„Mégis hová kellene szállítani a megrendelést?” – kérdezte Szenyán Endre, az A1 Solar Kft. résztulajdonos-ügyvezetője, amikor egy napelemek telepítésével foglalkozó magyar vállalkozó tavaly azzal kereste meg, hogy vásárolna tőlük, de igen messze kellene vinni az eszközöket.
Zanzibárba
– hangzott a válasz.
Az A1 Solar tulajdonosai, Szenyán Endre, Kovács István és Marsai Miklós ekkor már sok mindent átéltek a magyar napelemes piacon, és persze a zanzibári szállítást is vállalták, de a meglehetősen szokatlan helyszínen dolgozó megrendelővel alaposabb beszélgetést is kezdeményeztek. „Kiderült, hogy az érdeklődő valamennyire már üzleti értelemben is jelen van Zanzibárban, és ott tervez napelemes rendszereket telepíteni, de amikor elbeszélgettünk a részletekről, hogy ez milyen buktatókat rejthet, arra jutottunk, hogy ennyire idegen terepen mozogva hasznos lenne, ha a kivitelezésbe is beszállnánk” – meséli az ügyvezető. Létrehoztak egy közös céget, és elkezdtek dolgozni a Tanzániához tartozó szigeteken.
Lakossági piac ugyan lényegében nincs Zanzibárban, de a hotelek és az áruházak sorra állnak át a dízel generátorokról a napelemes-akkumulátoros áramellátásra, az A1 Solar Zanzibár pedig ezekre tud vadászni.
„Nem mindig egyszerű ott dolgozni. Amikor nemrég kint jártam, 40 fok és állandó eső volt, a Ramadán miatt csaknem leállt az élet, belefutottunk minden létező logisztikai nehézségbe, amit el lehet képzelni, de végül megoldottuk” – mondja Kovács István.
Szenyán Endre az A1 Solar alapításakor 2019-ben aligha gondolta, hogy 5-6 éven belül egy közel 4 milliárd forintos éves árbevételű, nemzetközi terjeszkedésben lévő cég lesz a vállalkozásából, amely olyan gyors növekedést ér el,
hogy 12. helyre kerül a Financial Times Európa ezer leggyorsabban fejlődő cégét soroló listáján.
„Korábban az Innovációs és Technológiai Minisztériumban dolgoztam különböző energetikai pályázatokon, 2019-ben ültem át a piaci oldalra, akkor kezdtem saját pályázatíró vállalkozásba” – meséli Szenyán Endre.
Rögtön az indulásnál tudta azonban, hogy a pályázatírás önmagában nem lesz elég, a biztonság kedvéért meg kellene támogatni az üzletet energetikai kivitelezéssel. Így keresett partnert és alapították meg végül Kovács Istvánnal az A1 Solar Kft.-t. 2020 elejére pedig világossá vált, hogy értékesítői lábat is kell növeszteni, ekkor szállt be tulajdonosként Marsai Miklós, aki korábban projektmenedzserként dolgozott.
Épp mire ebben a felállásban elindult volna az A1 Solar a komplex megoldásával a pályázatírásra, kivitelezésre és értékesítésre, 2020 márciusában a járvány miatt lezárták az országot. „A frissen felvett értékesítőink talán egy hetet dolgoztak az irodában, utána mindenki elment home office-ba” – mondja Marsai Miklós.
Az első teljes évben, 2020-ban mindössze 56 millió forintos bevétellel zártak, ami a napelemes piacon alig értelmezhető összeg, gyakorlatilag egy tucat lakossági telepítésnek felel meg.
„Minden ügyfelünket személyesen ismertük” – mondják ma már nevetve a cégtulajdonosok.
Szenyán Endre, Kovács István és Marsai Miklós, az Az A1 Solar Kft. tulajdonosai. Fotó: Melegh Noémi Napsugár/Telex/G7
2021-ben viszont alaposan megváltozott a piac, elindult az otthonfelújítási támogatás, a napelemek ára elérte azt a szintet, amikor a megtérülési idő kellően lerövidült, és az akkori elszámolási rendszer (éves szaldó) még nagyon vonzó volt, hiszen lehetővé tette a háztartásoknak a villanyszámla teljes lenullázását. A kkv-szektorban is volt elérhető pályázati forrás nagyobb rendszerek telepítéséhez.
A piaci lehetőségre rengeteg cég mozdult rá, de a hatalmas zajban döntő előnynek bizonyult, hogy az A1 Solar olyan egykapus ügyintézést kínált, amit sokan mások nem tudtak. Náluk egy háztartás egyetlen megrendeléssel végigvihette a projektet a tervezéstől kezdve a pályáztatáson keresztül a kivitelezésig.
A cég gyors növekedését – amellett, hogy a tulajdonosok sokszor a családtagjaikat is bevonva, hétvégéket feláldozva is dolgoztak – a piacnak az a sajátos jellemzője is segítette, hogy a likviditást folyamatosan biztosítani tudták.
„A támogatási programoknál előleget lehetett felvenni, és a telepítés gyors volt, hétfőn felraktunk egy napelemet egy ház tetejére, kedden kiment a számla, szerdán beérkezett a pénz” – mondja Marsai Miklós.
Így lehet elképzelni, hogy folyamatos munkával, természetes növekedés révén 2021-re már 700 millió forint fölé emelkedett a bevételük. De akkoriban még nem tudták, hogy ez szinte semmi lesz ahhoz képest, ami 2022 nyarán jön: a kormány ugyanis ekkor váratlanul bejelentette a rezsicsökkentés csökkentését, azaz az éves kvótát, és azon felül a korábbiakhoz képest jóval magasabb lakossági energiaárakat határozott meg.
