Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. június 26. 18:27 Világ

Bérbarátnőkért versengenek a kínai fiatalok, hogy ne égjenek le a szüleik előtt

A kínai egykepolitika, amely 1979 2015 között volt hatályban, egyre jelentősebb társadalmi feszültséget okoz Kínában. A tiltott terhességmegszakítások, a gyermekgyilkosságok és az elhibázott szabályozás miatt száz újszülött kislányra 117 fiú jutott, mivel a többség a fiúgyerekeket preferálta. Ennek az lett a következménye, hogy ma a 24 és 40 évesek között 30 millióval több férfi van, mint nő, és ez feloldhatatlan társadalmi frusztrációhoz vezet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína végre felhagy az állami születéskorlátozással, de így is baj lesz30 millió nő hiányzik az országból, és még több munkás a gyárakból. Későn eszmélt a pártvezetés, legalább két évtized, amíg enyhül a probléma.

Látványosan tetten érhető ez a legnagyobb kínai ünnep idején, holdújévkor is, amikor a nagycsaládok összegyűlnek, és egy közös vacsorával búcsúztatják az óévet. Az egyedülállóknak azonban több kellemetlenséget is okozhat egy ilyen hazalátogatás, mert a szülők gyakran nyomasztják őket a házasság fontosságáról szóló kioktatásokkal.

A jelenség annyira általános, hogy mostanra teljes iparág települt rá: különböző társkeresőkön barátot/barátnőt lehet bérelni arra a néhány napra, amíg az ember a szüleinél tartózkodik. Egy jó megjelenésű, tanult bérbarát vagy bérbarátnő díja egy napra 3 és 10 ezer jüan (130 és 420 ezer forint) között mozog. Az egyik legismertebb ilyen alkalmazásnak, a Hire Me Plz-nek 700 ezer felhasználója van.

A Reuters egy frissen végzett női jogászon keresztül mutatja be ezt a világot, aki azért regisztrált egy bérbarátnő-keresőn, mert kíváncsi volt egy ilyen családi látogatásra. A bloggerkedéssel is foglalkozó Juking nem kért pénzt a szolgáltatásáért, csak az útiköltséget fizettette ki. Juking összesen 700 megkeresést kapott, végül egy harmincas éveiben járó rendszergazdát választott.

A felek írásban rögzítették, hogy nincs csókolózás, nem alszanak együtt és nem isznak alkoholt, de a nő vállalta, hogy segít a házimunkában. “Közeleg a holdújév, és a szüleim mindig azzal nyomasztanak, hogy találjak egy barátnőt” – monda a kiválasztott fiú az utazás előtt, aki abban reménykedett, hogy a barátnő-hamisítvánnyal leszereli őket, mert a szülei környezetében a házasságról szól minden.

Pekingből kétezer kilométert utazva jutottak el a férfi falujába. A látogatás jól sült el, de Jukingban mégis a bűntudat érzése volt a legerősebb az utazás után. Hazaérkezése után egy blogposztban vallott erről, és utólag a férfi szülei előtt is felfedték magukat. Bár a szülők nem haragudtak rájuk, a fiú anyja a látványos szemléltetés ellenére is ugyanúgy sürgeti a fiát, hogy találjon magának párt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ barát barátnő egykepolitika házasság Kína Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.