Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2025. március 5. 10:30 Vállalat, Világ

Trump a vámokkal épp adott még egy gyomrost a megroggyant magyar autóiparnak

Életbe lépett az Egyesült Államokban a kanadai és mexikói árukra, így az ott gyártott autókra is vonatkozó 25 százalékos vámtétel, a kínai importra pedig 20 százalékos terhet vetettek ki – írta a Reuters.

Miért fontos ez? Az amerikai piacra eddig Mexikóban gyártott európai autók hirtelen megdrágulnak, ami visszavetheti a keresletet és/vagy csökkentheti a gyártók profitját, ez pedig hatással lehet a magyar gazdaságra is.

Számokban: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett részletes adatai szerint a magyar GDP mindössze 0,6 százalékkal nőtt tavaly, és az értéket többek között az húzta le, hogy a talán legfontosabb ipari ágazat, a járműgyártás volumene 9 százalékkal esett vissza. Az akkugyártás decemberben éves szinten 51 százalékos zuhanásban volt.

Felülnézet: közvetlenül a mexikói termékekre kivetett vámok nem befolyásolják a magyar termelést, de ahogy például Virovácz Péter, az ING elemzője mondja, ha emiatt eltűnik a cégek profitjának egy része, akkor háttérbe szorulhat a magyar leányvállalatok fejlesztése is.

  • A magyar autógyárak közül leginkább az Audi szenvedheti meg a történteket, hiszen a Volkswagen csoportnak jelentős mexikói termelése van, onnan látja el az Egyesült Államokat. A Mercedes és a BMW sokkal kevésbé érintett.
  • Rövid távon a német gyártóknak árat kell emelniük az Egyesült Államokban, meg kell próbálniuk az amerikai vevőkre hárítani a terhet. Minél nagyobb értékű egy autó, ez annál könnyebb lehet, a vastagabb pénztárcájú vevők jobban kifizetik a magasabb árakat. Ám ha ez nem lesz ennyire zökkenőmenets, akkor a profit arányának kell csökkennie.
  • Igazán nagy bajba például a jellemzően az olcsóbb szegmensben versenyző Stellantis csoport kerülhet.

Alulnézet: mivel a magyarországi gyártás jóval olcsóbb, mint a németországi, drasztikus leépítésektől valószínűleg nem nálunk kell tartani, a potenciális fejlesztéseket azonban jó időre stoppolhatja, ha a német konszerneknek máshova kell koncentrálni a befektetéseiket.

  • A középtávú megoldás ugyanis az lehet, ha például a Volkswagen beviszi a gyártást az Egyesült Államokba, de ebben az esetben erre rengeteg forrást kell fordítani.

Tágabb kontextus: bár Magyarország helyzetét javítja, hogy nálunk jellemzően a drágább német autók készülnek, amelyek értékesítése válságállóbb, de a GDP-adatok is arra utalnak, hogy először kell szembenéznünk akkora globális visszaeséssel, amelyben már a prémium autók értékesítése sem stabil.

  • A német autóipart ugyanis messze nem csak az amerikai vám érinti kedvezőtlenül, hanem általánosságban az elektromos hajtásra való átállás költsége, lassúsága és utóbbi időben a megakadása, emellett az olcsó kínai konkurencia megerősödése, és az egyre szigorúbb európai környezetvédelmi normáknak való megfelelési kényszer. Nem véletlen, hogy Trump vámjainak előestéjén az Európai Unió utóbbit jelentősen lazította.

Mi várható? A Trump-hatásnak vélhetően még messze nincs vége, hiszen továbbra is a levegőben lóg, hogy az Egyesült Államok minden Európában gyártott autóra magas vámot vet ki, és erre az unió ellenintézkedésekkel válaszolhat. Ez is csak közvetve érinti Magyarországot, de a német iparnak való nagy kitettség miatt komoly hatása is lehet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKitérne az új vámcsapások elől az EU, de nem biztos, hogy sikerülA lengyel miniszterelnök szerint a vámháború buta és szükségtelen, de lehet, hogy mégsem sikerül elkerülni az Egyesült Államokkal szemben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFontosabbá válik a kecskeméti gyár a MercedesnekAmikor spórolni kell, akkor a Németországnál olcsóbb gyártóhelyszínek kerülnek előtérbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA 2025-ös kibocsátási célokat is fellazítaná az EU az autóipari lobbi kérésének megfelelőenLekerült a teher az európai autógyártók válláról, hogy az olcsó elektromos modelljeiket még idén piacra dobják. Azok a gyártók nem örülnek, amik a szabályozást figyelembe véve fejlesztettek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ autó autóipar Donald Trump gdp Mexikó vám Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. április 20. 15:55 Vállalat

Venni mindenhol lehet angolul, de eladással próbálkozni csak helyi nyelven érdemes

A nyelvtudás és a szimpátia a két legfontosabb tényező, amikor egy kis- vagy középvállalkozás exportra kezd termelni.

Vámosi Ágoston
2025. április 19. 11:55 Vállalat

Még ott is papíroznak, ahol ma már az Excel is kevés

Attól még emberközpotúak maradhatnak a kisvállalatok, hogy adat-alapon vezetik a céget.

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 17:07 Pénz

Inflációval számolva is új történelmi csúcsra kergette az aranyat Trump

Sorra dönti a rekordokat az arany árfolyama, immár az inflációval számolva is; a nemesfém a dollár antipénzeként működik.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Bucsky Péter
2025. április 21. 05:50 Közélet

Egy egész szakmára rossz fényt vet a jegybanki alapítványok botránya

Ha a könyvvizsgálón múlik, talán sosem derül ki a baj. Ez azért is rossz jel, mert a magántőkealapok ezermilliárdjainak egy része szintén állami vagyon.