jelentős különbségekhez vezet a fizetésekben.

Azt a gyakori állítást is megvizsgálták, miszerint a nők kevésbé viselkednek asszertíven a bértárgyalások során amiatt, hogy félnek, megromlik a viszonyuk a főnökükkel vagy a kollégáikkal. Ezt a tanulmány adatai nem támasztották alá. Ám azt igen, hogy ugyan a dolgozók néha tényleg azért nem kérnek emelést, mert félnek a munkahelyi kapcsolataik megromlásától, ez ugyanúgy igaz a férfiakra és a nőkre is. A férfiaknak és a nőknek is 14 százaléka mondta azt, hogy ez előfordult vele.

Különböző tényezők befolyásolják, hogy valaki kér-e emelést. Az idősebb munkavállalók, a teljes munkaidőben dolgozók, és azok, akik régóta a vállalkozásnál dolgoznak gyakrabban kérik a bérük emelését. A részmunkaidősök viszont, függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők, sokan kérnek, mégis ritkábban kapnak.

A fiatalok körében nem volt statisztikailag kimutatható különbség a nemek között, de ez a munkaerőpiac átalakulásával a jövőben simán megváltozhat.

Azt is kimutatták, hogy a vállalkozás méretétől függetlenül a nők mindenhol ugyanúgy kérnek emelést, és hogy kérnek-e, nem függ össze a gyermekvállalással.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ egyenlőtlenség fizetések gender gap nemek közötti egyenlőség nők Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.