A járvány alatti ellátásproblémák nagyrészt megoldódtak, a jelenség árnyékában azonban alapvetőn alakul át a globális gazdaság – ezt járja körbe egy konkrét példán keresztül a New York Times kiváló podcast-epizódja.
Előzmények: az elmúlt évtizedekben Kína állt a globalizáció központjában. Az olcsó és bőséges munkaerőre alapozva áramlottak a multik Kínába, ahonnan az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően bármit meg lehetett venni.
- Az addig lényegében ingyenesnek tekintett szállítás viszont annyira megdrágult és sérülékenynek bizonyult a járvány alatt, hogy sok nagyvállalat közelebb kezdte hozni a termelést a nagyobb piacokhoz.
Mi változott? A termelés elkezdett átkerülni az USA-hoz és az EU-hoz közelebbi és olcsó munkaerővel rendelkező régiókhoz, mint Mexikó vagy Egyiptom.
- A folyamatnak szerepe lehet az ázsiai akkumulátorgyárak magyarországi terjedésében is.
Alulnézet: a 250 ezres texasi Laredo határátkelőjének áruforgalma már nagyobb, mint a Los Angeles-i kikötőké, miközben a határ túloldalán gigantikus ipari park épül (a képen) az amerikai piac kiszolgálására (videó a parkról).
Felülnézet: míg korábban a nagyobb cégek, például a Walmart, szinte csak olyannal tárgyaltak, aki Kínában gyártatott, most már kizáró ok, hogy egy beszállító Kínában állítson elő mindent.
- Tehát a világ legnagyobb kereskedőcégei erőltetik rá a beszállítóikra a diverzifikációt, így a regionalizációt.
Igen, de: a folyamat azért is tart előrébb Mexikóban, mert valójában már a Trump alatt bevezetett vámokhoz elkezdtek alkalmazkodni kínai cégek.
- A vámok megkerüléséért az egyik Mexikóban terjeszkedő cég előbb Thaiföldön, majd Ukrajnában vett egy gyárat, végül a járvány alatt döntöttek úgy, hogy még közelebb jönnek az USA-hoz.
Következmény: a Mexikóban készített termékeket „Made in Mexico” címkével vámmentesen árulhatják Észak-Amerikában. A globális kereskedelem tehát látszólag regionalizálódik, valójában egy komplexebb folyamatról van.
