Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. április 20. 16:54 Világ

A legjobb ügyvédek védik a svájci bankokat minden idők egyik legnagyobb korrupciós botrányában

Nemcsak a mozifilmekben menekítik a világ minden tájáról Svájcba az illegálisan megkeresett pénzt, hanem tényleg. A svájci főügyész bejelentette, hogy nyomozást indított egy svájci bank ellen, amely szerepet vállalhatott minden idők legnagyobb dél-amerikai állami korrupciós botrányában. Michael Lauber főügyész azt mondta, több bankra is kiterjeszthetik az eljárást, de az nem olyan könnyű, mert azok a létező legjobb ügyvédeket fogadták fel.

A korrupciós botrány a brazil állami olajóriáshoz, a Petrobrashoz köthető. A brazil hatóság 2014-ben kezdett el vizsgálódni a vállalatnál pénzmosás gyanúja miatt. Az Autómosó Műveletre keresztelt nyomozásból azóta egy több milliárd dolláros korrupciós botrány kerekedett, és kiderült, hogy legfelsőbb szinteken lévő brazil politikusok, kormánytagok is vastagon benne voltak a vesztegetésekben. Luiz Inácio Lula da Silva korábbi államfőt például 12 év börtönbüntetésre ítélték, Dilma Rousseff elnök belebukott a korrupcióba, de még a jelenlegi elnök, Michel Temer is közel volt hozzá, hogy megvádolják. Az ügy tehát minden idők legnagyobb korrupciós botránya lehet, amiről egyébként a Netflix már sorozatot is készített A mechanizmus címmel.

A Bloomberg cikke szerint a svájci főügyészség pénteken bejelentette, hogy több mint 100 büntetőeljárást indított a brazil állami korrupciós botrányhoz köthetően. Kiderült ugyanis, hogy az egyik érintett brazil építőipari vállalat svájci bankokon keresztül juttatta el a kenőpénzeket az állami olajóriás vezetőihez.

Eddig egy meg nem nevezett svájci bank ellen indult büntetőeljárás, de a főügyész szerint több másikat is bevonhatnak. Lauber szerint nehezíti a nyomozás kiterjesztését, hogy a bankoknak nagyon jó ügyvédeik vannak.

A főügyészség már több mint egymilliárd franknyi (260 milliárd forintnyi) Svájcba menekített pénzeszközt lefoglalt a nyomozás kezdetekor, amit egyébként a svájci, a brazil és az amerikai hatóságok közösen indítottak. Azóta több mint 200 millió svájci frankot már visszajuttattak Brazíliába egy pénteken közzétett jelentés szerint.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Brazília korrupció pénzmosás Petrobras Svájc Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.