Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. március 15. 11:04 Vállalat

A CATL most még „sok mázsás gorilla”, de már készülődnek a kihívói

A – tiltakozások és zavaros engedélyek mellett – Magyarországra is akkumulátorgyártó-kapacitást telepítő kínai óriáscég, a Contemporary Amperex Technology, vagyis a CATL vezető pozíciója jelenleg betonbiztosnak látszik az elektromos járművek akkumulátorainak piacán. Tőlük vásárol például a Tesla, a Ford, a Volkswagen vagy a Hyundai, és a globális piac 37 százalékát tudhatják magukénak. Bevételük tavaly majdnem duplázódott.

A céget zsinórban hatodik évben nevezték a világ legnagyobb akkugyártójának. Ezzel kapcsolatban Hszi Csing-ping kínai elnök egyszerre örömét és aggodalmát is kifejezte: a világ felfigyelt a teljesítményünkre, ugyanakkor a nagyon gyors felfutást földbe állás is követheti, mondta.

Noha a CATL egyszerűen túl nagynak tűnik a trón elveszítéséhez – a Bloomberg összesítése szerint az LG-nek és a BYD-nek 14-14 százalék a globális részesedése, míg a Panasonic-nak 7, az SK-nak és a Samsungnak pedig egyaránt 5 százalék –, ez akár hamis látszatot is teremthet, főleg a kínai-amerikai kapcsolatok feszültté válása idején. (A felsorolt cégek közül az SK-nak Komáromban már működik akkumulátorgyára, míg Iváncsán épül egy másik, a Samsung pedig folyamatosan bővíti a gödi üzemét.)

Ugyanakkor a CATL esetleges pozícióvesztése sem járna a kínai akkumulátorgyártás dominanciájának végével. Maga a BYD is kínai cég, de ambiciózus és gyors fejlődési pályára számító kisebb kínai cégek is jelen vannak a piacon, igaz, egyelőre messze a CATL mögött.

A CALB öt éven belül globális szinten a top háromba szeretne érni, és vannak mások is, például a Gotion Hi-Tech, a Sunwoda Electronic vagy a Farasis Energy Gan Zhou. Ezek a kevésbé ismert gyártók arra készülnek, hogy megnyirbálják a CATL piaci részesedését.

Szakértők szerint a piacon még mindig van hely a CATL mellett további szereplőknek, sőt egy elemzés azzal számol, hogy a CATL részesedése 2030-ra 13 százalékra esik vissza.

Ebben az esetben még mindig a világ legnagyobb akkumulátorgyártója lenne a termelési kapacitás alapján, de már nem egy 800 fontos gorilla

– fogalmazott a Bloombergnek egy iparági elemző, a saját területén messze kimagasló szereplőre utaló angol szólással élve. (Ami egyébként túlzás, mert ilyen, mintegy 360 kilogrammnak megfelelő súlyra még fogságban sem híznak a gorillák.)

A folyamatot az is hajtja, hogy maguk az autógyártók is abban érdekeltek, hogy több gyártó versenyezzen az ellátásért, és egyik se kerüljön monopolközeli helyzetbe.

Egy másik előrejelzés azt is megmutatja, hogy hiába esne vissza a CATL részesedése, 2030-ra a világ tíz legnagyobb akkugyártójából kilenc kínai lehet. Az egyik legnagyobb növekedést az egyelőre kevésbé ismert és per pillanat még tényleges gyártás nélküli Cornex New Energytől várják a szakértők.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország az akkumulátorgyártásban is az olcsó munkaerőre és erőforrásokra építHogy futott fel itthon az akkugyártás? Milyen hatása van ennek az ország világgazdasági pozíciójára és a munkaerőpiacára? A G7 Podcast vendége Czirfusz Márton.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat akkumulátor akkumulátorgyár akkumulátorgyártás catl samsung sdi sk Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Avatar
2023. december 4. 16:22 Közélet

Az MVM innovációja miatt ugrott meg az átalányt fizető gázfogyasztók számlája

Számos átalány fizetést/egyenletes részszámlázást választó háztartás nem érti, miért kaptak kiugró összegű számlákat a 2023-24 első hónapjaiban, miközben várható fogyasztásuk, a számláikban szereplő átalány mennyisége nem nő, esetleg még csökken is.