Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. október 5. 14:31 Világ

Kim Dzsongunék úgy játsszák ki a szankciókat, hogy külföldre küldik kényszermunkára az észak-koreaiakat

Kim Dzsongun rezsimjének utasítására sok észak-koreai állampolgár végez gyakorlatilag rabszolgamunkát a kínai Hunchun környéki gyárakban, ahonnan a termékek végül amerikai boltokba és otthonokba jutnak – nyomozta ki az AP hírügynökség. Pedig Amerikában ezt már törvény bünteti.

A lap munkatársa konkrétan egy a tenger gyümölcseit feldolgozó gyárban követte végig az észak-koreai munkások mindennapjait és az ellátási lánc működését. Állítása szerint az észak-koreai dolgozók nagyon szigorú körülmények között dolgoznak, például nem hagyhatják el a részlegüket engedély nélkül, és együtt kell menetelniük a szállásuktól a gyárig, hogy nehogy valaki útközben megszökjön. Emellett telefonálni és emailezni sem tudnak. Ráadásul a fizetésüknek csak a töredékét kapják meg, míg a legnagyobb részét – 70 százalékot – az észak-koreai kormány teszi zsebre.

Vagyis ha egy amerikai vacsorára lazacot vásárol a Walmartban vagy az Aldiban, könnyen lehet, hogy tudtán kívül az észak-koreai kormány atomfegyver-programját támogatja.

Észak-Koreát a legtöbb ország súlyos szankciókkal sújtja, ezért nem tud kereskedni a nemzetközi piacokon. Így ahelyett, hogy otthon állítanának elő a termékeket és exportálnák azokat, a diktatórikus rezsim inkább tízezrével küldi külföldre a munkaerőt. Az országhatáron kívül dolgozó észak-koreai munkások becslések szerint évente összesen 200 és 500 millió dollár közötti összeget „vihetnek haza”.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy észak-koreaiak mindenfelé dolgoznak a világban, azonban most először derítették ki, hogy az általuk készített termékek az Egyesült Államokban landolnak, ami bűncselekménynek minősül. Az USA mellett a Kanadába, Németországba és más uniós tagállamokba érkező, észak-koreaiak által előállított termékek útját is lekövették.

Egy nyáron hatályba lépett törvény szerint az amerikai vállalatok nem importálhatnak olyan termékeket, amelyeket észak-koreaiak állítanak elő a világon bárhol. Így azok az importőrök, illetve cégvezetők, akik észak-koreai munkásokat alkalmaznak, büntetőjogilag felelősségre vonhatóak.

Fotó: AFP/Europress

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ észak-korea kim dzsongun Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.