Egyszerű oka van, hogy a McDonald's-ra nem szállt rá a versenyhivatal, de mi lesz a többiekkel?

Pár évvel ezelőtt egy vidéki vendéglátós éppen azt tervezte, hogy átalakítja az éttermét, amikor az egyik nagy üdítőitalos cég megkereste egy számára kedvező – és tegyük hozzá rögtön: teljes mértékben tisztességes – ajánlattal. Az üzlet lényege az volt, hogy az üdítős cég új felszerelésekkel látja el a vendéglőt, az étterem pedig cserébe vállalja, hogy a következő pár évben egy bizonyos mennyiségű italt biztosan elad a szállító termékeiből.

A kereskedelemben mindennaposak az ehhez hasonló együttműködési szerződések, az italgyártók (üdítő, sör, ásványvíz, gyümölcslé) pedig előszeretettel szerződnek le egy-egy vendéglátóipari egységgel arra, hogy napernyőt, cégtáblát, söralátétet, italhűtőt és hasonló eszközöket adjanak, cserébe pedig általában egy bizonyos volumen értékesítését kérik. Ennél is fontosabb, hogy – természetes módon – az adott volumenekhez sok esetben sávos jellegű beszerzési árkedvezményeket is kínálnak a gyártók. Első látásra nincs ebben semmi különös, hiszen a kereskedelem alaptétele, hogy aki nagyobb mennyiségben ad el, az olcsóbban szerezheti be a terméket.

Kisebb csavar azonban van a történetben: a volument ugyanis meg lehet határozni úgy, hogy az lényegében lefedje az étterem teljes értékesítési kapacitását. A vendéglős jól tudja, hogy körülbelül mennyi sört, ásványvizet és üdítőt ad el egy évben, és ha az árkedvezményért, illetve a márkázott napernyőért cserébe egy ehhez közeli volumen vállalásába megy bele, akkor gyakorlatilag kizárt, hogy más nagyobb gyártó termékét is felvegye a kínálatába. Egy-egy kisebb márka, esetleg egy kézműves gyümölcslé vagy sör persze beleférhet a keretbe, de a nagy piaci szereplők között így már nem lesz verseny az étteremért. Amíg a szerződés tart, addig csak azt a bizonyos kólát és csak azt a bizonyos sört fogja árulni az egység. Hiába jön a konkurens nagy gyártó értékesítője, az üzletről azonnal lepattan, hiszen az kereskedelmi szerződésben áll a versenytársával.

Az Országgyűlés 2020 decemberében úgy módosította a kereskedelmi törvényt, hogy a hasonló kizárólagosságot megtiltotta. A jogszabály 2021. augusztus 1-ig adott haladékot, addig minden érintettnek módosítania kellett a szerződéseit. A Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzi ennek betartását, és most öt piaci szereplőnél vizsgálatot indított.

Az ötből kettő gyorskiszolgáló étteremlánc, a GVH ugyanis azt valószínűsíti, hogy a Kentucky Fried Chicken és a Burger King nem tesz eleget az előírásoknak, és továbbra is kizárólag egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban. Ha megnézzük a két lánc menüjét, akkor rögtön látszik, hogy a monopolgyanú a Burger Kingnél a Coca-Cola, a KFC-nél pedig a Pepsi termékeire vonatkozik (a GVH azonban hangsúlyozza, hogy a vizsgálat megindítása nem jelenti azt, hogy az érintettek valóban megsértik a szabályt, az majd csak a folyamat végén derül ki). A Coca-Cola egyelőre nem kívánt nekünk nyilatkozni az ügyben.

A két kólás-ásványvizes-üdítős óriás mellett a három nagy hazai sörös csoport, a Dreher, a Borsodi és a Heineken gyakorlatát vizsgálja a hivatal. Ezek a cégek a tárgyalóasztal másik oldalán ülnek (nem éttermek), mégis náluk keresik azokat a kereskedelmi szerződéstípusokat, amelyekkel a felek esetleg megszegik a szabályokat. A módosított kereskedelmi törvény ugyanis azt mondja, hogy

a vendéglátóhelyek az italkészleteiknek legfeljebb a 80 százalékát szerezhetik be ugyanattól a gyártótól az egyes italkategóriákban

(sör, üdítő, ásványvíz, gyümölcslé). Ez alól csak egy kivétel van: a vendéglátóhelynek biztosítani kell legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapolt értékesítését.

A versenyhatóság azonban feltételezi, hogy a sörösök még mindig kizárólagos szerződésekkel vannak beágyazva az éttermekbe – és ezt ebben az esetben a gyártók oldaláról próbálja megfogni. A vizsgálatok értelmezéséhez fontos adalék, hogy a kizárólagosság csak akkor szabálytalan, ha a beszállító jelentős piaci erővel rendelkezik, tehát ha például egy étteremben csak egy kis kézműves sörfőzde termékei kaphatóak, az nem problémás, a kis szereplőket így nincs is értelme vizsgálni.

