Két döbbenetesen nagy értékű megállapodást írt alá az elmúlt hetekben a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) néhány energiakereskedő céggel. A szerződések értelmében a különböző állami szervezetek gázra 525, villamosenergiára 900 milliárd forintot költhetnek a következő két-három évben. A kereskedők pedig a piaci ár két-háromszorosáért is adhatják az energiát az államnak. Utóbbi azonban csak a maximális ár, a tényleges díjak nem most, hanem a már megkötött keretszerződés alapján kiírt újabb tendereken dőlnek majd el.
Az elmúlt években is hasonló volt a beszerzési gyakorlat, ezért úgy döntöttünk, megnézzük, miként alakultak a konkrét árak, mennyi maradt meg a kereskedői szempontból álom-, fogyasztói (tehát adófizetői) oldalról nézve pedig rémálomszerű árrésekből. Mint kiderült, a feladat nem annyira egyszerű. Egyáltalán nincs ugyanis transzparensen dokumentálva, hogyan költött el az állam (és a beszerzéshez csatlakozó önkormányzatok) jóval több mint ezermilliárd forintot az elmúlt két-három évben. Annyi azonban így is kiderült, hogy a furcsa rendszerrel nem igazán sikerült éles versenyre ösztönözni a kereskedőket, ez pedig a gáz árán meg is látszott.
A keretmegállapodás alapján kötött egyedi szerződésekben foglalt összesített mennyiség meghaladta a keretmegállapodás keretmennyiségének 80 százalékát.
Egyebek mellett ezzel indokolta a KEF, hogy néhány nappal ezelőtt lezárta a „villamos energia 2024-2025-ös központosított állami beszerzésére” kötött keretmegállapodás aktív szakaszát. Pedig a szerződéses mennyiséget egyszer, tavaly szeptemberben már megemelték, így lett 6,75 milliárd kilowattóra, a megállapodás becsült értéke pedig 1012 milliárd forint. Az ezzel párhuzamosan futó, nagyon hasonló gázszerződésben bővítésre nem volt ugyan szükség, annak értéke azonban enélkül is 750 milliárd forintra rúgott.
Ezt a két kifutó megállapodást váltja most fel a két új, hasonlóan magas értékű szerződés, amelyek aláírásáról külön–külön is beszámolt már a G7. Mivel rengeteg pénzről van szó, aminek sorsáról túl sokat eddig nem tudtunk, ezért megpróbáltuk kideríteni, hogy hova folyt el az elmúlt években az ezermilliárdos nagyságrendű állami rezsibüdzsé, és az egyes piaci szereplőknek mennyi jutott belőle.
Magából a keretszerződésből ugyanis ilyen részletek nem derülnek ki, mivel
az energiát egy elég speciális központi közbeszerzési eljárás keretében szerzik be.
Az eljárás lényege, hogy a közbeszerzés első körében (ez volt most) egy előszűréssel csak leszűkítik a lehetséges beszállítók körét. Kiválasztanak néhány – jelen esetben öt – kereskedőt, és a jövőben egy meghatározott keret kimerülésig csak tőlük rendelnek gázt vagy áramot az állami intézmények. Az azonban egy újabb, második körös versenyben dől el, hogy az öt piaci szereplő közül ki kap egy konkrét megbízást. Ilyenkor mindenki az adott megrendelés jellemzői alapján bead egy újabb árajánlatot, és a legolcsóbb nyer.
Tehát például ha egy, az állami beszerzéshez csatlakozott város szeretne éves igényei lefedéséhez 10 millió kilowattóra (nagyjából 950 ezer köbméter) gázt vásárolni, akkor nem önálló közbeszerzést ír ki, hanem a KEF-féle beszerzést „nyitja újra”, és csak az öt, már korábban kiválasztott cégtől kap ajánlatot. Az ajánlatok beérkezése után kiválasztja a legolcsóbbat, és az azt benyújtó kereskedővel szerződik a gázévre. Ez pedig egészen addig így megy, amíg a KEF-féle szerződésben rögzített keretek ki nem merülnek.
Persze a KEF által kötött megállapodásban is szerepelnek árak (egészen pontosan árrések), hiszen valahogy az öt partnert is ki kell választani. Ezek azonban elvileg csak maximális értékek. Ami a mostani közbeszerzés fényében elég jó hír, hiszen
ezen 50 és 300 százalék közötti árréseket adtak meg a szereplők.
