Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. április 3. 14:44 Vállalat, Világ

Megsarcolja az orosz állam azokat a cégeket, akik ki akarnak vonulni az országból

Egy a közelmúltban életbe lépett szabály szerint minden olyan nyugati vállalatnak, amely el akarja adni oroszországi érdekeltségét, be kell fizetnie a tranzakció értékének tíz százalékát az orosz költségvetésbe – írta meg a Financial Times.

Eddig a cégek választhattak, hogy önkéntesen befizetik az ügylet értékének tizedét a büdzsébe, vagy elfogadják, hogy az egész összeghez akár csak évekkel később jutnak hozzá. A bizonytalanság miatt számos vállalat választotta az előbbi verziót, még azzal a reputációs kockázattal együtt is, hogy rájuk lehetett fogni: önkéntesen finanszírozzák az Ukrajna ellen hadat viselő orosz államot.

Az új szabály értelmében a választási lehetőség megszűnik: mindenképpen be kell fizetni az eladásból befolyt bevétel tizedét, amit egy a lapnak nyilatkozó tanácsadó kisajátításnak minősített.

A döntés több száz olyan nyugati vállalatot érint, amely a kivonulást fontolgatja Oroszországból, de még nem tette ezt meg. Egy a lap által idézett felmérés szerint a háború kitörésekor 1400 külföldi tulajdonú vállalatnak volt legalább 5 millió dollár bevétele Oroszországban, és ezek közül csak 206 adta el ottani érdekeltségét.

A többiek egy része nem is akar kivonulni, de akadnak olyanok is, amelyek szeretnének, de nem tudnak keresztülvergődni ennek a bürokratikus folyamatán. A Financial Times névtelen forrása szerint körülbelül kétezer vállalat vár az orosz állam jóváhagyására a kivonulásához, ám az ezzel foglalkozó bizottság mindössze

havi háromszor ülésezik, és egyszerre mindössze hét ügyet tekint át.

Az első, a tíz százalékos szabály alá eső kivonuló a norvég Wenaas volt – legalábbis ez az eset került elsőként nyilvánosságra -, amely az orosz Sistemának adta el a szállodáit. A vállalat februári bejelentése szerint az ügylet értéke 203 millió euró lehet, „beleértve az Orosz Föderáció költségvetését illető hozzájárulást”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjra tömött sorokban hagyják el Oroszországot a nagy nyugati cégekAz oroszországi tevékenység felfüggesztésének vagy feladásának első nagy hulláma közvetlenül Ukrajna lerohanása után következett be, de mostanra több olyan szereplőnek is elfogyott a türelme, amely eddig kivárt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem sok jóra számíthatnak az oroszok az iráni szankciós tapasztalatok alapjánDrónokkal és csempészettel igen, mással nem igazán tudja Irán segíteni a szintén erősen szankcionált Oroszországot. A G7 Podcast vendége Dudlák Tamás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDől az állami pénz az orosz vállalatokba, hogy ki tudják váltani a külföldi termékeketBeruházásokkal menekült előre az orosz gazdaság a szankciók következményei elől.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ adó befektetők külföldi befektetők orosz-ukrán háború Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. május 16. 05:50 Vállalat

Veronai operaelőadással és Lego-készlettel indult, milliárdos céget épített

Somogyi Zsoltnak parkolási válllalkozása van, de ha teheti, ő nem jár autóval. A Parkl regionális terjeszkedésbe fogott.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 19. 13:17 Adat

Pont a távmunka hazai megugrása után döntött a Mol a home office teljes visszavonása mellett

Csaknem 30 ezer fővel nőtt az év elején a rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában dolgozó magyarok aránya.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.

Váczi István
2025. május 18. 06:50 Közélet

Valójában szerencséje van a kormánynak a gazdasággal

Legalábbis ahhoz képest, mintha a mostani helyzet fordítottja alakulna ki, száguldó exporttal és beszakadó fogyasztással.