Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 2. 14:53 Élet, Vállalat

Üres polcokhoz vezetett az árháború a gyártók és egyes német boltláncok között

A korábbi években sem ment ritkaságszámba, hogy olyan keményen alkudoztak egyes német kiskereskedelmi láncok és beszállítóik, hogy az utóbbiak termékeit levették a polcokról, de most ez a konfliktus még élesebb lett.

Nemrég írtunk arról, hogy Lionel Souque, a többek között a Penny-t is magába foglaló Rewe csoport vezérigazgatója szerint egyes gyártók jóval nagyobb mértékben igyekeznek árat emelni a költségek növekedéséhez képest, vagyis az inflációt kihasználva akarják javítani a nyereségüket. Ennek azonban a lánc gátat akar szabni, és ezzel nincs egyedül Németországban, az ebből kialakuló konfliktus miatt pedig jól ismert márkák tűntek el a boltok polcairól, időnként szemmel látható ürességet hagyva maguk után.

A Rewe csoport üzleteiben nincs például Kellogg’s gabonapehely, Jacobs kávé, Mars édességek vagy éppen Whiskas macskaeledelek. Az Edekánál a Mars mellett nincs Coca Cola, Fanta és Sprite, az Aldiból a Pepsi termékei tűntek el, míg a Kauflandban a Ritter Sportot keresik hiába a vásárlók – írja a német sajtó.

A dolog hátterét ezúttal is a Rewe vezérigazgatója világította meg: „ellenőrizzük, hogy az áremelés indokolt-e, és ha nem, akkor nem fogadjuk el”. Ezt konkrétan a Mars termékeivel kapcsolatban mondta, de a Pepsivel is volt összezördülés, a Rockstar nevű energiaital miatt, amelynél nem fogadta el a lánc a „hihetetlen” mértékű áremelést. „Egyébként őszintén szólva kinek kell a Rockstar? Van épp elég más energiaital is” – szúrt még oda Lionel Souque.

Érdekes módon a konfliktusok egy része abból származik, hogy a lánc szerint az alapanyagok árának esése miatt egyes termékeknél már árcsökkentés lenne indokolt, de a gyártók ezt nem akarják elfogadni. A Rewe átlagosan egy eurós csökkentést akart keresztülverni a Nestlén a Thomy termékcsaládnál, és miután a gyártó ezt nem fogadta el, nem rendelt belőle többet. „Senki sem teheti meg, hogy ha korábban az alapanyagok árának emelkedése miatt árat emelt, akkor nem viszi azt le, amikor már olcsóbb lett az alapanyag” – jegyezte meg Lionel Souque.

A vezérigazgató szerint a legtöbb gond a nagy nemzetközi csoportokkal van, a német beszállítókkal szinte minden esetben meg tudnak egyezni. „Azt gondolják, hogy nem keresnek eleget Németországban” – mondta erről Souque, de a magyarázat valószínűleg inkább az, hogy nekik van megfelelő pénzügyi tűrőképességük ahhoz, hogy akár (átmeneti) szakításig vigyék a vitákat a jelentős német kiskereskedelmi láncokkal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiközben Európa-szerte enyhül az infláció, nálunk még javában nőUgyan nem teljesen egyedülálló a magyar emelkedés, de egyre inkább a kivételek közé tartozik, főleg a nagy mértéke miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy gyanús példa arra, hogy jobban emelik az árakat a gyártók, mert most mindent lenyel a vásárlóA Penny anyavállalatának német vezetője nyíltan nekiment egyes beszállítóknak, mert azok nagyobb áremelést kérnek a saját termékeikre, mint a saját márkásokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKidobta a Nestlé termékeit a legnagyobb német szupermarketláncKereskedelmi háború zajlik a végletekig kiélezett kiskereskedelmi piacon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat áremelés élelmiszer-infláció infláció Penny Rewe Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.