Népszerű magyar játékboltlánc tűnt fel a legnagyobb adótartozók listáján
Felkerült a tartósan – tehát legalább 180 napja – 100 millió forint feletti adótartozással rendelkező cégek listájára a Galaxy Játékáruház Kft.
Az adóhatóság a napokban frissítette a listát a december végi adatokkal, ezen tűnt fel a játékkereskedő cég. A vállalat szeptember végén még nem szerepelt a negyedévente frissülő dokumentumban.
Előzmények: a Galaxy korábban kiterjedt áruházláncot üzemeltetett: négy budapesti bevásárlóközpont mellett volt üzlete Győrben, Érden, Békéscsabán, Miskolcon és Dunakeszin is.
Tavaly azonban a boltok többsége hirtelen bezárt. Jelenleg már csak a Westendben működik egy egységük, az összes többi megszűnt, és 2024 májusa óta a webáruház látogatóit is az „üzletünk technikai okok miatt zárva tart!” felirat fogadja.
Korábban is voltak hírek arról, hogy a Galaxynak a NAV-val gyűlt meg a gondja, ezt azonban akkor még senki nem erősítette meg. Most azonban egyértelművé vált, hogy komoly adótartozást halmozott fel a cég.
A tartozás pontos mértéke és oka sem ismert, és erre vonatkozó kérdéseinkre a cég nem is reagált. Tavaly a pletykák be nem jelentett alkalmazottakról szóltak, ám a vállalat a NAV „alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók” listáján nem szerepel.
Számokban: a Galaxy fontos szereplője volt a játékpiacnak. A cégnek 2017-től volt érdemi árbevétele, és ezt követően minden évben milliárdos forgalmat és néhány 10 millió forintos profitot mutatott ki.
Az 100 milliós nagyságrendű adótartozás különösen utóbbi fényében érdekes. A cég egyébként nem áll felszámolás alatt, igaz, a NAV tavaly júniusban végrehajtást rendelt el a társasággal szemben, és a vállalat a 2023-as évéről sem adott már le beszámolót.
Felülnézet: a játékpiacon nem ritkák a hasonló visszaélések, máskor is elfordult már, hogy az adóhatóság lecsapott egy-egy üzletre.
Legutóbb tavaly szeptemberszámolt be a NAV arról, hogy pénzügyőrei közel húszezer hamis játékot találtak egy budapesti üzlet titkos raktárában, amelyről a boltvezető azt állította, maga sem tudja, mit rejt.
Emellett az adóhatóság rendszeresen árverez el játékokat is. Tavaly októberben 17 millió forint értékben hirdettek meg különböző mesefigurákat, társasjátékokat, kirakókat, és jelenleg is közel 180 tétel szerepel a játékok között a NAV elektronikus árverési felületén.
Ráébredtek, hogy sokkal lassabban csökken a jachtok értéke, mint amivel eddig számoltak. Közben az ötvenméteres luxushajójukat senkinek nem tudják eladni.