Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. július 2. 16:34 Vállalat, Világ

Megint káosz van a konténerszállításban, és ez megint meglökheti az inflációt

Meredeken emelkedik a konténerek tengeri szállításának költsége, és ez elkerülhetetlenül felfelé fogja nyomni az inflációt Európában és Amerikában is.

Miért fontos ez? A koronavírus-járvány után óriási konténerhiány volt, az árak kilőttek, és több más tényezővel együtt ez is okozója volt annak az inflációs hullámnak, amelyet a sérülékeny magyar gazdaság a legkevésbé tudott az EU-ban csillapítani.

Háttér: a vörös-tengeri útvonalat a jemeni húszik támadásai miatt a nemzetközi hajóforgalom kénytelen elkerülni Afrika felé, a szállítási költségek és idők nőnek, utóbbi miatt ismét konténerhiány, illetve súlyos logisztikai problémák léptek fel.

Számokban: a járvány után egy 40 lábas konténer szállításáért akár 20 ezer dollárt is fizetni kellett, a helyzet normalizálódása után 4 ezer dollárra csökkent a díj, ám most ismét 10-11 ezer dollár fölé emelkedett – áll a magyar Trans-Sped értékelésében.

  • Korábban a Vörös-tengeren keresztül zajlott a világ konténerforgalmának 30 százaléka, az Economist adatai szerint ennek 90 százalékát mára elterelték, vagyis az útvonalat lényegében nem használják.

Tágabb kontextus: a vörös-tengeri helyzet mellett a problémát tetézi, hogy

  • az amerikai és nyugat-európai kereskedők június helyett már májusban elkezdtek készülni a karácsonyi szezonra, mert nagy keresletet várnak;
  • sokan sietnek készletezni, mert a fenyegető kereskedelmi háború miatt büntetővámokra számítanak;
  • a súlyos konténerhiány miatt a nagy kikötőkben a szokásosnál sokkal lassabban lehet fel- és lerakodni, Szingapúrnál a kikötésre váró hajók 60 százaléka vesztegel, akár hetekig vár a sorára.
  • A konténer-és hajógyártás nem tud elég gyorsan reagálni a változásokra. Mire a világjárvány után legyártottak és használatba vettek rengeteg új konténert, már túlkínálat kezdett kialakulni, most azonban ismét hiány van.

Mi várható? A Trans-Sped elemzése szerint

  • a helyzet 0,7-0,8 százalékkal hajtja fel a globális inflációt;
  • a gyártó- és kereskedőcégek új beszerzési forrásokat és megbízhatóbb szállítási módokat keresnek;
  • sokan felhagynak a Just in Time (minimális készletezés melletti gyártási) stratégiával;
  • nagy értékű termékeknél a szállítási díjak növekedése jobban kivédhető, kisebb értékű árucsoportoknál azonban a termék kereskedelmének vagy termelésének felfüggesztése, átszervezése mellett kell dönteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÁllamcsődöket okozhat a vörös-tengeri válságA jemeni húszik hajók elleni támadásai gazdasági hatásairól szóló elemzések általában a logisztikai és inflációs hatásokra összpontosítanak, a térség országai számára azonban ennél sokkal nagyobbak a tétek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKínának elege lett, véget vetne a vörös-tengeri káosznakA világ legnagyobb exportőrét zavarják a kereskedelmi hajók elleni támadások, a húszikat felfegyverző Iránon keresztül próbál változást elérni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ hajózás infláció kereskedelem konténer logisztika tengerhajózás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. május 16. 05:50 Vállalat

Veronai operaelőadással és Lego-készlettel indult, milliárdos céget épített

Somogyi Zsoltnak parkolási válllalkozása van, de ha teheti, ő nem jár autóval. A Parkl regionális terjeszkedésbe fogott.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 19. 17:21 Pénz, Világ

Most örül a piac, de ördögi körbe kerülhet a román gazdaság

Többkörös megszorításra lehet szükség Romániában, miután az elmúlt években a túlköltekezés hajtotta a gazdaságot. Új kormány júniusra várható.

Stubnya Bence
2025. május 19. 13:17 Adat

Pont a távmunka hazai megugrása után döntött a Mol a home office teljes visszavonása mellett

Csaknem 30 ezer fővel nőtt az év elején a rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában dolgozó magyarok aránya.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.