Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. január 18. 11:28 Tech, Világ

Már a külföldi cégek sem netezhetnek cenzúrátlanul Kínában

Két hét múlva minden internetszolgáltatónak elérhetetlenné kell tennie Kínában a magánhálózatokhoz, azaz a VPN-ekhez való hozzáférést. Ezzel főleg a kisebb és közepes méretű kínai  és külföldi cégek járhatnak rosszul. Ők azért használták ezeket a magánhálózatokat, hogy védjék az érzékeny adataikat, üzleti titkaikat és fejlesztési ötleteiket, amikor egymással, vagy az anyavállalattal kommunikáltak. A kínai cégek pedig csak ezekkel tudtak olyan oldalakat is elérni, amelyek Kínában blokkolva vannak.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a Kínában dolgozó menedzser eddig a helyi interneten keresztül csatlakozott a biztonságos munkahelyi VPN hálózatra. Mivel ezek a hálózatok titkosítottak, ezért ki tudták kerülni, hogy illetéktelenek hatoljanak a rendszerbe.

 

A tavaly nyáron életbe lépett szigorúbb szabályozás értelmében a külföldi vállalatok is arra kényszerülnek, hogy az adataikat Kínában tárolják. Hivatalos megkeresés esetén pedig a kért adatokat át kell adniuk a helyi hatóságoknak. A német gazdasági hetilap, a Handelsblatt információi szerint azok a cégek, amelyek „kritikus ágazatban” működnek, mint az energia, közlekedési és pénzügyi vállalatok, csak a kínai állam által engedélyezett számítástechnikai termékeket használhatnak.

A kínai netes megoldásokkal nem csak adatvédelmi gondok vannak, hanem drágák is, több ezer eurós plusz költségeket jelenthet egy cégnek. Az adatait féltő vállalatoknak alternatíva lehet Hongkong, azonban itt sem olcsó az internetes szolgáltatások ára. Egy másodpercenként két megabájtos sávszélességű előfizetés – ami pont arra elég, hogy emaileket olvassunk – közel 1300 euróba kerül havonta, ha valaki Hongkongban rendeli meg és Kínában akarja használni. A gyorsabb hálózatok a Handelsblatt szerint értelemszerűen még drágábbak.

Egy a lapnak nyilatkozó, évtizedes kínai tapasztalattal rendelkező IT-szakember szerint a nagyvállalatok a saját rendszereikkel továbbra is meg fogják találni a megoldást, hogyan jussanak át a kínai tűzfalon. A szabad VPN-hálózatok korlátozása ezért a kis- és közepes cégeknek fog komoly megterhelést okozni. Azok az internetes vállalkozások, amelyek nem alkalmazkodnak az új viszonyokhoz, könnyen úgy járhatnak, mint az amerikai keresőóriás, a Google, amely 2010 óta elérhetetlen Kínában. Nem csoda, hogy az Apple – meg sem várva az új szabályok életbelépését – már tavaly 674 VPN-hozzáférést távolított el, amelyeket a vállalat kínai központjában használtak.

Talán túlzásnak tűnhet, de néhány külföldi vállalat attól tart, hogy nehezebb lesz hazai menedzsereket a kínai leányvállalatokhoz áthelyezni, mivel egyre nehezebb a kapcsolattartás a családtagokkal egy olyan országban, ahol a Facebook, WhatsApp és a Skype is blokkolva van. A szmogos nagyvárosok rossz levegője mellett most már a digitális korlátozások is nehezítik a külföldi szakemberek kínai leánycégekhez csábítását, ami komoly fejtörést okoz a vállalatok HR-osztályának.

Peking még tavaly hirdetett totális cenzúrát az internet ellen, miután az ázsiai országban milliók játszották ki a kínai „Nagy Tűzfalat”, ami megakadályozta, hogy a helyiek a Google, Facebook és egyéb, akár a szabad Tibetet hirdető oldalakat érjenek el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ export Kína külföldi cégek VPN Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.