Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2023. február 20. 14:02 Vállalat

Magyarországon is elindítja olcsó autóbérlő szolgáltatását a horvát Carwiz

Új szereplő érkezik a hazai autóbérlős piacra, a néhány év alatt komoly nemzetközi jelenlétet elért Carwiz hamarosan a magyar közönség számára is elindítja a szolgáltatását – írják a cég honlapján.  

A cég franchise-rendszerben működik, itthon a Fábián Automotive-vel lép partnerségre, akik 1991 óta foglalkoznak autókereskedéssel, illetve bérbe is adnak gépjárműveket, mostantól pedig a Carwiz üzleti modelljét használják ehhez.

A horvát cég az elmúlt két évben több mint 20 új partneri megállapodást kötött, legutóbbit a múlt hónapban, Szlovéniában.

A cég honlapján azt írják, Magyarország azért vonzó terep, mert rengeteg a turista, a Fábián Automobile pedig régi, stabilan működő cég, és van akkora hálózatuk, hogy azzal stabilan ki tudják szolgálni az ügyfeleket.

A Carwizt 2017-ben alapította a horvát Krešimir Dobrilović, akinek 20 éves tapasztalata van az autóbérlési üzletágban. Az üzleti modell egyaránt épít a magánszereplők és a cégek megrendeléseire. Az autóflottájuk széles, a kis személyautóktól a luxusjárművekig és kisbuszokig bezárólag sok modell található a kínálatban.

A cég honlapján Magyarország még nem szerepel a válaszható országok között. Horvátországban a legolcsóbban bérelhető személyautó a Fiat 500-as, ami a választott időintervallumtől függően akár már napi 12 eurótól elérhető, a Mercedes-Benz V-osztályos, 7+1 fős buszlimuzinért ugyanerre az intervallumra napi 120 eurót kérnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autóbérlés carwiz közlekedés Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.