Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. január 12. 13:23 Világ

Budapest a kilencedik legnépszerűbb világörökségi helyszín a világon

A Wikipédia oldalának látogatottsága alapján Budapest az ötödik legnépszerűbb világörökségi helyszín volt Európában 2015-ben, az egész világon pedig a kilencedik.

Ez egy big data projekt eredményeiből olvasható ki, amelyben több mint ezer UNESCO világörökségi helyszín Wikipédia-cikkének látogatottságát vizsgálták meg.

Az UNESCO Világörökség Programját 1972-ben alapították. Célja, hogy nyilvántartásba vegye az emberiség kulturális és természeti örökségét. Az országoknak, amelyeket bekerülnek a programba, vállalniuk kell, hogy a területükön fekvő világörökségi helyszíneket megóvják és megőrzik a későbbi generációk számára.

Budapesti helyszín először 1987-ben került a listára, ez a Duna-part látképe és a Budai várnegyed volt, majd 2002-től az Andrássy út és történelmi környezete került fel a világörökségi listára. A fővároson kívül több magyar helyszín is szerepel az 1073 helyszínből álló Világörökségi Listán, ezek az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai, a Pécsi ókeresztény sírkamrák, a Fertő-tó, Hollókő, Hortobágy, Pannonhalma és a Tokaji borvidék.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Budapest Eurostat UNESCO Világörökség Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.