Hírlevél feliratkozás
László Pál
2022. október 27. 15:17 Podcast, Vállalat

A 35 százalékos díjnövekedésnél az irodabérlők már megkérdezik, hogy mi van most

Beütött az áremelkedés az irodapiacon is, sokan az elmúlt hetekben szembesültek azzal, hogy a havi üzemeltetési költség a korábbi 4-4,5 euróról 8-9, sőt 12 euróra emelkedett négyzetméterenként. Ez a vártnál nagyobb növekedés a szakértők szerint, de egyben szükségszerű is.

Pál Tamás, a JLL Magyarország  kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalat senior üzletfejlesztési igazgatója és Décsi Gábor, a létesítménygazdálkodással foglalkozó Dome Group Hungary vezérigazgatója voltak a G7 beszélgetések podcast vendégei. Az adást ide kattintva vagy bármely podcastlejátszóban meghallgatható:

2019-ig viszonylag könnyű helyzetben volt az ingatlanszolgáltatási szektor, csökkenő energiaárak, kiegyensúlyozott forintárfolyam ellensúlyozta a 2015-től beindult bérinflációt. Ez a trend 2019-től megfordult, elkezdett gyengülni a forint, és a megugró energiaárak miatt forintalapon számolva a korábbi többszöröse lett a rezsi mostanra.

Idén tavasszal azt jelezték előre a bérbeadók, hogy 2022 végén érkezik el az az időszak, amikor majd nehéz lesz megmagyarázni a bérlőknek ezt az emelkedést. Ehhez képest már októberben eljött a pillanat, amikor a bérlők megkérdezik, hogy mi zajlik most. Erre egyelőre senki nem tudja a választ, mert teljesen új helyzetben vagyunk – mondta Décsi Gábor. Néhány éve egy átlagos irodabérleti díj havi 13-15 euró volt négyzetméterenként, amihez 4 euró üzemeltetési költség és 2 euró rezsi adódott. Ez a 20 euró most akár 30-ra megy fel, a rezsi- és közműköltség növekedése miatt, amivel már muszáj foglalkozni.

Fontos különbség az is a korábbi évekhez képest, hogy régebben jól lehetett tervezni, mert fix ár volt a villamosenergiára és a gázra is. Így egy irodaház fogyasztása nagyon pontosan, akár negyedórás bontásra előre volt tervezhető. Most azonban már hónapok óta nem adnak fix árat a kereskedők, folyamatosan, akár negyedóránként változik az energiaköltség, amivel lehetetlen előre dolgozni.

Emellett fontos hosszútávú trend, hogy az iroda már nemcsak szigorúan vett munkahely, hanem közösségi térré is válik. A home office-ban megtanultuk, hogy dolgozni bárhonnan tudunk, de ideje újraértelmezni, hogy mire való az iroda: egyre inkább a csoportmunka, együtt gondolkozás közösségi tere, egyfajta szociális hely – a munka mellett, de nem kizárólag arra koncentrálva. Itt van egy jelentős fordulat, szemléletváltás a szakértők szerint. Amikor évente több tízezer munkavállalóval csökken a piac, és tényleg harc folyik az irodistákért, már nem lehet csak a bérrel versenyezni. Szolgáltatás is kell, és a szolgáltatás legláthatóbb része az iroda.

Erről  az átalakulásról szól a workplace tanácsadási szolgáltatás, amelynek során átnézik a cég teljes folyamatát, és segítenek átstrukturálni az irodát a jelenlegi és jövőbeni munkavégzéshez. Ez már nem csak ingatlanspecifikus, bőven humántanácsadás, a vállalat szervezeti felépítésének megfelelően, hatékonyabban segítenek használni az irodát: felmérik például, kiket érdemes közel ültetni, hogyan lehet csökkenteni a közlekedést, kiknek szükséges fix napokon találkozni és kiknek nem. Ehhez olyan szinten kell belemenni egy vállalat életébe, amihez elengedhetetlen a bizalom, ez pedig jellemzően megvan a nagy nemzetközi irodapiai tanácsadó cégek felé. Amikor ezek elkezdik az új szolgáltatásokat terjeszteni a piacon, akkor tudnak a helyi innovatív vállalkozások is hozzájuk felzárkózni.

A podcast elkészítését a Jones Lang LaSalle Kft. támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Vállalat Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Bucsky Péter
2024. február 10. 04:38 Podcast

Egy évszázaddal később is kimutathatók az oktatáspolitikai döntések hatásai

A Klebelsberg-korszak általános iskolái jobban ellenálltak a falusi iskolák bezárásának. A népességfogyás miatt ma a kisvárosi gimnáziumok kerültek veszélybe.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.