Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. január 19. 14:13 Vállalat

Elárasztják dél-koreai filmekkel a Netflixet

Idén átlagosan minden második héten újabb dél-koreai film jelenik majd meg a Netflixen (vagy legalábbis annak amerikai IP címekről elérhető kínálatában), mert amint a társaság helyi elnökhelyettese bejelentette, 2022-ben több mint 25 koreai premiert terveznek.

Tavaly óriásit ment a Squid Game (magyar címmel: Nyerd meg az életed) disztópikus sorozat, volt olyan időszak, amikor 94 országban ez volt a legnézettebb film a teljes netflixes tartalmon belül. A Squid Game sikere aztán magával húzta a Hellbound című sorozatot is, ennek csak a premierje alatt több mint 43 millió órányi nézettséget értek el.

Ahogy a Bloomberg írja, a Netflixnek jó oka van arra, hogy megpróbálja meglovagolni a Squid Game sikerének hullámait, 2016 óta ugyanis több mint 1 millió dollárt ruházott be koreai filmek készítésébe, és mivel az ázsiai régióban a koreai tartalmak hagyományosan jól mennek, ezek hátán megpróbálhatja növelni a nézőbázisát – amely potenciálisan 4,3 milliárd lakost jelent. 2016 és 2021 között a Netflix összesen 130 koreai filmet vagy sorozatot mutatott be, igazi nemzetközi áttörést azonban csak a Squid Game-mel tudott elérni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNyerd meg az életed: a brutális sikerfilm mögött a brutális valóság állA dél-koreai gazdasági fellendülés szélsőséges egyenlőtlenséghez vezetett, a társadalom szétszakadása olyan mértékű, hogy már egy ilyen filmsorozat egészen döbbenetes alapsztorija sem meglepetés.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bemutató dél-korea film netflix Squid Game Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. március 20. 12:56 Vállalat

Akár bírságot is kaphat a BYD a magyar gyára miatt az Európai Bizottságtól

A BYD számára nem lesz magyar munkaerő, magyar energia, de a hazai beszállítók sem állnak készen.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.