Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. augusztus 14. 12:55 Adat, Vállalat

A visszavont engedély ellenére nem vett vissza a gödi akkugyár a friss adatok szerint

Leginkább a villamos berendezés gyártásában esett vissza az ipari termelés júniusban, ami rossz hír, mert az akkumulátorgyártást is magába foglaló ágazat egyre fontosabb része a magyar gazdaságnak.

  • Az egy év alatt bekövetkező 23 százalékos visszaesés nagyon jelentős, de rövidebb bázisú adatok szerint aligha volt gyakorlati hatása annak, hogy felfüggesztették a Samsung gödi gyárának környezethasználati engedélyét.

Előzmények: áprilisban ideiglenesen hatálytalanította a gödi Samsung SDI Zrt. környezethasználati engedélyét a Budapest Környéki Törvényszék a Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület keresete alapján. A végzés következtében az illetékes hatóságnak le kellett volna állítani a gyártást a szervezet szerint.

  • A Pest Vármegyei Kormányhivatal a gyár működésének felfüggesztése helyett csak azon tevékenységek korlátozását látta indokoltnak, amelyekhez egységes környezethasználati engedély szükséges. A Samsung korábban is ezen engedély nélkül működtette az üzemet, hiszen csak a gyár megnyitása után évekkel, 2023-ban kötelezték annak megszerzésére.

Számokban: ahhoz képest, hogy az engedélyben szereplő 115 MWth-s hőtermelés helyett a kormányhivatali jogértelmezés szerint legfeljebb 50 MWth hőteljesítménnyel működhetnek a Samsung kazánjai – vagyis a korábban engedélyezett hő kevesebb mint felét termelheti az üzem –, havi alapon az alág júniusi termelési adata nem alakult rosszul.

  • Mint az alábbi (a termelést fix bázison mutató) grafikonon látható, az április majdnem a mélypontja volt az alágazat kibocsátásának, ehhez képest nem jöhetett volna felpattanás júniusban durva gödi termelési korlátozás mellett.
  • Három akkugyár termel ugyanis jelenleg Magyarországon, ezek a gödi Samsung és az SK komáromi, illetve iváncsai üzemei. Az SK helyzetéről mostanában nem sok jót hallani, Iváncsán még el sem kezdődött az érdemi munka, a vállalat tehát aligha léphetett a Samsung helyébe, ha ott a felfüggesztett engedély miatt jelentősen visszaesett volna a termelés.

Alulnézet: ez egybevág Csárdi Antal LMP-s parlamenti képviselő meglátásával, aki szerint változatlan műszakszámmal megy a termelés a Samsung SDI gyárában. Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet vezetője szintén nem tudott pár napja érdemi termeléskorlátozásról.

  • Hivatalos információ azonban nem volt erről, ezért érdekes az akkumulátorgyártást magában foglaló alágazat májusi és júniusi termelési adata.

Tágabb kontextus: reménysugár a Portfolio szerint, hogy hosszú lejtmenet után júniusban az egy hónappal korábbihoz képest növekedett az alág termelési indexe, és az még mindig közel harmadával magasabb, mint 2021-ben volt. A kilátásokat azonban árnyalják az elektromos autók európai piacáról érkező közelmúltbeli rossz hírek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz egész magyar gazdaság megérzi, ha le kell állnia a gödi akkugyárnakKomoly gazdasági érdekekkel állnak szemben a civilek jogos környezetvédelmi aggályai, ezért hatalmas tétje van a másodfokú bírósági döntésnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottságA hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy kár, hogy nem Kínába szállítanak a magyar akkugyárakNoha az autópiac egésze gyengélkedik, az elektromos autók iránt egyre nő a kereslet Kínában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat akkumulátorgyártás akkumulátoripar ipari termelés samsung sdi Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Stubnya Bence
2025. május 13. 05:50 Közélet, Vállalat

Magyar beszállítókat és fejlesztést ígér a BYD Szegedre, de induláskor még az összeszerelés lesz a fókusz

A szegedi beruházás munkaerőpiaci előnyei az országon kívül csapódnak le, a magyar beszállítók megjelenése és a helyi k+f csak évek múlva jön szóba.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.