Hírlevél feliratkozás
Vámosi Ágoston
2025. február 20. 10:25 Vállalat, Világ

Nem biztos, hogy Európában jót tett a Teslának Elon Musk politikai szereplése

Rosszabbul teljesít a Tesla Európában az e-autó piac általános visszaesésénél, és a cég részvényei sem szárnyalnak, mindez pedig egybeesik Elon Musk nyíltabb politikai szerepvállalásával.

Előzmények: az elmúlt időszakban Musk kiállt a bebörtönzött brit iszlámellenes aktivista, Tommy Robinson mellett, és nyíltan támogatja a bevándorlásellenes Reform UK pártot is.

  • A német szélsőjobboldali AfD mellett számos alkalommal letette a voksát, a pártot az ország utolsó reménysugarának nevezte, és videohívásban is bejelentkezett a kampányrendezvényén.
  • Donald Trump beiktatásán az ellentmondásosan értelmezhető karlengetésével hívta fel magára a figyelmet.

Számokban: Eközben Spanyolországban januárban mindössze 269 Teslát sikerült eladni, ami 75,4 százalékos visszaesést jelent éves szinten. Franciaországban 63,4, Németországban 59,5, az Egyesült Királyságban pedig 12  százalékkal estek vissza az eladások.

  • Magyarországon az eladások alapján nincs az első tízben a Tesla a Datahouse 2025 januári adatai szerint.

Tágabb kontextus: az elektromos autók iránti kereslet általában is visszaesett Európában, de a Tesla piaci térvesztése az átlagosnál is nagyobb. Az Európai Unió magas vámot vetett ki a kínai elektrmos autókra, de a Tesla térvesztése még így is nagyon jól jön az olcsóbb kínai elektromosautó-gyártóknak. A BYD például az Egyesült Királyságban 550 százalékos növekedést ért el.

A Tesla részvényesei is izgalmas időszakokat élnek meg, amióta Musk politikai szereplései felerősödtek. A papírok ugyan hosszabb időtávot visszanézve nem állnak nagyon rosszul, de például tavaly decemberben még 480 dollár közelében volt az értékük, február 11-ére viszont 328,5-re esett vissza, majd lassú korrekcióba kezdett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Tesla lehagyta a Volkswagent, már több elektromos autót vesznek a németek, mint hagyományostMost először nem a nagy német márkák valamelyik típusából adták el a legtöbbet Németországban, hanem a Tesla Model Y-ból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem biztos, hogy jó ötlet megvámolni a kínai autókat EurópábanKína az európai autógyártók harmadik legfontosabb külpiaca, de veszélybe kerülhet az elérése, ha vámháború bontakozik ki a két térség között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ afd autópiac elon musk Franciaország karlendítés németország részvény Spanyolország tesla újautó Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.