Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2025. március 13. 10:59 Vállalat

Ebből a gödörből már csak a CATL-üzem beindulása húzhatja ki a hazai akkugyártást

Több vállalatnál is vizsgálni fogják 2025 márciusa és áprilisa között a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok, hogy az ott végbemenő elbocsátások szabályosak voltak-e – derült ki Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának írásbeli válaszából, amit Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő kérdésére adott.

  • Arra a kérdésre, hogy az SK komáromi akkugyárában tapasztalható létszámleépítés kapcsán mikor lesz vizsgálat, Fónagy azt válaszolta, hogy az állami támogatásban részesülő beruházásoknál szankcionálható a létszámra vonatkozó elvárás teljesítése, de a cég a 2024-es vizsgálatok alapján teljesítette a vállalásait.

Előzmények: az SK komáromi gyárában egy év alatt több mint ezer kölcsönzött munkavállalót és több mint 500 saját állományban foglalkoztatott dolgozót érintettek a leépítések, és az SK iváncsai gyárában is elbocsátási hullám zajlott, ahogy erről a Telex februárban és márciusban beszámolt.

Felülnézet: az akkumulátorgyártás – amely a Központi Statisztikai Hivatal módszertana szerint a villamos berendezés gyártása ipari alágba tartozik – 2020-tól 2022 végéig a magyar ipar húzóágazata volt, azóta ugyanakkor visszaesésben van, és még mindig nem tudott magához térni.

  • Januárban a feldolgozóipari alágak közül ötben nőtt a termelés, nyolcban viszont visszaesett, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában – derült ki a KSH csütörtökön közzétett részletesebb adatai alapján. Ezzel a 2021-es átlaghoz képest már gyengébb volt az utóbbi alág teljesítménye, mint a járműiparé, ahol decemberhez képest már nőtt a teljesítmény.
 

Tágabb kontextus: az akkumulátorgyártás nem csak Magyarországon gyengélkedik, hiszen a hazai lassulást a globális kereslethiány okozza. 

  • 2024-ben a várakozásokhoz képest kisebb mértékben, 27 százalékkal nőtt a villanyautókba kerülő akkumulátorok száma egy dél-koreai piackutató cég, az SNE Research adatai alapján, ami jelentős lassulás a 2023-as 38 százalékos növekedéshez képest.
  • A SK-nak 12 százalékkal nőtt a forgalma, ami jelentősen elmarad az olyan kínai gyártókéhoz képest, mint a CATL (32 százalék) vagy a BYD (37,5 százalék), de még egészen jó például a szintén koreai Samsung SDI forgalmához képest, amely 10 százalékkal visszaesett.
  • Európai szereplő nincs a globálisan is jelentős akkugyártók között, és most nem néz ki úgy, hogy a nagy reményekkel induló svéd Northvolt odakerül, ugyanis a cég Svédországban is csődvédelmet kért.

Mi várható? Az előrejelzések alapján globálisan a tavalyinál idén erősebb év jöhet a járműipari forgalomban, az S&P Global Mobility 2025-ben 1,7, az Economist Intelligence Unit (EIU) szerint 2,3 százalékos növekedés lesz a világpiacon.

  • Európában például kifejezetten a villanyautók felfutása tesz majd hozzá leginkább a fellendüléshez az EIU szerint, ami az akkumulátorgyártásnak is kedvezne.
  • Az új villanyautók európai forgalma 2025 januárjában jelentősen, 34 százalékkal nőtt, miközben a teljes forgalom csaknem 3 százalékkal visszaesett az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) statisztikái szerint.
  • A debreceni CATL-üzem a tervek szerint 2025 folyamán fokozatosan futtatja fel a termelését. Úgy tűnik, jelenleg ez az egyetlen esélye a hazai akkugyártásnak arra, hogy kikászálódjon a válságból, a CATL ugyanis tavaly 32 százalékos éves szintű növekedéssel a második legdinamikusabb akkugyártó volt globálisan a BYD után.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA CATL konkurensének szánták, iszonyatosan nagy bukás lett belőleAz életben maradásért harcol a világverő tervekkel induló európai akkugyártó startup, a Northvolt, ami jól mutatja, milyen nehéz betörni az ágazatba.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa így folytatja, csak összeszerelő üzem marad az EU az akkugyártásbanÚgy kapnak akkumulátoros beruházások több százmillió eurónyi támogatásokat, hogy nem járulnak hozzá az európai ipar megerősödéséhez.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon termelő akkugyártók rovására növelte piaci részesedését a CATLA cég árbevétele először csökkent tavaly a megalapítása óta, de még így is nőtt a piaci részesedése az itthon termelő koreai versenytársaival szemben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat akkumulátor akkumulátorgyártás járműipar northvolt sk on Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Vámosi Ágoston
2025. április 20. 15:55 Vállalat

Venni mindenhol lehet angolul, de eladással próbálkozni csak helyi nyelven érdemes

A nyelvtudás és a szimpátia a két legfontosabb tényező, amikor egy kis- vagy középvállalkozás exportra kezd termelni.

Vámosi Ágoston
2025. április 19. 11:55 Vállalat

Még ott is papíroznak, ahol ma már az Excel is kevés

Attól még emberközpotúak maradhatnak a kisvállalatok, hogy adat-alapon vezetik a céget.

Fontos

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 17:07 Pénz

Inflációval számolva is új történelmi csúcsra kergette az aranyat Trump

Sorra dönti a rekordokat az arany árfolyama, immár az inflációval számolva is; a nemesfém a dollár antipénzeként működik.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.