Azt vállalták tehát, hogy a piaci (tőzsdei) árak másfél és négyszerese között szolgálják ki az állami szereplőket. Ami nem csak első ránézésre tűnik túlzónak.
Épp ezért érdekes kérdés, hogy az újranyitás után kötött konkrét önkormányzati, minisztériumi vagy egyéb állami szervezetek által kiírt tendereken milyen ajánlatok születtek. A tényleges árak, a beszerzett mennyiségek ugyanis csak ezekből derülnek ki, ahogy az is, kik az állami rezsiköltés igazi haszonélvezői.
A gond csak az, hogy ezeket az egyedi megállapodásokat nem igazán lehet megtalálni. Tömegével legalábbis egész biztosan nem. Átböngésztük a KEF adatbázisát, illetve az Elektronikus Közbeszerzési Rendszert is, de csak néhány tucat szerződést találtunk, amelyek értéke töredéke a keretmegállapodásokban rögzített jóval több mint ezermilliárdos összegnek. Mivel ez nem tűnt túl soknak, megkérdeztük a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság sajtóosztályát, hogy hol találhatnánk meg a közbeszerzések dokumentációit. Kérdésünkre azt írták:
a dokumentumok … valamint a versenyújranyitás eredményeként a nyertes ajánlattevő gazdasági társaság és az ajánlatkérő intézmény között megkötött egyedi szerződések az intézményeknél érhetők el.
Magyarul a szerződések nincsenek meg egy helyen, azoktól az állami intézményektől lehetne megszerezni őket, amelyek ebben a rendszerben szerezték be az áramot és gázt. Csakhogy arról sincs egy lista, hogy pontosan mely szervezetek vásároltak így, vagyis az sem tiszta, kitől lehetne elkérni a dokumentumokat.
Így kizárólag abból a néhány tucat – a teljes állami felhasználás töredékét lefedő – szerződésből tudunk következtetéseket levonni, amelyek elérhetőek az EKR-ben, mert oda is feltöltötték őket. Több mint ötven ilyen egyedi megállapodást néztünk át, és ezekből úgy tűnik, hogy nem a rezsin spórol az állam. Az árrések ugyan messze nem akkorák, mint amiket a keretmegállapodásban rögzítettek, de sokszor így is elég magasak. Bizonyos esetekben pedig szinte egyáltalán nincs verseny, ami ilyenkor az árakon is meglátszik. Összességében az áramot nem veszik drágán az állami intézmények, a gázt azonban a jelek szerint igen.
Az árambeszerzéseknél az átlagos árrés 18 százalék volt, azaz a kereskedők átlagosan ennyivel ajánlottak magasabb árat az akkor érvényes csúcsidőszaki tőzsdei áramárnál. Ez azonban nem feltétlenül a cégek tényleges árrése, csak a keretmegállapodásban hivatkoznak rá így. A kereskedőknek ugyanis lehetnek alternatív beszerzési forrásai is, amelyek ára eltér a tőzsdei jegyzésektől, így adott esetben többet is kereshettek egy-egy ilyen ügyleten.
Ugyanakkor az adatokból összességében az látszik, hogy
az állami szereplők nem vették kiemelkedően drágán az áramot 2023-2024-ben.
Az általunk számolt átlagár némileg még el is maradt attól, amit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal mért a hasonló méretű, nem lakossági fogyasztóknál ebben az időszakban. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy különösen az áram esetében elég nehezen összevethetőek a különböző szerződések, annyi tényező befolyásolhatja az árat*például a fogyasztás időpontja, előre jelezhetősége és helye. Más kérdés, hogy ez alapján akár magasabb árat is várhattunk volna az állami szektorban, a G7-nek nyilatkozó szakértők és piaci szereplők szerint ugyanis nem kifejezetten könnyű fogyasztók az ilyen szervezetek.
A viszonylag alacsonynak tűnő árak különösen annak fényében tekinthetőek sikernek, hogy az újranyitott egyedi tendereken korántsem volt túl éles verseny. Bár elvileg mind az öt keretszerződést kötő vállalatnak ajánlattételi kötelezettsége van ezeken a tendereken is, érdemi ajánlatot ritkán adott két-három cégnél több. Aki egy adott vevőnek nem akart szállítani, az is adott le árat, csak annyira magasat, amivel esélye sem volt elnyerni a megbízást.
Szakszóval „kiárazta magát” a beszerzésből.
