Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. május 30. 16:20 Adat, Vállalat

Megduplázta árbevételét a Mészáros Lőrinctől megvásárolt állami szénerőmű

Két év alatt több mint duplájára nőtt a Mátrai Erőmű Zrt. árbevétele. A társaság nem állít elő több villamosenergiát, mint korábban, sőt még csökkent is a termelése, de az áramot – az energiaválságnak hála – sokkal drágábban tudja értékesíteni.

Mi történt? A 2023-as évét is nyereséggel zárta az ország egyetlen szenes erőművét üzemeltető Mátrai Erőmű Zrt. A profithoz azonban ezúttal nem kellett több tízmilliárdos támogatás, mint az elmúlt években.

  • Az erőmű ugyanis úgy tudta jelentősen növelni árbevételét, hogy az elmúlt években megszokottnál jóval kevesebbet termelt és értékesített. Ez pedig kevesebb felhasznált szenet és kevesebb kibocsátott szén-dioxidot, azaz alacsonyabb költségeket is jelentett.

Számokban: a Mátrai Erőmű Zrt. árbevétele 2023-ban meghaladta a 150 milliárd forintot, ami 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a 2021-es szintnek pedig több mint a duplája.

  • A vállalat úgy tudta növelni forgalmát, hogy jóval kevesebb áramot állított elő, mint az elmúlt években. A tavalyi termelés 2827 gigawattóra volt, durván ötödével kevesebb, mint a megelőző két esztendőben. Az értékesítés is hasonló mértékben esett.
  • A kevesebb termelés alacsonyabb költségeket is jelentett. Ez különösen a szén-dioxid-kibocsátás esetében volt szembetűnő: a vállalat tavaly 18,4 milliárd forinttal kevesebb ráfordítást számolt el CO2-kvótára, mint egy évvel korábban.
  • A jelentősen növekvő árbevétel és helyenként csökkenő költségek ellenére a cég nyeresége kevesebb, mint felére, 1,5 milliárd forintra esett. Ennek magyarázata az, hogy míg 2021-ben közel 41, tavaly pedig több mint 55 milliárd forintnyi támogatást kapott, ezúttal kevesebb mint 10 milliárd forint folyt be ilyen formában.

Felülnézet: az erőmű bevételének növekedését elég egyértelműen az energiaválság hatására elszálló villamosenergia-árak okozták. Más kérdés, hogy a vállalat árbevétele nem egyből követte le a (tőzsdei) árak változását, amiben szerepet játszhat, hogy a legnagyobb vevője az – erőműhöz hasonlóan az állami MVM-csoporthoz tartozó – MVM Partner Zrt.

  • A szenes erőmű így összességében a gázárak emelkedésén nyert sokat. A válságidőszakban ugyanis az áram árát is a gáz drágulása hajtotta fel azzal, hogy az ilyen tüzelőanyagot égető erőművek elszálló költségei határozták meg az árakat a piacon.

Miért fontos ez? A Mátrai Erőmű többségi részesedését 2020 elején vásárolta meg az MVM Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől 17,44 milliárd forintért, de az ügylet összesen nagyjából 44 milliárd forintba került az államnak.

  • 2018-ban a vállalat még 8 milliárdos osztalékot fizetett Mészároséknak, akik később az erőmű bezárását helyezték kilátásba, Orbán Viktor szerint ezért kellett megvásárolnia a létesítményt az államnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKozmetikázhatják a tízmilliárdos veszteséget, amit Mészáros Lőrinctől vállalt át az államHatalmasat fordult idén az energiaszektor, és ennek köszönhetően nyár végén elkezdhetett nyereséget termelni az évek óta veszteséges Mátrai Erőmű.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz állam 43 milliárdos veszteséget vállalt át Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőmű megvásárlásávalA 2019-es 5,9 milliárd forintos mínusz után 2020-ban 42,7 milliárd forintra duzzadt tavalyra az állami MVM új erőművének vesztesége.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormánynak lett volna eszköze Mészáros Lőrincék fenyegetésével szemben, de nem élt veleCsak Mészárosék befektetésének értéke csökkent volna, különben mindenki jól jár, ha a kormány él a jogaival.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFejenként 21 milliót ért Orbán Viktornak kétezer ember, vagy 44 milliárdot egyetlen egyTöbb mint négy évig lehetett volna fizetni a Mátrai Erőmű összes dolgozójának bérét abból az összegből, amit az MVM a létesítmény megvásárlására szánt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOrbán Viktor megpróbálta megindokolni, miért vesszük meg Mészárosék erőművét, de nem sikerültOrbán több részből álló magyarázata, ha szigorúak vagyunk vele, akkor szakmai szempontból szinte teljes egészében értelmetlen volt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat energiaválság Mátrai Erőmű szénerőmű Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 15:00 Adat, Élet

Kettészakította az országot a minimálbér-emelés és a bevásárlóturizmus

Durván 70 milliárd forinttal többet hagytak a vásárlók a boltokban, mint egy éve, de a növekedés keleten volt jóval nagyobb ütemű.

Fontos

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.