Elképzelhetetlenül nagy lett a napelemek iránti érdeklődés, le kellett venni a telefonszámot a honlapunkról, annyi megkeresést kaptunk
– emlékszik vissza Szenyán Endre.
Abban az évben több mint háromszorosára emelkedett a bevétel, meghaladta a 2,3 milliárd forintot, és úgy tűnt, hogy az egykor csak biztonsági lábnak növesztett napelemes telepítés fogja biztosítani a további növekedést.
2023 második felében azonban fejreállt a teljes magyar piac.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter augusztusban egy egyperces Tiktok-videóban bejelentette, hogy meg fog szűnni az addigi (valójában szuperkedvezményes) szaldó rendszer, vagyis annak a lehetősége, hogy egy háztartás egyszerűen lenullázza a villanyszámláját, majd hamarosan azt is bejelentették, hogy átmenetileg nem lehet a felesleges áramot betáplálni a közműhálózatba.
Ez az akkori olvasatban lényegében azt jelentette, hogy az a piac, amire az A1 Solar és több száz más kivitelező építette az üzletét, majdhogynem egycsapásra megszűnik, hiszen betáplálás nélkül senki sem fog napelemet tenni a házára.
Amikor megláttuk a videót, azt mondtuk, ez érthetetlen, ilyen biztosan nincs
– emlékszik vissza Kovács István.
Hónapokig nem lehetett tudni, hogy milyen telepítési lehetőségek és elszámolási szabályok lesznek, csak azt, hogy a korábbi rendszer megszűnik. Ezért az utolsó pillanatban még rengetegen elindították az engedélyeztetést, majd
amikor lejárt a pár napos határidő, lényegében földbe állt a piac.
Sajátos helyzet alakult ki, lehetett látni, hogy az utolsó pillanatban elindított rengeteg projekt még egy darabig ad munkát a kivitelezőknek, de ezek kifutásával alig lesz már új megrendelés.
„A mai napig van még pár olyan utómunkánk, amelyet akkor, 2023 szeptemberében, az utolsó pillanatban beadott kérelemmel indítottunk el” – mondják.
A tavalyi év ennek megfelelően azzal telt, hogy egyrészt még a korábbi megrendelések kivitelezése átnyúlt, illetve futott még egy uniós pénzeket felhasználó támogatási program is (RRF), amely azonban inkább arról lett híres, hogy sokáig csak nagyon nehezen lehetett lehívni hozzá az állami támogatásokat. Az A1 Solarhoz hasonló kivitelezőknél emiatt felhalmozódtak a raktárkészletek, és a lakossági megrendelők rajtuk verték el a port azért, mert nem mentek a kivitelezések, holott ők sikeresen pályáztak, elnyerték a támogatást (csakhogy azt nem lehetett lehívni).
2023-ban, a nagy felfutás utolsó évében a cég bevétele 3,9 milliárd forintra emelkedett, 2024-ben azonban a fentiek miatt már azon kellett nagy erőkkel dolgozni, hogy ugyanekkora forgalmat elérjenek. A magyar piacon kifutott a korábbi projektek jelentős része, az elszámolási rendszer kedvezőtlenebb, vagy nehezebben tervezhetőbb lett, a kkv-szektor számára nincs támogatási program, és a cégek beruházási hajlandósága amúgy is visszaesett. Ebben a környezetben a stagnálás is eredmény, hiszen ha kifutnak a korábbi projektek, akkor könnyen csődhullám is végigsöpörhet a piacon.
2023-ban cégjogilag is kettévált a kivitelezés és a nagykereskedelem, utóbbi (Energrosso Kft.) csak 2024-től kezdett felfutni.
Miután Magyarországon a növekedés lehetőségei nulla közelébe csökkentek, az A1 Solar külföldi terjeszkedésbe kezdett.
A taktika alapja az, hogy először a nagykereskedelmi ággal jelennek meg egy országban, később pedig a kivitelezést is megpróbálják hozzátenni (a cikk elején említett zanzibári példa kivétel, ott rögtön a kivitelezéssel kellett indulni).
Románia jó piaci lehetőségeket ígér, ott az A1 Solarnak már van saját leányvállalata és raktára is. Az ott futó állami támogatási programban 1-1,5 év alatt összesen 200 ezer háztartási méretű napelemet szeretnének telepíteni országszerte, ebből próbál a magyar cég nagykereskedelmi és kivitelezési szinten is minél nagyobb szeletet kihasítani.
“A napelem önmagában a múlt, ma már komplex energetikai megközelítés kell. Az akkumulátor technológia még nagyon új, de mi minden épületnél komplex energiaoptimalizálást kínálunk, és persze előtérbe helyezzük a megújuló energiás megoldásokat. Nálunk továbbra is egykapus a rendszer, a pályázattól kezdve a finanszírozáson keresztül a kivitelezésig és az utánkövetéseig mindent kínálunk, és az eszközökben is teljes a palettánk, a belépő szinttől kezdve a csúcsminőségig bármit szállítani tudunk” – mondja Szenyán Endre.
A cégcsoport bevételében tavaly 20 százalék körül volt a külföldi értékesítés, idén már 50-50 százalékos megoszlást terveznek, 2026-tól pedig egyértelműen a külföld lesz a fő bevételi forrás, a növekedést már onnan várják.
Vállalat
Fontos