Ez a gyakorlat egyébként elég jól meg is magyarázza, hogy miért adnak meg ennyire magas árrést a keretszerződésben a kiválasztott cégek. A kiárazásra játszó ajánlatok nagy része ugyanis épp ezzel a kezdetben megadott maximális árral futott. Márpedig szinte kivétel nélkül az összes beszerzésben volt legalább egy, de inkább kettő-három ilyen ajánlat.
Sőt, olyan is előfordult, hogy az ötből négyen lényegében a maximális árat adták be. A leglátványosabb ez Fadd nagyközség 2024-es árambeszerzésénél volt, a település ugyanis az általános gyakorlattól eltérően nem fix árra kért ajánlatot, hanem a tőzsdei ár feletti árrésre, tehát pont arra, amit a keretszerződésben is rögzítettek. Az öt szereplőből három pontosan ugyanazt a 100 százalék feletti árrést adta meg, mint eredetileg, és egy negyedik cég is csak szűk 3 százalékot engedett ebből. Így Fadd önkormányzata egyetlen érdemi ajánlatot kapott*Igaz, ez csak tizede volt a többinek..
Nagyon hasonló volt a helyzet Lébény esetében is, azzal a különbséggel, hogy itt a város fix árra kért ajánlatot. Az öt cégből azonban négy teljesen komolytalan díjat adott meg, és az ötödik sem árazott túl kedvezően. Ez utóbbi mutat rá arra, hogy ez miért probléma: minél kevesebb az érdemi ajánlat, jellemzően annál kedvezőtlenebb szerződést kell kötnie az adott állami intézménynek vagy önkormányzatnak. Ilyen szempontból a legrosszabb helyzetben azok a szereplők vannak, amelyek kisebb mennyiséget akarnak beszerezni, ez ugyanis a kereskedőknek sokszor inkább csak nyűg, és nem akarnak foglalkozni a dologgal.
A G7 által megvizsgált 25 közbeszerzés alapján is már egyértelműen látszik, hogy ez komoly problémája a rendszernek. Átlagosan már a második legkedvezőbb ajánlatok is 44 százalékkal voltak drágábbak a győztesnél, a negyedik és ötödik helyen befutó cégek pedig több mint kétszer annyit kértek volna, mint az első. Ez jól mutatja, hogy legtöbbször legfeljebb három érdemi ajánlatból választhattak az állami vevők*A mediánok kissé kedvezőbb képet mutatnak, de azokból is az látszik, hogy legfeljebb három érdemi ajánlat volt a közbeszerzések többségénél..
Nem volt ez másképp a gázos tendereknél sem. Itt a másodikat ugyan átlagosan csak 22 százalékkal előzte a győztes, de a harmadik helyen befutók átlagosan már több mint másfélszeres árat nyújtottak be. Itt ráadásul nem csak a legkisebb beszerzéseknél látszott, hogy a szereplők többsége igyekszik kiárazni magát. A kaposvári önkormányzat is csak egy érdemi ajánlatot kapott a 2023/2024-es beszerzésére, és ennek megfelelően kifejezetten sokat is kellett fizetnie abban az évben a gázért. Több olyan tender is volt (például Kisvárdán vagy Szolnokon), ahol a legdrágább ajánlat közel négyszerese volt a legolcsóbbnak.
A gáznál ennek komolyabb következményei is voltak, ezen a piacon ugyanis a jelek szerint szignifikánsan meghaladta az állami beszerzések átlagára az országos árszintet. A G7 által vizsgált 26 állami intézmény és önkormányzat negyedével fizetett többet a földgázért, mint amennyit a hasonló méretű fogyasztók átlagosan ugyanebben az időszakban. Egy százmilliárdos nagyságrendű közbeszerzésnél pedig ez elég jelentős tétel tud lenni. Még akkor is, ha a korábban leírtak ebben az esetben is igazak: az egyedi szerződések jellegzetességei között elég jelentős különbségek lehetnek, amelyek az árat is nagyban befolyásolhatják.
Összességében tehát az látszik, hogy bár biztosan nem a most kötött szerződésekben rögzített csillagászati árrések lesznek a meghatározóak az állami energiabeszerzéseknél, ám ezek így is korlátozhatják a versenyt. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a kezdeti magas árak nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a konkrét megrendelésekért nem alakul ki éles verseny, ami sokszor az árra is rányomja a bélyegét. Ezen pedig százmilliárdokat is bukhat az állam.
Adat
Fontos