Az éttermek oldalán azonban látványosan hiányzik a McDonald’s, ezért megkérdeztük a GVH-t, hogy a lánc tagjaira miért nem terjed ki a vizsgálat. A hivatal azt mondta nekünk, hogy a Mekire

nem érkezett jogsértésre utaló panasz vagy bejelentés.

A GVH hangsúlyozta, hogy

a versenyfelügyeleti eljárások nem egy ágazat valamennyi (vagy jelentősebb) szereplőjének magatartását vizsgálják általánosságban, hanem konkrét vállalkozások konkrét jogsértést felvető magatartásait.

Vagyis számos olyan, akár jelentős méretű piaci szereplő is lehet, amellyel szemben nem indítottak eljárást, mert ahhoz valakinek kvázi „fel kellene nyomnia” a céget. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a McDonald’s-nál ugyan nagyon meghatározónak látszik, sőt laikus szemmel akár kizárólagosnak is tűnik az egyik nagy üdítőital-gyártó jelenléte, de kétségtelenül kapható egy másiknak a dobozos kiszerelése is. (Ám hogy ez megfelel-e a fent említett 80 százalékos szabálynak, az egyelőre vizsgálat híján nem fog kiderülni).

A magyarországi McDonald’s franchise működését 2019 tavaszán rendezték át, a multinacionális csoport magyarországi helytartója akkor Scheer Sándor, a Fradi-stadiont és a vizes-vb úszóarénáját is építő Market-csoport egyik tulajdonosa, akinek üzlettársa a gyakran csak Orbán Viktor túravezetőjeként emlegetett Garancsi István. A magyarországi McDonald’s-okban elköltött pénz nagy része rajta folyik keresztül, az ügyletről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A kereskedelmi törvény módosítása vélhetően nagyon nem jött jól a nagy italos cégeknek, ám azon felül, hogy piaci rést nyithat a kisebb szereplők terjeszkedése előtt (gondoljunk csak az olyan feltörekvő márkákra, mint például a Csíki Sör, amely ezentúl akár második, de jelentősebb szereplőként is megjelenhet egy-egy nagyágyú mellett), az élelmesebb vendéglősöknek is jó lehetőségeket kínálhat.

Az egyik nagy kólás cégnek a kóláit szeretik jobban az emberek, a jeges teákat és hasonló italokat viszont a másik nagy beszállítótól kedvelik

– mondta egy vendéglős nekünk arra utalva, hogy neki az a legjobb üzlet, ha mindkét cégtől rendel, az egyiktől többségében kólákat, a másiktól viszont jeges teákat.

Ugyanannyi forint hasznot rakok mindkettőre, így nekem teljesen mindegy, melyiket veszi meg a vendég. Ő választhat, én pedig a pénzemnél leszek

– tette hozzá.

Az érme másik oldala viszont az, hogy így nincs „ingyen kapott” napernyő és italhűtő, sőt árkedvezmény sem. Utóbbi viszont veszélyes is lehet, ha nagy a verseny az adott szűkebb területen. Kérdés, hogy a vendég mit fogad jobban: ha van kétféle kóla, vagy ha csak az egyik van, de az olcsóbb, mint a másik helyen.

Az éttermesnek azonban további könnyebbség lehet, hogy ha nincs elkötelezve egy adott szállítónak, akkor bizonyos tukmáló ajánlatokat könnyen vissza tud utasítani. Amikor a kólások megjelennek a tizedik gyümölcsös ízesítésű új kólájukkal, a „szövetséges”, szerződésben álló étteremnek illik berendelni egy bizonyos mennyiséget belőle, mert a gyártónak nyilván az az elsődleges érdeke, hogy minél több ilyen tesztelő egysége legyen országszerte. A nem jól fogyó újdonságokkal azonban sokszor csak nyűg van, a szerződésben nem álló vendéglős pedig ilyenkor könnyebben mondhatja azt, hogy ő majd csak akkor veszi át az új italt, ha látja, hogy keresik a vendégei.

Miközben a nagy üdítősök az új szabályokhoz való alkalmazkodással vannak elfoglalva, beindult a magyar piacon (is) az a folyamat, ami középtávon akár fontosabb is lehet.

A vendéglátóipari egységek nagyon ráálltak a saját készítésű limonádékra.

Nem kell hozzá semmi, mindenki könnyen és olcsón, literenként 50-80 forintból el tudja készíteni helyben, és sokkal nagyobb hasznot lehet rajta elérni

– mondta egy éttermes.

A kólások és jeges teások tehát pont onnan kaptak kihívókat, ahonnan eddig nem számítottak rá, a házon belül tudott éttermektől.