Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. április 28. 07:25 Világ

450 tonna fűvel nem tudnak mit kezdeni Oregonban

Elképesztő mennyiségű fűtől roskadoznak a raktárak az USA egyik északnyugati államában, Oregonban. A hivatalos nyilvántartások szerint több mint 450 tonna (talán jobban felfogható úgy, hogy 450 millió gramm) marihuána hever feleslegesen, amitől a termesztők nem tudnak megszabadulni, írja a Guardian. Oregonban 2016 óta legális a fűbiznisz, és még nem nagyon találta meg az egyensúlyt a piac.

Ez a mennyiség kis híján a háromszorosa a tavalyi összes értékesítésnek. A túlkínálat miatt az árak akkorát estek, hogy egyes portlandi patikákban már grammonként 4 dollárért (ezer forintért) árulják a gyógyászati célra is alkalmazható szert. Ez kevesebb, mint a fele a denveri vagy a seattle-i árnak, pedig ezek is olyan államokban vannak, ahol legális a fű.

A marihuána szabályozásáért felelős amerikai hatóság 2016-ban adta ki az első termesztői jogosítványokat. Ekkor arra számítottak, hogy néhány év alatt 800-1200 vállalkozás szerezheti meg az engedélyt. Ám azóta több mint 1800 marihuánához köthető vállalkozásnak adtak ki engedélyt, amelyek közül közel ezer termesztő. Ám ezen túl is további ezer ültetvényhez kértek még engedélyt, amiket idén jóvá is hagyhatnak.

Az Oregoni Kannabisz Egyesület vezetője szerint egy vadi új piacról van szó, aminek időt kell adni, hogy kialakuljon rajta az egyensúly.

A legalizálást követő első évben a kedvezőtlen időjárás tönkretette a nagyrészt a szabad ég alatt lévő ültetvényeket, ám mivel a kereslet nagy maradt, rögtön több száz új marihuánafarm kapott engedélyt. Most viszont, hogy kedvezően alakult az időjárás, hirtelen annyi fű termett Oregonban, hogy már nem tudnak vele mit kezdeni a termesztők. Ugyan a marihuána több hónapig eláll a polcon, egy idő után kiszárad, így sürgős a dolog.

A farmerek a kannabisz olajat készítő vállalkozásoknak próbálják elsózni nyomott áron a felesleges termést, ám ezzel sem járnak túl jól. Az elkészült olajat ugyanis nem vásárolhatják vissza a törvények szerint.

A szövetségi szintű törvények még mindig tiltják a fűkereskedelmet és -termesztést, ezért az oregoni farmerek legálisan nem tudják a felesleget az állam határain kívül értékesíteni.

És hogy mi lesz ezzel a 450 tonnányi felesleges spanglival? Valószínűleg alvós fű lesz belőle. Idővel ugyanis a kannabiszvirágban lévő kémiai összetevők egy része, amelyek a kábítószeres élményt okozzák, más összetevőkké bomlanak le, amelyektől inkább csak álmosak leszünk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Marihuána usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Váczi István
2024. március 19. 08:39 Világ

Olcsóbban építenek, és elcsaklizzák a forgalmat a Budapest-Belgrád vasútról a szerbek

Mintha szándékosan a magyar közlekedéspolitika ellentétét valósítanák meg a szerbek.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.